Panyi Miklós: Veszélybe kerülhet az Otthon Start, több ezer új lakás építése késik
A fiatalok várnak, a lakásépítések állnak.
Személyre szabható hírfolyam
A fiatalok várnak, a lakásépítések állnak.
Elárulta a helyi önkormányzat, hogy mik a tervek a huszárlaktanyával.
Második alkalommal diadalmaskodott a megmérettetésen honfitársunk.
Sandra Bullock és Nicole Kidman 28 év után tért vissza az Átkozott boszorkák folytatásában.
Robbanóanyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanújával több férfit is őrizetbe vettek.
A szerencsétlenség akkor történt, amikor a katonák egy járőrhajóról partra szálltak. Kaszim-Zsomart Tokajev elnök már ki is nevezte a menesztett Dauren Kosanov utódját.
A 23 éves sztár koncert közben, mesterséges esőben szabadult meg fehér ruhájától, amely a víz hatására egyszerűen leolvadt róla. The post Szó szerint leolvadt a ruha Olivia Rodrigo testéről legutóbbi koncertjén first appeared on 24.hu.
A vegán bűntudatkeltés piacvezető akciócsoportja a tyúkok ketrecben tartása ellen tüntetett a tojástermelés piacvezetőjének tésztagyáránál.
Szurkolók rasszista, diszkriminatív megnyilvánulásai miatt eljárás indult többek között a Videoton és a DVSC ellen is.
Mintegy 150 ezer hívő várta Lourdes-ban a Mária-kegyhely előtti réten.
Az orosz külügyminiszter szerint Johann Wadephul semmi olyat nem mondott, mit Berlin eddig ne közölt volna már nyilvánosan.
A vita jól mutatja, mennyire elvált egymástól a vásárlók árérzete és a cukrászok költségvilága.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Összegyűjtöttünk tíz olyan különleges megoldást, amik annyira egyedinek bizonyultak, hogy a fejlesztők jogilag is körbebástyázták őket.
Ismét bíróság elé citálják Giuliano Ruffinit, aki, mint az egy évtizeddel ezelőtt kiderült, irányítója volt egy nemzetközi bűnözőcsoportnak, amely összesen mintegy 250 millió dollár értékű hamis képet forgatott meg a műtárgypiacon. A napokban kiszivárgott hírek szerint a hajdani párizsi képkereskedő ellen ejtették a legsúlyosabb vádat, a bűnszövetséget, és most „csak” kereskedelmi csalásért és pénzmosásért vonnák fe…
Brazília váratlanul megelőzte az eddigi világelső USA-t. A dél-amerikai országban rohamtempóban modernizálják a marhatelepeket, és ötödannyi idő alatt vágáséretté teszik az állatot – de mi a brazilok győztes receptje?
A The Blair Witch Project az egyik legnagyobb kedvenc horrorfilmem, viszont a rendezőpárosa elég gagyi filmeket csinál 1999 óta.
Harry herceg és Meghan nem akart várni.
Irán vasárnap ismét leszögezte, hogy az Egyesült Államokkal és Izraellel fennálló konfliktusát kizárólag diplomáciai úton lehet rendezni, miután Donald Trump amerikai elnök elutasította Teherán javaslatát a Hormuzi-szoros megnyitásáról és a harcok befejezéséről. A hét hónapja tartó háború súlyosan megzavarta a stratégiai tengerszoros olajforgalmát, ami érzékenyen érinti a világgazdaságot.
Majka is meglepődött, amikor meglátta jóbarátját.
Hasonló eset miatt korábban két parlamenti képviselő lemondott a mandátumáról.
Neto korábban 2015 és 2017 között védte a torinói klub kapuját.
A Szalai Fanni, Kovács Gyula, Kropkó Márta és Hóbor Zalán összetételű csapatunk is kitett magáért a pontevedrai triatlonhétvégén.
Elődje mondott véleményt a Liverpool balhátvédjéről.
Magas a december 24-i pihenőnap támogatottsága.
Jövőre már 30 éve, hogy meghalt Diana hercegné egy autóbaleset miatt, és számos dokumentumfilm szeretné megörökíteni a brit királyi család azt követő éveit. The post Vilmos herceg nem akar az anyjáról készülő dokufilmekben szerepelni, és ennek öccse az oka first appeared on 24.hu.
A csendes őszi időjárás ellenére az éjszaka folyamán klasszikus hőmérsékleti inverzió alakult ki hazánkban egy anticiklon hatására. Mivel a következő napokban is maradnak a hűvös hajnalok és az enyhébb nappalok, a réteges öltözködés továbbra is erősen ajánlott - jelentette a HungaroMet a Facebook-oldalán.
Magyarország számára az euró bevezetése nem választási lehetőség, hanem jogi kötelezettség, ám a puszta csatlakozás önmagában nem oldja meg a gazdasági problémákat.
A visszamondott pénzügyi forrásokra új pályázatot írnak ki.
XIV. Leó pápa arra buzdította a francia katolikus egyházat, hogy folytassa a szexuális erőszak elleni küzdelmet. Zárt ajtók mögött hét áldozattal is találkozik. The post XIV. Leó pápa bátorította a francia püspököket, hogy folytassák küzdelmüket a gyerekek szexuális bántalmazása ellen first appeared on 24.hu.
Nem mondanak le teljesen a benzinmotorról.
Két évvel ezelőtt a kirgizek, most az örmény, a fehérorosz, a kubai és a nicaraguai sakkszövetségek terjesztették elő a javaslatot.
Az Odüsszeiában is vannak nagyszerű megoldások, Nolan kétségtelenül eltalált valamit. Csakhogy a film nem diagnózis, hanem maga is válságtünet. The post Mándi Tibor: Az utolsó emberek mi vagyunk first appeared on 24.hu.
Fülöp Botond szerint ő mindig is tudta, hogy a Nézőpont vezetője hazudik.
A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban sem tudták megmenteni.