Két fontos energetikát érintő határozatot tett közzé a kormány a mai napon, amelyek a hazai villamosenergia-ellátás és a Paksi Atomerőmű működésének átfogó felülvizsgálatát rendelik el. Kiemelt figyelmet kap a Duna alacsony vízállása miatt az atomerőműben kialakult kritikus helyzet, valamint az ahhoz vezető esetleges mulasztások azonnali kivizsgálása.
Csökkenteni szeretné a kormány a büntetőeljárások indokolatlan elhúzódását, ezért felhívja az igazságügyi minisztert, hogy a belügyminiszter bevonásával lépjen az ügyben – olvasható a csütörtöki Magyar Közlönyben.
JD Vance alelnök csütörtökön nyilvánosan felszólította a Federal Reserve-t a kamatok csökkentésére, hogy a lakásvásárlás megfizethetőbbé váljon az amerikaiak számára. A nyilatkozat azután érkezett, hogy a Donald Trump által kinevezett új Fed-elnök, Kevin Warsh éppen az ellenkező irányra, vagyis kamatemelésre utalt - jelentette a CNBC.
A saját mércéjével is összefüggéstelen posztban őrjöngött. Az egyik mondatában azt írta, hogy szinte végtelen mennyiségű hadianyaguk van, a másikban azt, hogy gőzerővel folyik a gyártás és a készletek felhalmozása.
Operaháznak visszamenőlegesen helyre kell állítania az érintettek munkaviszonyát, valamint ki kell fizetnie az elmaradt munkabérüket és becsült játékpénzüket is. The post Pert nyertek a 2024-es sztrájk miatt elbocsátott operaházi dolgozók first appeared on 24.hu.
Hosszú távú megállapodást kötött az RTL Magyarország és az ATV: 2027. január 1-jétől az RTL Saleshouse végzi az ATV és az ATV Extra televíziós csatornák reklámidejének értékesítését. Az ATV ezzel hét év után vált hirdetésértékesítési partnert, és búcsúzik el a Mészáros Lőrinc érdekeltségei közé tartozó Atmediától. Az együttműködés az RTL lineáris televíziós hirdetési portfólióját is jelentősen bővíti.
A népirtásért elítélt háborús bűnös még mindig óriási népszerűségnek örvend Szerbiában. A horvát miniszterelnök szerint a szerbeknek esélyük sincs az EU-tagságra, amíg nem néznek szembe a mészáros valódi hagyatékával.
Büntetőeljárás indult az eximbankos hitel miatt Magyarországon. Hrisztijan Mickoszki miniszterelnök szerint a pénz nagy segítség volt az északmacedón gazdaságnak.
📰 3 forrás ugyanerről3 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
A Volkswagen felügyelőbizottsága egyhangúlag jóváhagyta az autógyártó átfogó "Jövőtervét", amelynek célja a vállalat átalakítása, valamint hatékonyságának és versenyképességének növelése.