Két magyar hegymászót kellett kimenekíteni Ausztria legmagasabb csúcsáról
Egy 19 és 20 éves fiatal adott le segélyhívást kedd éjszaka.
Egy 19 és 20 éves fiatal adott le segélyhívást kedd éjszaka.
A Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma 219 millió eurós infrastruktúra projektet valósít meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank finanszírozásából Észak-Macedóniában. A 11,5 kilométeres hegyvidéki autópályához mintegy 370 méteres, kétjáratos alagút, két völgyhíd és 2x2 sávos kiépítéshez kapcsolódó infrastruktúra létesül, az elkészült útszakasz üzemeltetéséről és karbantartásáról pedig öt éven át a kivitelező…
A korábbi melegellenes törvény ügye évek óta blokkolt több százmillió eurónyi forrást.
Csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg kedden az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét elutasították.
„Állítólag a fiam – aki autista – az oka, hogy nem akarnak engem.”
Kiemelt beruházássá nyilvánították. A felújítástól azt várják, hogy három-négyszeresére emelkedik az utasok száma.
A héten a főváros több kerületében is áramkimaradás várható.
Irán akár szárazföldi inváziót is indíthat a szomszédjai ellen, ha az Egyesült Államok ismét megtámadja a perzsa országot – tudta meg a Wall Street Journal.
Selma Blair egy rendőrnek és egy ápolónak is nekiment, akár hét évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.
A színésznő nem finomkodott, részletesen felidézte, mennyire jól érezték magukat Matthew Rhysszel a sorozat forgatásán.
Megvan a premier dátuma is. The post Sacha Baron Cohen játssza a főszerepet Quentin Tarantino első színdarabjában first appeared on 24.hu.
Se lángos, se gulyás, mégis úgy állnak előtte tömött sorokban a turisták, mintha ezért fizetnék őket. 100-100 ezernyi TikTok- és Instagram-követő nem tévedhet? Kalória és Kapitalizmus sorozatunkban ezúttal annak jártunk utána, hogy mit tud a Cookie Beacon Budapest.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A NASA marsjárója, a Perseverance 5 és fél év alatt mintegy 45,2 km-t tett meg, amivel túlszárnyalta az Opportinity 45,16 km-es távolságát.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a nyugdíjemelési csomagot, amely az özvegyi nyugdíjakat, a rokkantsági és rehabilitációs ellátásokat és az árvaellátást is érinti.
Christian Horner a mai napig nem tudja feldolgozni a kirúgását, most könyv jelent meg az életéről.
Beérett a Tisza-kormány magyar ipar- és vállalkozóellenes gazdaságpolitikája: 55 százalékkal zuhantak az új építőipari megrendelések.
Gianni Infantino az elmúlt években két helyről kaphatott fizetést: a FIFA-tól és a futball-világbajnokságot szervező cégtől. A FIFA bevallásában csak az egyik szerepelt.
Ennyi év után is akad bőven miről beszélni a film kapcsán.
Titkos szavazáson, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával választják meg ezekben a percekben a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal közpénzügyi, a vádemelésért felelős, valamint a fellebbviteli elnökhelyettesét. The post Zajlik a titkos szavazás az NVVH elnökhelyetteseiről first appeared on 24.hu.
Egy kis történelem, irodalom, földrajz és tudomány: csupa ismerős téma, amelyről egyszer már tanultunk.
Mike Flanagan gyanúsan Stephen King-univerzumot épít.
Egy másik brüsszeli helyszínen is halálos lövöldözés történt.
Magyarország fontos lépéseket tett a jogállamiság megerősítésére és az uniós pénzek védelmére – közölte még szeptemberben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Egyetlen ügyfélcsoport miatt kellett rendkívüli tartalékot képeznie a banknak. The post Mutatjuk, mi ütött kilencmilliárdos lyukat a Tiborcz Istvántól távolodó Gránit Bank nyereségében appeared first on Forbes.hu.
Tom Walsh egy kétórás fantasyfilmet készített, amelynek hagyományos forgatása a saját becslése szerint 80 millió dollárba került volna. Aztán bevetette a mesterséges intelligenciát, és olyan mértékben sikerült lefaragnia a költségeket, hogy a sztori láttán biztosan összecsinálta magát néhány kevésbé tehetséges hollywoodi bennfentes.
Több mint 100 km/órával hajtott lakott területen egy fiatal férfi, majd balesetet okozott és elmenekült. Két ember könnyebben megsérült.
Az Erasmus+ és a Horizont program is elérhetővé vált.
A vonatkozó szakági rangsort ezzel toronymagasan vezetjük, s összességében is csak az oroszok büszkélkedhetnek nálunk jobb mutatóval.
A magyarok 72 százaléka 2035-ig megszüntetné a ketreces tojótyúktartást, eközben több millió állat él még mindig ilyen körülmények között Európában.
Öt pályázaton összesen közel 11 millió forint kulturális támogatást nyert el a Dadu-Art Művészeti Szolgáltató Kft. az NKA-tól.
Az új út a már épülő Gostivar–Bukojčani, illetve Kičevo–Ohrid szakaszokat kapcsolja össze.
Csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg kedden az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét elutasították. The post Leszavazták a Fidesz és a KDNP jelöltjeit a Médiatanácsba, a fideszesek kivonultak first appeared on 24.hu.