A Liverpool edzője megszólalt Szoboszlai Dominik sérüléséről, Iraola szerint nehéz lesz bevethető állapotba hozni Szoboszlait
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Andoni Iraola Szoboszlai Dominik sérüléséről beszélt.
Soha nem volt ennyi lehetőségünk kapcsolatba lépni egymással, mégsem feltétlenül lett könnyebb az ismerkedés. Egy üzenetet másodpercek alatt elküldhetünk, a közösségi médián keresztül pedig sokszor már azelőtt rengeteg információt tudunk valakiről, hogy egyáltalán beszéltünk volna vele. Mindez könnyen növelheti a bizonytalanságot, és túl nagy jelentőséget adhat már az első megszólításnak is. A BioTechUSA új Crush ne…
Várható volt, hogy lesz valami hasonló.
Íme Cindy Crawford első nyilvános fotója fia tragikus halála óta.
Az egykori kormánypárt a ÁVH-hoz hasonlítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt.
A Peugeot egy 500 lóerős elektromos kupéval mutatja meg, milyen irányba indulhat a márka a jövőben.
Komoly problémákkal kell szembenézniük az alkotóknak, akik jelenleg külső modellekre támaszkodnak a projekt életben tartásához.
Azonnal érdemes lépni.
Bár előremutató a kormány által október elején benyújtott, politikai vezetőket célzó vagyonosodási vizsgálatról szóló törvényjavaslat, szakértők szerint a tervezet túlságosan szűkre szabta a vizsgált személyek körét és az ellenőrzött időszakot. A tervek alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben célzottan a politikai elit és a velük egy háztartásban élők vagyongyarapodását ellenőrzi, azonban a hatályos, öt…
Schurmann Szilvia 04:04:20-as idővel győzött a hölgyek között a Szőlőskör ötven kilométeres távján, így országos bajnok lett.
A járatot átirányították, miután a tüzet sikeresen megfékezték.
Az új teher kivetése veszélybe sodorja a kistermelőket is.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Alexus Grynkewich tábornok szerint az európai országoknak a saját biztonságuk érdekében kell Ukrajnát támogatniuk.
A magyar színekben olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó kihagyja a következő idényt.
A WISE 0855 egy barna törpe, légköre pedig hasonlóan működik, mint a Jupiteré.
A két magyar együttes az A-jelű négyesben az olasz Posillipóval és a montenegrói Budvával küzd majd meg a két továbbjutó helyért.
Történetek, amelyek a gyerekek világához szólnak.
A tekintélyes brit orvosi szaklap, a The Lancet 35 szakértővel listába szedte az emberiséget érintő legnagyobb fenyegetéseket. The post 17 fenyegetés, ami már 2100-ra kiirthatja az emberiséget first appeared on 24.hu.
A most induló első ütem egészen 2027 júniusáig tart, ezalatt a kocsipályát és a déli járdát újítják fel a szakemberek.
Minden adott volt ahhoz hogy kezdő, nulla kilométeres sofőrként is kiálljon az udvarból, mégis a lehető legnehezebb szituációba navigálta magát.
A mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása rohamtempóban terjed, ám az átgondolatlan, megfelelő szaktudás nélkül indított belső projektek jelentős része súlyos károkat okozva fullad kudarcba – erre számos elrettentő nemzetközi példát mutatott be Bardóczy Gergely, a rendszerintegrációs szolgáltatásokat nyújtó Kermann IT Solutions Nyrt. kereskedelmi igazgatója. Ezek az esetek hozzájárultak ahhoz, hogy világszer…
A Konami elégedett lehet a Silent Hill visszatérésével. A japánok már a franchise modern újdonságainak második és harmadik hullámát is felvázolta.
A 764 internetes csoport lecsap a gyerekekre.
Megjelent Topolánszky Tamás Yvan Never Give up! című, a 2015-ös menekültválságból inspirálódott rövidfilmjének előzetese. A filmet nyolcezer nevezés közül választották a tíz legjobb közé egy Los Angeles-i filmfesztiválon.
Lélegzetelállító sportszedánnal rukkolt elő az Alfa Romeo. Ha a Cuorerosso tényleg a márka jövőbeli formai irányát jelöli ki, szép évek várnak ránk.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem győzte hangsúlyozni, hogy a politikai célzatú listázás a GDPR szinte valamennyi alapelvét sérti. The post Felszólalt a NAIH, miután a Fidesz nyilvánosan listázni kezdte az NVVH alkalmazottjait first appeared on 24.hu.
Rocklegendák gyűlnek össze.
A kötelezettség elmulasztása komoly következményekkel járhat.
Három nappal elhalasztotta a mohi atomerőmű negyedik blokkjának hálózatra kapcsolását a szlovák Slovenské elektrárne, amely az ország legnagyobb villamosenergia-termelő vállalata – írja a Montel.
Egy kitűző, amit a kabátunkra vagy a táskánkra tűzünk, nemcsak egy nyílt kiállás lehet egy fontos ügy mellett, hanem mostantól azonnali támogatás is.
A budapesti lakásárakat nézve könnyű elveszni a tíz- és százmilliók világában. Nézzük meg, hogy hány év teljes nettó keresetére lenne szükség egy átlagos lakás megvásárlásához.
Ismerkedni nem is olyan egyszerű: sokszor pont annál az embernél bizonytalanodunk el, aki igazán tetszik. Hogyan lehet túllépni a titkos rajongáson, és valódi kapcsolódássá alakítani a vonzalmat?
Súlyos látáskárosodás veszélye miatt hívnak vissza egy, a Temun árusított, LED-fénnyel villogó játék munkagépet. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) arra kéri a szülőket, hogy azonnal vegyék el a gyerekektől az érintett terméket.
Magyar Péter és a kormánypárti propaganda gúnyolódik az október 23-i Zászlómeneten, pedig a rendezvénynek nyolcéves múltja van, és még a szervezője is ugyanaz.
Orbán Anita külügyminiszter luxembourgi nyilatkozata szerint Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarság jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az uniós külügyminiszterek tanácsülésén emellett jóváhagyják az eddigi legszigorúbb Oroszország elleni szankciós csomagot, és az e heti EU-csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök is találkozik.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Papp László Sportaréna
Budapest · Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont
Budapest · MVM Dome
Budapest · Andrássy út
Budapest · Papp László Sportaréna