Egy elszabadult OpenAI-s mesterségesintelligencia-ágens júniusban feltörte az ausztrál kormány egyik weboldalát, és nem nyilvános adatokhoz is hozzáfért
Működési engedélyének ismételt meghosszabbítását kérte Washingtontól az amerikai szankciók alatt álló NIS, Szerbia kőolajipari vállalata, a jelenlegi engedély ugyanis szeptember 30-án lejár. A vállalatba a Mol is bevásárolná magát.
Az intézet a választások után a módszertanuk felülvizsgálatáról döntött, ennek a folyamatnak lett most vége. Közölték, hogy a jövőben inkább mélyebb elemzéseket készítenének elsősorban a pártpreferencia-kutatások helyett, "a gondolkodó magyar emberek valóságismeretének bővítése" érdekében.
A hét első felében főként keleten, északkeleten fordultak elő nagyobb számban záporok, melyekből nem jött össze sok csapadék, de sokfelé ez is több volt, mint a megelőző harminc nap összege. Az áttörés a csapadékban egyelőre nem következett be, de a súlyos és nagyfokú aszállyal érintett területek aránya csökkent. Az előttünk álló egy hétben azonban ismét napos, száraz, késő nyári időre van kilátás, az őszi vetések s…
Büntetésbe léphet egy jelenleg még felfüggesztett büntetés, de visszaesőként ennél is súlyosabb szankciók jöhetnek. The post „Meg kell értenie mindenkinek, a cigányozás, románozás nem fér bele!” – figyelmezteti az MLSZ a drukkereket az ukrán meccs előtt first appeared on 24.hu.
Egyre több helyen jöhet áremelkedés, több vállalkozás tervez elbocsátást, mint felvételt, ráadásul a társadalom is rosszabbul ítéli meg a következő 12 hónap gazdasági helyzetét, mint korábban.
A Törökország és Irán közötti gurbulaki határnál a hosszú sorok a 24 órás utat akár egyhetesre nyújtják, nehéz helyzetbe hozva a kamionsofőröket és családjaikat.
Több százmilliárd forintnyi önkormányzati befizetés sorsa vált kérdőjelessé az Alkotmánybíróság hétfői döntése nyomán. A testület Budaörs ügyében alaptörvény-ellenesnek találta a szolidaritási hozzájárulás megállapításának és beszedésének rendszerét – azt a rendszert, amelyből 2025-ben 360 milliárd forint bevétellel számolt az állam. A pénz ettől még nem jár automatikusan vissza az önkormányzatoknak, a Pénzügyminisz…
Az Insider Gaming jóvoltából most először kerül megrendezésre a 28 Games Later. A bemutató indie, AA és AAA horrorjátékokat vonultat majd fel egy megállás nélküli trailercunamiban.
Négyzetméterenként mintegy 1200 és 3000 euró közötti áron alakíthatnak ki új irodát a cégek egy szerkezetkész ingatlanban Magyarországon, derül ki a CBRE útmutatójából. Az adatok alapján a piaci fókusz egyre inkább a meglévő irodák felújítására helyeződik át, ami lényegesen költséghatékonyabb megoldást jelent a bérlők számára - írja közleményében a tanácsadócég.