Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Drámai videó: így csapódott a földbe a légierő gépe
A repülőn tartózkodó két katona a becsapódás előtt katapultált.
Az istenek szólottak, végre megjelenési dátumot kapott a Diablo egyik legígéretesebb ellenfele
Rövidesen kilép a korai hozzáférésből a Titan Quest 2, és ugyanazon a napon konzolokon is elérhetővé válik.
Megszólalt Presley Gerber barátnője a férfi haláláról
Lexi Wood szívszorító sorokkal búcsúzott Cindy Crawford fiától.
Elindult a PlayStation Store őszkezdő vására, mutatunk pár izgalmas ajánlatot
Ősszel az ember már inkább a szoba felé tendál, ha lemegy a Nap, és hát ilyenkor a legjobb játszani. A PlayStation Store is kínál pár őszkezdő játékot akciós áron.
Veszélyben a magyarok egyik kedvenc autómárkája? Olyan krízis érte el a gyártót, amire kevesen számítottak
Bár a Volkswagen nemrég bejelentett profit warningja egyelőre nem rontja a német autógyártó adósminősítését, a cég pénzügyi mozgástere jelentősen beszűkült.
Varga Mihály reagált a volt Pénzügyminisztérium milliós bútorbeszerzésére
Nyilvánosan reagált Varga Mihály jegybankelnök a Szentháromság téri egykori Pénzügyminisztérium-épület rekonstrukciójával és berendezésével kapcsolatos újságírói kérdésekre. A beruházásért korábban felelős vezetőként tisztázta: a költségvetési keret betartását ugyan folyamatosan nyomon követte, a napi szintű kivitelezési és beszerzési feladatokat egy erre a célra létrehozott projektcég végezte. Így elmondása szerint…
Imádkozott a kapitány, miközben a lángoló gép a földbe csapódott: mind a 112 ember odaveszett, amikor a Boeing 737-es felrobbant
A legénységnek és az utasoknak esélyük sem volt a túlélésre.
Így járatja le a Tisza-kormány Magyarországot a régióban a diplomáciai botrányával
Egyre zavarosabbá és diplomáciai szempontból egyre kellemetlenebbé válik Magyarország számára a Kárpáti Nyolcak (C8) körül kialakult botrány.
Kizuhant egy társasház ablakán egy másfél éves kislány Kiskunhalason
A helyszínre mentőhelikopter érkezett.
A háttérben már megkötötték az alkut? Óriási veszélyre figyelmeztet a Fidesz EP-képviselője
Dömötör Csaba szerint háttérbe szorultak és leépülőben van az önálló magyar külpolitika.
Kormányzati káosz: vagyonadó miatti lázadás, orosz gázfenyegetés és ügyészségi üzengetés
Gázválság és belső lázadás fenyegeti a megosztott országot.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Vitézy Dávid közölte: 2 milliárd euró uniós pénz végleg elveszett Magyarország számára, megnevezte, ki a hibás – "Ezt már nem lehet visszahozni"
Nemcsak újabb 4,2 milliárd eurónyi forrás felszabadításáról érkezett hír, hanem arról is, hogy 2 milliárd euró már végleg elveszett Magyarország számára.
Oroszország leállíthatja a kőolajszállítást a MOL és a Naftogaz megállapodása miatt
Célkereszt kerülhet Magyarország hátára.
NB II: Hosszú kihagyás vár a másodosztályban bombázó Zsótérra
A Videoton három gólos játékosát, Zsótér Donátot több hónapra elveszítette a klub.
Összegyűltek a világvezetők: Donald Trump volt a középpontban az ENSZ-közgyűlésén
Az amerikai elnök hosszas beszédet mondott a találkozón.
A Sony fizetési terminált csinálna a DualSense kontrollerekből
A gyártó ezzel megkönnyíthetné a digitális vásárlást azok számára is, akik nem szeretnék lementeni fizetési adataikat a PlayStation fiókjaikba.
Nem egy, hanem rögtön két csúcs-SoC-vel támad a Qualcomm
A Snapdragon 8 Elite hatodik generációja egy Extreme kiadást is kap, ami igen potens paraméterekkel bír.
Lehetetlennek hitték a kutatók, ez az amőba azonban a forróságot is remekül bírja
A tudomány eddig úgy vélte, 60 Celsius-fok felett már nem maradnak életben az amőbák. Majd jött az Incendiamoeba cascadensis.
Ingyen terem a városi utcákon a magyar datolya: kevesen tudják, de ehető, és isteni lekvár lesz belőle
A nyugati ostorfa nemcsak szívós, gyorsan növő árnyékadó fa, ősszel apró, édes gyümölcsöket is hoz, amelyek ízét a datolyához és a sütőtökhöz hasonlítják. Kóstoltad már?
Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e
A magyar labdarúgóknál nemcsak férfiak kerültek be az első 10-be, két hölgyet is találunk ott.
Még mindig az orosz olaj védi meg a magyarokat, de csak egyvalaki nem veszít: az állam keres Putyinon és az üzemanyagon
„Az állam a Mol extraprofitadóján túl a lakossági és vállalati energiaszámlákba épített egyéb adókon, valamint a rekordmagas áfabevételeken keresztül is hatalmas összegeket von el a gazdaságból a központi költségvetésbe.
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot
Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Eur…
18 éve mutatták be az első androidos telefont: csak fizikai billentyűzete volt
Kihúzható fizikai billentyűzet, trackball, 3 megapixeles kamera. Ez volt a T-Mobile G1, más néven HTC Dream.
Magyar Péteréket egy olyan kezdő sofőrhöz hasonlították, akinek már morognak az utasai
Csak remélni lehet, hogy a Tisza nem a szakadék felé irányítja a járművet.
Nemi erőszakkal vádolják a looksmaxxingos Claviculart
A vád szerint az influenszer élő adásban itatott le egy 17 éves lányt, aztán meg is erőszakolhatta, később pedig gyanús szert fecskendezett az arcába.
Tarjányi Péter: Ennek következménye lesz, nem kifelé, hanem befelé megyünk a válságba
Újabb konfliktus Magyarország és Ukrajna között?
Közel egy éve nem láttak ilyet Németországban, erre senki nem számított: Magyarországon is érezhetjük a hatását
A vártnál jóval gyorsabban nőtt a német üzleti aktivitás. A német gazdaság élénkülése Magyarországnak is kedvezhet, mivel szorosak a két ország kereskedelmi és ipari kapcsolatai.
Kováts Eszter: A nyugat behozza a lemaradását
Arra várni, hogy Orbán leváltásával visszaleng az inga, visszatérünk nyugatra, a liberális világrendbe – vágyvezérelt gondolkodás. Nincs mihez visszatérni. The post Kováts Eszter: A nyugat behozza a lemaradását first appeared on 24.hu.
Se fizetni, se átutalni nem lehet majd: országos leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Kétszer is leállnak majd a pénzintézet online rendszerei.
Egy férfi sikeres életmentéséről posztoltak a mentők, mire a felesége kommentben jelezte, hogy aznap temették
A mentőszolgálat bocsánatot kért.
Ráéghet a Tiszára az új legfőbb ügyész kinevezése körüli patthelyzet
Nincs határidő, Baka András akár újra is jelölheti Szathmáry Zoltánt.
„Én vagyok az egyik rendőr” – Szoboszlai új szerepet kapott Liverpoolban, Kerkez is érzi a szigorát
A két magyar kerekasztal-beszélgetésen vett részt.
Először fordul elő, hogy az EBESZ megfigyelői nem kaptak meghívást amerikai szövetségi választásra
2002 óta tizenkét szövetségi voksoláson volt jelen a szervezet, az idei félidős választások lesznek az elsők, hogy nem kaptak meghívást.
Olyan katasztrófa közeleg, amire nem vagyunk felkészülve: százezrek életét követelheti a láthatatlan gyilkos
A legnagyobb veszélyben Afrika és Ázsia több térsége lehet.