Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Újabb 15 év börtönre ítélték Harvey Weinsteint, a szexuális bántalmazás miatt elítélt egykori sztárproducert
A férfi továbbra is tagadja a vádakat.
Erre nem számított Magyar Péter: fontos brüsszeli politikus támadt rá Ursula von der Leyenre, mert uniós pénzt adott Magyarországnak – "Elvárom, hogy magyarázza meg"
Az Európai Bizottság megnyitná az utat a 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás előtt, a döntést azonban még az uniós tagállamoknak kell jóváhagyniuk.
15 milliós tárgyalóasztal és a 475 ezres fogasok is jutottak Pintér Sándor Belügyminisztériumának épületébe
A Szentháromság téri palota 70 milliárd forintba került, a bútorokon pedig biztosan nem spóroltak.
Súlyos hibák után kapta meg a magyar–ukrán meccset a Premier League-bíró
Megvan a válogatot első NL-találkozójának játékvezetője.
Felbontotta wolfsburgi szerződését Eriksen, aki kétszer is összeesett a futballpályán
A drámai jelenetek öt éve, majd idén is sokkolták az egész futballvilágot. The post Felbontotta wolfsburgi szerződését Eriksen, aki kétszer is összeesett a futballpályán first appeared on 24.hu.
Tűzszünetről beszélt Rubio Lavrovval, az orosz külügyminiszter a BT előtt visszakozott
Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés idején egyeztetett a háborúról. Rubio a találkozó után azt mondta, mindkét fél érdeklődést mutatott egy, a gabonaszállítást és az energetikai célpontokat érintő korlátozott tűzszünet iránt. A Biztonsági Tanács ülésén azonban Lavrov elutasította a harcok átmeneti szüneteltetését.
Tetris és Pac-Man is költözik a Volkswagenek fedélzeti kijelzőjére
A telefon lesz a kontroller, de játszani persze csak álló autónál lehet.
Földbe csapódott a Királyi Légierő egyik kiképzőgépe Walesben
A gép már a gyorsulás közben égni kezdett.
Olcsó AWP-nek híg a leve? A Valve szerint nem
Kezdhet aggódni az AWP? A CS2 frissítésben talált új kód alapján meglehet.
88 éves lenne Romy Schneider: 8 érdekesség, amit nem tudtál mindenki Sissijéről – Galéria
A színésznő élete a császárnééhoz hasonlóan tele volt nehézséggel.
A szlovénokkal kezd a magyar válogatott a jégkorong Nemzetek Európai Kupájában
A rendező francia szövetség tájékoztatása szerint a mieink az első fordulóban 16 órakor lépnek jégre.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hatszáz képe került elő a magyar diafilmfestő zseninek
És most kiállítás nyílt belőlük. A falon Gulliver, Münchhausen, Nemo kapitány, Winnettou, Monte Christo, A Tenkes kapitánya, a Három testőr. The post Hatszáz képe került elő a magyar diafilmfestő zseninek first appeared on 24.hu.
Lett újabb milliomosa Magyarországnak? Mutatjuk a Skandináv lottó nyerőszámait!
A múlt héten elvitték az egymilliárdos főnyereményt.
A nap legfontosabb hírei – 2026.09.23.
A parlament szavaz róla, hogy a karácsony alkalmatlan a munkára. The post A nap legfontosabb hírei – 2026.09.23. first appeared on 24.hu.
Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat
A Magyar Teniszszövetség elnöki pozíciójáért hárman indulnak a szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésen – három részben mutatjuk be a jelölteket.
Kis híján háború tört ki az Egyesült Államok és Kína között – most derült ki, mi történt
Hajszálon múlt egy fegyveres összecsapás.
Trump a teljes megsemmisítéssel fenyeget, de Irán nem tágít: drámai fordulat jöhet a háborúban
Az iráni elnök szerint Teherán nem akar háborút, ugyanakkor nem hajlandó megadni magát az amerikai és izraeli támadásoknak.
Svájci pénz jön Magyarországra: Baka András személyesen tárgyalt 34 milliárd forint sorsáról, erre lehet elkölteni – közleményt adott ki a Sándor-palota
A program keretében Svájc 87,6 millió frankkal járul hozzá magyarországi fejlesztésekhez.
Ez nem túl elegáns: A Microsoft levédette a Senua védjegyet, annak ellenére is, hogy bezárhatja a Ninja Theoryt
Úgy tűnik, a redmondiak megtartanák a Senua IP jogait, bármi is lesz végül a fejlesztőcsapat sorsa.
Írország izlandi kapitánya Izrael ellen szólalt fel, az ír kormányfő védte meg őt
Annyira feszült a két ország viszonya, hogy Debrecenben és Topolyán játsszák le az NL-meccseiket.
Egymás után pakolta el a tusfürdőket a táskába – különös dolgot találtak nála a rendőrök
Tusfürdő. Fehér por. Kristály.
Átírták a történetmesélés szabályait, és ehhez egyetlen szóra sem volt szükség
A silent book, vagyis a csendes könyv műfaja egyre népszerűbbé válik.
Édesapja mellett élesztették újra a hároméves kisfiút Maglódnál: végül az egész család odaveszett a balesetben
Az édesapa a helyszínen életét vesztette, az édesanya és kisfiuk életéért egy hétig küzdöttek az orvosok.
Egy magyar tudós is részt vett a bizonyításban, amelyik kimondja, hogy gond van a légkörrel
Topál Dániel és kutatótársai szerint a helyzet nem egyszerű.
Vácrátót újabb figyelmeztetés: sorra kerülnek bajba magyarországi üzemek
Hatvan állást terveztek, 24 dolgozóval függeszti fel működését az üzem.
Az Országos Mentőszolgálat felülvizsgálja a közlési rendszerét
Sikersztoriként számoltak be egy újraélesztésről, csakhogy később kiderült: a beteg életét vesztette. A Mentőszolgálat bocsánatot kért, most pedig azt is elmondták, milyen tanulságokat vontak le az ügyből.
Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra
De Lavrov szerint Oroszország eddig is kész volt erre. The post Lavrov: Oroszország kész a tartós rendezést szolgáló tárgyalásokra first appeared on 24.hu.
Kegyetlen csapás érte a forintot szerdán: hirtelen kilőtt az euró és a dollár ára
Erőteljesen gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott
A Sopron a Kibirkstis-TOKS, a Diósgyőr KKZ Crvena zvezda ellen játszik.
Tineke Strik szerint a Magyarországnak járó uniós források felszabadításáról csak a reformok tényleges végrehajtása alapján szabad dönteni
Az Európai Bizottság szóvivője pedig hangsúlyozta, hogy az eljárás még nem ért véget.
Sokkal olcsóbb lesz a Bentley elektromos modellje, mint az Ferrarié
A Bentley bemutatta első teljesen elektromos modelljét, a Torcal nevű SUV-t, amelynek 173 300 fontos induló ára kevesebb mint a fele a rivalizáló Ferrari elektromos autója, a Luce árának. A brit luxusautó-gyártó az új modellel elsősorban a fiatalabb, új vásárlói réteget kívánja megszólítani - írta a Financial Times.
„2118-ban jártam, láttam, mi vár az emberiségre” – döbbenetes jóslatokkal állt elő az állítólagos időutazó
Egy magát egykori CIA-kísérleti alanynak és időutazónak nevező férfi azt állítja, hogy 1981-ben egészen 2118-ig repítették előre az időben.
George Lucas továbbra sem bánja, hogy utólag megosztó változtatásokat eszközölt a Star Wars-filmjein: Elmondta, miért cselekedett helyesen
George Lucas már nem a Star Wars ura, az a Disney, de még most sem bánja, hogy megosztó változtatásokat eszközölt a filmjein.
Az EP magyar jelentéstevője szerint még nem teljesült minden feltétel az uniós pénzek felszabadításához
Tineke Strik azt kéri, a Bizottság magyarázza el, mi alapján hozta meg döntését.