Továbbfejlesztett adatvédelmi kijelzővel megjelent a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max
Kínában bemutatta a Xiaomi legújabb csúcstelefonjait, várható belőlük nemzetközi kiadás is.
Személyre szabható hírfolyam
Kínában bemutatta a Xiaomi legújabb csúcstelefonjait, várható belőlük nemzetközi kiadás is.
Az Európai Bizottság javasolta a még befagyasztott 4,2 milliárd eurós – mintegy 1600 milliárd forintos – magyar kohéziós keret teljes felszabadítását, miután pozitívan értékelte a kormány intézkedéseit. A végső döntést az Európai Tanácsnak kell meghoznia. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint a forrásból 2029-ig többek között HÉV-felújításokat, az M3-as metró meghosszabbítását, elővárosi vasútfejl…
A részletek még formálódnak, az irány azonban már kirajzolódik.
A Geely öt perc alá vitte az elektromos autók villámtöltését, és ezzel közvetlenül nekiment a világ két legerősebb kínai akkumulátoros szereplőjének, a CATL-nek és a BYD-nek. A vállalat új rendszere 10-ről 70 százalékra 4 perc 30 másodperc alatt töltötte fel az akkumulátort, 97 százalékig pedig 8 perc 40 másodperc kellett.
A repülőn tartózkodó két katona a becsapódás előtt katapultált.
Rövidesen kilép a korai hozzáférésből a Titan Quest 2, és ugyanazon a napon konzolokon is elérhetővé válik.
Lexi Wood szívszorító sorokkal búcsúzott Cindy Crawford fiától.
Ősszel az ember már inkább a szoba felé tendál, ha lemegy a Nap, és hát ilyenkor a legjobb játszani. A PlayStation Store is kínál pár őszkezdő játékot akciós áron.
Bár a Volkswagen nemrég bejelentett profit warningja egyelőre nem rontja a német autógyártó adósminősítését, a cég pénzügyi mozgástere jelentősen beszűkült.
Nyilvánosan reagált Varga Mihály jegybankelnök a Szentháromság téri egykori Pénzügyminisztérium-épület rekonstrukciójával és berendezésével kapcsolatos újságírói kérdésekre. A beruházásért korábban felelős vezetőként tisztázta: a költségvetési keret betartását ugyan folyamatosan nyomon követte, a napi szintű kivitelezési és beszerzési feladatokat egy erre a célra létrehozott projektcég végezte. Így elmondása szerint…
A legénységnek és az utasoknak esélyük sem volt a túlélésre.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egyre zavarosabbá és diplomáciai szempontból egyre kellemetlenebbé válik Magyarország számára a Kárpáti Nyolcak (C8) körül kialakult botrány.
A helyszínre mentőhelikopter érkezett.
Dömötör Csaba szerint háttérbe szorultak és leépülőben van az önálló magyar külpolitika.
Gázválság és belső lázadás fenyegeti a megosztott országot.
Nemcsak újabb 4,2 milliárd eurónyi forrás felszabadításáról érkezett hír, hanem arról is, hogy 2 milliárd euró már végleg elveszett Magyarország számára.
Célkereszt kerülhet Magyarország hátára.
A Videoton három gólos játékosát, Zsótér Donátot több hónapra elveszítette a klub.
Az amerikai elnök hosszas beszédet mondott a találkozón.
A gyártó ezzel megkönnyíthetné a digitális vásárlást azok számára is, akik nem szeretnék lementeni fizetési adataikat a PlayStation fiókjaikba.
A Snapdragon 8 Elite hatodik generációja egy Extreme kiadást is kap, ami igen potens paraméterekkel bír.
A tudomány eddig úgy vélte, 60 Celsius-fok felett már nem maradnak életben az amőbák. Majd jött az Incendiamoeba cascadensis.
A nyugati ostorfa nemcsak szívós, gyorsan növő árnyékadó fa, ősszel apró, édes gyümölcsöket is hoz, amelyek ízét a datolyához és a sütőtökhöz hasonlítják. Kóstoltad már?
A magyar labdarúgóknál nemcsak férfiak kerültek be az első 10-be, két hölgyet is találunk ott.
„Az állam a Mol extraprofitadóján túl a lakossági és vállalati energiaszámlákba épített egyéb adókon, valamint a rekordmagas áfabevételeken keresztül is hatalmas összegeket von el a gazdaságból a központi költségvetésbe.
Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Eur…
Kihúzható fizikai billentyűzet, trackball, 3 megapixeles kamera. Ez volt a T-Mobile G1, más néven HTC Dream.
A boltok polcaitól még messze van a PlayStation 6 és az Xbox Helix, de ami késik, nem múlik.
Csak remélni lehet, hogy a Tisza nem a szakadék felé irányítja a járművet.
A vád szerint az influenszer élő adásban itatott le egy 17 éves lányt, aztán meg is erőszakolhatta, később pedig gyanús szert fecskendezett az arcába.
Újabb konfliktus Magyarország és Ukrajna között?
A vártnál jóval gyorsabban nőtt a német üzleti aktivitás. A német gazdaság élénkülése Magyarországnak is kedvezhet, mivel szorosak a két ország kereskedelmi és ipari kapcsolatai.
Arra várni, hogy Orbán leváltásával visszaleng az inga, visszatérünk nyugatra, a liberális világrendbe – vágyvezérelt gondolkodás. Nincs mihez visszatérni. The post Kováts Eszter: A nyugat behozza a lemaradását first appeared on 24.hu.
Kétszer is leállnak majd a pénzintézet online rendszerei.