NB III: már csak egy veretlen csapat maradt a mezőnyben
A Gyula az, mivel a délnyugati listavezető Pécsi MFC kikapott vasárnap Pakson.
A Gyula az, mivel a délnyugati listavezető Pécsi MFC kikapott vasárnap Pakson.
Megfelelő ápolással egész évben a lakásod dísze lehet!
A már korábban hátrasorolt Max Verstappen, Lewis Hamilton és mások után újabb két pilóta kapott rajtbüntetést a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíjra.
Mivel ezúttal sem született telitalálatos szelvény, a főnyeremény összege várhatóan 550 millió forint lesz. The post Hatos lottó: ezek voltak a vasárnapi nyerőszámok first appeared on 24.hu.
Az Owlcat bemutatta a férfi főhős új hangját és arcát is.
Mindenesetre már eldőlt a főút sorsa.
Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5-13 Celsius-fok között várható, majd erős melegedés kezdődik.
Thibau Nys győzött a hollandiai Zeddamban, két honfitársa végzett a 2. és a 3. helyen.
Hat halálos áldozata van a lengyelországi Krakkóban szombaton történt terrortámadásnak. A merénylő állapota válságos.
„Ha életek megmentéséről van szó, nem számít, ki kicsoda” – mondta később egyikük. Mindketten elismert sebészek a városban, a családjaikkal voltak étteremben, amikor a merénylő lövöldözni kezdett.
Valaki névegyezés miatt szerepel a nyitott akták nevű wboldalon, egy volt plébűános pedig nemet mondott, mégis felkerült a neve az ügynöklistára.
Fedezzük fel Mór egykori főúri hajlékát, a Lamberg-kastélyt!
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az egyik vonat hátulról rohant bele a másikba Kairó közelében, egy mozdonyvezető is életét vesztette.
Kátai-Németh Vilmos hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést.
Michel Barnier úgy véli, az esetleges csatlakozási folyamat rövidebb lehet, mint a kilépési.
A TikTokon számolt be az esteről.
A 280 lóerős Hyundai sofőrje nem viselkedett előzékenyen, tetemes bírságot kapott.
Nora Mörk nagyon elemében volt az ellenfél csapatában.
Úgy veszik Vinkó Leó képeit, mint a cukrot.
László Martinnak a harmadik pozíció elegendő volt ahhoz, hogy a pontversenyben minimális előnyét megőrizve diadalmaskodjon.
Szoboszlai Dominik szabadrúgása után szerzett vezetést a Liverpool a Crystal Palace ellen, a magyar középpályás ezzel a brit kritikákra is válaszolt.
A szervezőknek egyértelmű követelései vannak.
Lesznek nehéz helyzetbe kerülő vállalattulajdonosok az új vagyonadó törvény hatályba lépését követően.
Más kontójára ígért Tarr Zoltán, külön pénzügyi támogatás sem állt a bejelentés mögött.
Beadásából a világbajnok Alexis Mac Allister fejelt a Crystal Palace kapujába, a „vörösök” ezzel szereztek vezetést.
Az ukrán fegyveres erők négy orosz drónirányító központra mértek csapást a megszállt ukrajnai területeken és az oroszországi Brjanszki területen. A művelet során az elfoglalt Bergyanszkban eltalálták a Moszkva által kiemelten kezelt Rubikon drónegység egyik bázisát is - írta meg a United24.
Az akciót végrehajtó férfiakat a rendőrök előállították, a palesztin zászlót pedig eltávolították.
Kiderült, mely számokkal lehetett nyerni ezen a héten.
Na, vajon elvitte valaki az 500 millió forintos főnyereményt a 45. játékhéten most vasárnap? Kattints a nyerőszámokért és a nyereményekért!
A láz nem csupán kellemetlen tünet: valójában fontos szerepet játszik a szervezet fertőzések elleni védekezésében. Vajon mikor érdemes tehát csillapítani, és mikor jobb, ha hagyjuk, hogy az immunrendszer végezze a dolgát? A szakértők szerint a válasz nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.
A női kézilabda-BL 7. körében szenvedett először vereséget a szezonban a Ferencváros. The post Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei first appeared on 24.hu.
A Liverpool simán nyert Londonban, a Chelsea-t nagy blama érte.
A sevillaiak Rodrigo Riquelme és Marc Bartra góljával zsebelték be a három pontot.
A Godzilla Minus One folytatásában az óriásszörny csak a jéghegy csúcsa, és Takasi Jamazaki rendező szerint ez nem lenne ugyanolyan gyerekkori "traumája" nélkül.
A széria 2028-ban debütál a streamingplatformon.