A cseh CSG Defence részesedést szerzett a Rába Nyrt.-ben
A 4iG részesedése így 38,04 százalékra csökkent.
Személyre szabható hírfolyam
A 4iG részesedése így 38,04 százalékra csökkent.
Két ellentétes hatású fejlemény alakítja az olajárakat.
A mobilnetes hálózat gyenge pontjait fejleszti a 4iG és a SpaceX megállapodása. A lefedettség nem ugrik 100 százalékra, de javul, és az 5G-hálózat is ott fejlődhet, ahol jelenleg a leggyengébb.
A püspök korábban elmondta, hogy közbenjárt K. Endre elnöki kegyelméért Novák Katalinnál.
Már ment tudta elkerülni a balesetet a szabályos motoros, most magára maradhat az anyagi károkkal.
A Samsung Connecten tévéket, mobilokat és okosotthonos újdonságokat is bemutatnak.
A Samsung Connecten tévéket, mobilokat és okosotthonos újdonságokat is bemutatnak.
Dave Bautista már javában gyúr Kratos szerepére, három hete kezdte újra a súlyzós edzéseket.
Télen még 20 centis hóban és mínusz 20 fokban éltek, nyáron pedig két 40 fokos hőhullámot vészeltek át a hortobágyi vadlovak és tulkok. A Hortobágyi Nemzeti Park friss beszámolója szerint az állatok jól alkalmazkodtak az idei szélsőséges időjáráshoz.
Az űrből figyelik majd a zivatarokat.
Kivették a módosított költségvetésből ezek fedezetét.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Jelentősen drágultak az üzemanyagárak.
Egymást érték a fennakadások csütörtök reggel!
A ZTE középpályása szerint a fiatal csapatnak muszáj lenne gyorsan javulnia.
Tanulság: aki 70 millió euró értékben akar lőszert vásárolni, olyan cégtől vegyen, amelynek van releváns tapasztalata.
Az Európában tapasztalható gázhiány miatt aggasztó kilátások rajzolódnak ki az elkövetkező hónapokra.
Katie Holmes és fiatalabb párja szerelmes tinikként láthatók a friss képeken.
Két bírósági ítélet és egy egymilliós bírság ellenére idén április végéig nem volt hajlandó felterjeszteni a minisztériumhoz a pár egyik tagjának kérelmét a kormányhivatal.
Nagyon fontos, hogy a vásárlók több ellenőrzést is végrehajtsanak vásárlás előtt az étrendkiegészítők piacán, mert csúnya meglepetések érhetik őket.
2027-ben már besegíthet az időjárás-előrejelzésekbe az MTG-I2, amely jelentős előrelépést hoz a gyorsan változó légköri jelenségek nyomon követésében is.
Mattéo Guendouzi és Mason Greenwood esetében külön vizsgálat indult.
Stagnál a kötelező ára, miközben elszálltak a károk költségei.
A kekvák megszűnésével újra a költségvetést gyarapítja majd a jelentős tulajdonrész alapján járó Mol-osztalék.
Az ellenfelek mezőnygóljainál az óriáskivetítő segítségével megduplázták a kaput.
Nem úgy tűnik, hogy bajban van a játék, inkább csak arról van szó, hogy a Fool’s Theorynak előbb mással kell foglalkoznia.
Tanulmányi kirándulás Japánban, játékfejlesztő módra.
Kooperatív rajtaütések, 4v4 csaták, nyolcfős bossharcok és egy közösségi hangár várja a virtuális pilótákat az Ace Combat 8 online módjában.
Két szempont szerint is osztályozták őket.
Vírusként terjed a videó, nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk rajta.
Fókuszban a kortárs magyar líra.
A színész gyerekkorát mélyen meghatározta a szülei súlyos alkoholproblémája, amely érzelmi bizonytalanságot és feldolgozatlan traumákat hagyott maga után.
A közvélemény-kutató mérése szerint augusztusban erősödött a Fidesz.
A Szentszék idei velencei programja – egy rejtett karmelita kert hanginstallációival és a Santa Maria Ausiliatrice Bingeni Szent Hildegard munkásságához kapcsolódó „archívumával” – a figyelmet állítja középpontba, és egészen más tempót diktál, mint a Biennálé harsányabb helyszínei. A The Ear is the Eye of the Soul többek közt Brian Eno, Patti Smith, FKA twigs és Alexander Kluge műveivel keres kortárs nyelvet a XII.…