Videó: Schóbert Lara a Megasztárban énekelt: a zsűri azonban nem volt lenyűgözve tőle
Édesanyja, Rubint Réka tiszteletére lépett színpadra egy televíziós tehetségkutatóban Schóbert Lara.
Édesanyja, Rubint Réka tiszteletére lépett színpadra egy televíziós tehetségkutatóban Schóbert Lara.
Legkevesebb 40 házat és két hidat söpört el egy újabb áradás Nepál középső részén vasárnapra, áldozatokról egyelőre nem tudni.
Wolfsburgban rájöttek arra, amit a vásárlók évek óta hajtogatnak: a digitális extrák nem pótolják a minőségi anyagokat és a rendes kapcsolókat. A Volkswagen megújult elektromos autója, az ID. Tiguan nemcsak új arcot és ismerős nevet kapott, de végre visszahozza a normális használhatóságot, és még a nosztalgiát is az autózásba.
Egyelőre nincs új kezdeményezés.
Egymilliárd forintos keretösszeggel hozott létre jóvátételi alapot a kormány a gyermekvédelmi rendszerben korábban fizikai, lelki vagy szexuális bántalmazást, illetve elhanyagolást elszenvedett áldozatok támogatására – derült ki Magyarország Kormányának Facebook-bejegyzéséből.
Két súlyos iskolai támadás után országos rendőrségi akció indult Lengyelországban, miközben az interneten fenyegetések és pánikkeltő hírek kezdtek terjedni. Mi történik, amikor a valós veszélyhez félelem, pletykák és utánzó viselkedés társul?
Két súlyos iskolai támadás után országos rendőrségi akció indult Lengyelországban, miközben az interneten fenyegetések és pánikkeltő hírek kezdtek terjedni. Mi történik, amikor a valós veszélyhez félelem, pletykák és utánzó viselkedés társul?
Nagy probléma az is, hogy az újak nem értenek a munkájukhoz, a régiek pedig nem beszélnek az újakkal.
Babis: „hatalmas pofon Európának” Trump és Putyin megállapodása az orosz olajtermékekről.
Saját Discord-szerver! Öt-nyolc kilométer futás! Metallica! Stalker 2! Normalitás!
Saját drukkerei miatt nem lehetett lejátszani a Rayo Vallecano–Athletic Bilbao mérkőzést.
Borbély Balázs nem kertelt az elszalasztott győzelem után.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az aszálykár közepén volt hivatalos program nélkül Ausztriában az államtitkár.
Az emberiség elvesztette a háborút a saját teremtményei ellen, a fajunk jövője pedig nem fest túl rózsásan.
Érdekes összefüggéseket találtak a kutatók.
Donald Trump korábban Európát ostorozta az orosz nyersanyagok használatáért, most mégis olajszállításokról állapodott meg Moszkvával. Andrej Babis cseh kormányfő szerint ez hatalmas pofon Európának, amely nem maradhat válasz nélkül.
Pinezits Máté: Rengeteg dörzsölt, tapasztalt futballistája van a Paksnak. Erős Gábor: Nagyon fáj, roppant csalódott vagyok.
Az elkövető a támadás után magával is végzett.
Az ország nagy részén eláll az eső, de a keleti országrészben marad a borús idő.
Harminc méterről vette be a portugál címvédő FC Porto kapuját Szalai Gábor.
A Szárnyas fejvadász-sorozat, a Blade Runner 2099 új, nagy előzetest kapott, amelyben komoly filozófiai kérdések is terítékre kerülnek a látványos sci-fi thriller közepette.
17 évesen még Olaszország legszebb férfijának választották, ma pedig a papi hivatásra készül Edoardo Santini.
A szaúdi katonai vezetés a jemeni húszikat tette felelőssé a repülőtér elleni támadásért és háborús bűncselekményt emleget. A halottak között amerikai állampolgárok is vannak, Donald Trump elfogadhatatlannak nevezte a támadást.
Továbbra is nyeretlen a Philadelphia Flyers, a Los Angeles Kings és a Calgary Flames.
„Értem, hogy Trump választások előtt áll, ám Európa számára ez hatalmas pofon. Meglátjuk, mit szólnak hozzá az európai kollégák” – mondta a cseh miniszterelnök.
A Balaton és a Velencei-tó térségében esett a legtöbb eső, Székesfehérvár egyes részein 55 milliméter csapadékot mértek. Volt, akinek három helyen beázott a lakása, más annak örült, hogy fél év után végre megtelt az esővizes hordója.
Magyar Péter miniszterelnök még szombat késő este jelezte, hogy a kormány 10 óráig tárgyalt a 2027-es költségvetésről. A megbeszéléseknek nincs vége, ma is a jövő évi költségvetés lesz a fő téma. Az már most figyelemfelkeltő fejlemény, hogy az egészségügy 500 milliárd forintos többletforráshoz jut. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb kormányzati döntésekkel.
Melyik trilógia idején játszódik? Mi lesz a könyvekben? A legfontosabb kérdésekre végre választ kaptunk.
Erdei útvonalakon fedezheted fel a legszebb kilátópontokat és völgyeket.
Eljött az ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
A Holdra lépő első ember gondosan kerülte a nyilvánosságot, de a hírnév elől még a szülővárosa borbélyszékében sem tudott elbújni.
A vadásztársadalomnak most kell önkritikusabban részt vennie a vitákban, és tegye saját sorain belül is világossá, milyen határokat tart sérthetetlennek. The post Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára first appeared on 24.hu.
Eltiltották a sztárt, mert engedély nélkül hagyta ott a válogatott csapatot.
Reagált Molnár Áron vádjaira Széles Diána debreceni politikus. A színész szerint kampányrendezvényen vett részt az énekesnő, a fideszes politikus cáfol. The post Tóth Gabi-ügy: a fideszes politikus szerint nem kampányrendezvényre hívták Debrecenbe az énekesnőt, akivel fotózkodott is first appeared on 24.hu.
Botrányt eredményezett az európai NATO-tagállamok körében a döntés, mely szerint az USA rövid időre feloldaná az Oroszországra kivetett dízelexportot. Trump szerint az üzemanyaghiányért Zelenszkij a hibás, Zelenszkij szerint a szankciók feloldása csak tovább bátorítja Moszkvát. A frontvonalon továbbra is csak minimális változások tapasztalhatóak, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az ukránok tartósan ráálltak az orosz Y…