Új memóriachip-technológiával szorongatják a Samsungot
Új memóriachip-technológián dolgozik a kínai CXMT.
Új memóriachip-technológián dolgozik a kínai CXMT.
Korábban Szijjártó Péter volt külügyminiszternek dolgozott. Mi történt? A Media1 azt írja több, egymástól független forrás alapján, hogy Paczolay Máté, Szijjártó Péter korábbi sajtófőnökének májusban alapított médiacége felel az ATV közösségi médiás felületeiért. Részletek. A Hugo Content Kft.-t Paczolay a kormányváltás után, májusban alapította, és az ATV Csoport mellett más vállalatokkal is együtt dolgozik. Paczol…
A hatósági bírságokat állapíthattak meg jogsértő módon. The post Jogsértő belső szabályzat: minisztériumi vizsgálatot indítanak az egyik kormányhivatalnál first appeared on 24.hu.
A fennakadás hétfőre is áthúzódott, a légi közlekedés ugyanis még mindig nem állt helyre, és a járatok mintegy háromnegyede jelenleg sem közlekedik.
A képviselő választ vár Baka Andrástól Radnai Márk sértő kijelentése után.
Minősített emberölés miatt nyomoznak. The post Horrorisztikus gyilkosság Szentendrén: apjára támadt késsel a férfi, a leégett ház romjai közül egy női holttest került elő first appeared on 24.hu.
Toroczkai László napirend előtt felszólalásában bejelentette, hogy a Mi Hazánk vizsgálatot indított a vecsési képviselőik kijelentései miatt, és elhatárolódik minden totalitárius rendszertől. The post Toroczkai támogatja a korábbi és jelenlegi miniszterelnökök meghallgatását first appeared on 24.hu.
Az Anthropic AI-modelljei olyan dolgokat műveltek az interneten, amelyeket senki sem engedélyezett nekik. A vállalat radikális korlátozást vezet be.
Rijád beleragadt a jemeni konfliktusba. The post A rijádi reptér elleni támadás megmutatja Szaúd-Arábia sebezhetőségét first appeared on 24.hu.
Rangos nemzetközi elismerést kapott Budapest egyik leglátogatottabb parkja. A Városliget további megújítására azonban még várni kell: az elzárt területek parkosítását és az autómentesítést tervezik.
Pénzügyi összeomlás és súlyos jogi csatározások jellemezték a korábban jegybanki megrendelésekből meggazdagodó Raw Development Kft. elmúlt időszakát. Az építőipari cég ellen 27 milliárd forintos kártérítési per és ügyészségi nyomozás zajlik a Magyar Nemzeti Bank székházfelújításának túlárazása miatt - szúrta ki a Telex. A vállalat a jegybankhoz köthető bankgarancia-lehívások nyomán a közelmúltban feljelentést tett.
Az ellenzéki párt nem ért egyett a hatósággal, az önkényuralmi rendszer megteremtésében részt vevők kiléte nem maradhat titokban.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Fire Emblem: Fortune’s Weave azonnal a konzolgeneráció egyik kihagyhatatlan alapkövévé vált.
A 444-et már mindenki olvasta, nézte vagy hallgatta, de mostanáig senki sem kóstolhatta meg. A következő egy hónapban Budapest valamennyi Moto Pizzájában viszont végre megteheti. Mozzarella, parmezán, stir-fry pancetta, kimchi, újhagyma és bazsalikom.
Az MCU színésze még mindig leginkább csak jópofán utalgat valamire.
The law paved the way to Hungary agreeing to the continuation of Ukraine's EU accession process, as it positively affects the Hungarian minority in Ukraine.
A Starbucks hétfőn határozottan cáfolta azokat a piaci értesüléseket, amelyek szerint a Chipotle Mexican Grill felvásárlására készülne, így véget vetett a napok óta keringő pletykáknak, amelyek az éttermi szektor eddigi legnagyobb összeolvadását vetítették előre - írta meg a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési esemény…
De ki fog akkor adózni?
Miután Novák Előd azt mondta, hogy ugyanúgy szavazott, mint Melléthei-Barna Márton, a tiszás képviselő tisztázta, hogy a gyermekvédelmi vizsgálóbizottság nem szavazta le Orbán Viktor meghallgatását, hanem elhalasztotta a döntést a szakmai meghallgatások lefolytatásáig. The post Melléthei-Barna Márton visszautasította a bizottsági szavazással kapcsolatos vádakat first appeared on 24.hu.
A német játékos legkorábban november 2-án léphet a világranglista élére.
Alexander Dobrindt német szövetségi belügyminiszter a német belső hírszerzés, az Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) hétfői ülésén azt mondta, Németország egy „árnyékháborúban” van, a jelenlegi fenyegetések pedig még kiterjedtebbek, mint a hidegháború idején, mert határtalanná váltak – írja a Die Welt.
Rosszul érezte magát a pályán, egyfolytában magyarázott csapata páholya felé.
Személyes érintettség miatt szót kért Novák Előd, aki elmondta, hogy Orbán Viktor beidézését nem elvi éllel utasította el, hanem feltételül szabta, hogy amennyiben konkrét terhelő vallomás elhangzik a miniszterelnökre, készek meghallgatni őt. The post Novák Előd reagált a bizottsági szavazással kapcsolatos vádakra first appeared on 24.hu.
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere szerint az Egészségügyi Minisztérium nem adott választ arra, hogy mikor kerül vissza a kampányban ígérteknek megfelelően az önkormányaztokhoz a védőnői hálózat.
Egy olyan alkotóról beszélünk, aki láncfűrész hangjait keverte bele a zenei anyagába. Sejthetitek, hogy mennyire érces a véleménye.
A támadóknak sikerült távolról aktiválni a leolvasztás módot több száz óriásboltban, ezzel nagy kárt okozva és még több élelmiszerhulladékot termelve. The post Példátlan kibertámadás Franciaországban: több száz szupermarket hűtőjét kapcsolták le hackerek first appeared on 24.hu.
A miniszterelnök felszólalásában kijelentette, hogy az előző kormányzat politikailag kézi vezérelte az ügyészséget, és az ellenzéki vagy kínos ügyeket folyamatosan eltussolta. The post Magyar Péter: Fürcht Pál már felmondott, nem lehet megfélemlíteni first appeared on 24.hu.
Karácsony Gergely szerint nem alaptalan az a félelem, hogy a parkolási rendszer tervezett átalakítása egy szélesebb, a budapesti kétszintű önkormányzati rendszer újragondolását célzó folyamat kezdete lehet. A főpolgármester ugyanakkor azt mondja: a kerületek önállóságát és identitását megőrizné – derült ki a 24.hu interjújából.
Az ősz beköszöntével a korábbi évek intenzív árnövekedési ciklusa egyértelműen kifulladt.
Aggasztó megállapításokat tett egy amerikai kutatás, amely a modern autókat, valamint azok kísérőalkalmazásait vizsgálta.
A magyar tojástermelők szempontjából is fontos kérdés, hogy fenntartható-e a termelés jövedelmezősége, ha olyan importtermékekkel kell versenyezniük, amelyek előállítására nem vonatkoznak azonos költségű állatjóléti és termelési kötelezettségek.
Bedő Imre, a Férfiak Klubjának alapítója volt a Napindító mai vendége.
A játékra is bevethető képernyő gyors képfrissítést és VRR-kompatibilitást is ad annak, aki játékok alatt vágyik a térhatásra.
Magyar Péter bejelentette, hogy dr. The post A volt nyomozó főügyész kész tanúskodni a Rogán–Schadl–Völner-ügyben first appeared on 24.hu.
Kiderült, elszámolási hiba miatt kapott vissza korábban kifizetett összegeket több revolutos ügyfél múlt héten csütörtökön, a problémát azonban azóta megoldották - tájékoztatta lapunkat a Revolut.