A nézők besegíthetnének a streamerek játékába élőben a Sony friss szabadlama szerint
Kurzorral mutathatnák az utat, jelölhetnének ellenfeleket és reakciókat küldhetnének.
Kurzorral mutathatnák az utat, jelölhetnének ellenfeleket és reakciókat küldhetnének.
Kurzorral mutathatnák az utat, jelölhetnének ellenfeleket és reakciókat küldhetnének.
A mozdonyvezető előre jelezte a bajt.
A Budai Farkasok-Rév egy góllal kikapott a Dabastól, így a budaörsiek továbbra is pont nélkül állnak.
Botrányok és indulatok fűtik a Liverpool–City rangadót.
A Falco is győzelemmel zárta a szombati játéknapot a szegediek ellen.
4 és fél milliárd forint volt a főnyeremény.
Úgy véli, novemberben már újra számíthatnak az ötszörös aranylabdásra.
Több mint 300 ezer magyar fiatalt ért valamilyen bántalmazás egy év alatt.
Csezmiczei János is álnéven tolta a mocskosabbnál mocskosabb szövegeket, a mentegetőzése pedig a mai fülnek is ismerős lehet: a költészet csak játék, meg egyébként is, a humanisták epigrammáinak semmi köze a valósághoz. Vini, Mollywood és KKevin már elengedték az időmértékes flowt, de a Suttyó Summer fejet hajthatna az öreg Janus előtt.
2025-től elemezhették a személyét és tevékenységét.
Október 12-étől vehetik át az ingyenes, éves közösségi közlekedési bérletre jogosító utalványokat a 14 év feletti, Terézvárosban élő diákok.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Simon Petra tíz góllal, Böde-Bíró Blanka 11 védéssel vette ki a részét a sikerből.
August Hanning 12 év alatt kétezer titkos dokumentum birtokába jutott, amelyeket Kínának és Azerbajdzsánnak adhatott el. Az iratokat korábbi közeli munkatársa és irodavezetője, Manfred Dankesreiter csempészte ki a német hírszerzéstől. Jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak.
Egy óra alatt, 25 dollárból készült el egy komplett Attack on Titan-játék Minecraftban az AI segítségével.
A szájtapasz használata komoly veszélyeket rejt.
Höjlund kihagyott büntetője is belefért a Napolinak a Frosinone ellen.
A ValMar rapperének családi viszálya látott napvilágot a műsorban.
Szombat este azonban lecserélte egy fotóra, ami szintén Budapesten készült.
Az amerikai elnök szerint Zelenszkij „problémákat akar okozni a világnak” az orosz finomítók elleni támadásokkal.
Zelenszkij és az amerikai elnök a nemrég bejelentett orosz-amerikai dízel megállapodás miatt feszülnek egymásnak.
Gert Remmel szerint a DVSC mindenhol győzni akar.
A földön feküdt, barátnője próbált segíteni rajta, a mentőautó azonban nem érkezett meg.
Nem tudta elfogadni a zsűri döntését, felment a színpadra.
Az incidens után kiürítették a Yorkshire Wildlife Parkot, amely a hétvége hátralévő részében zárva marad. The post Meghalt a férfi, aki bement a tigrisek kifutójába egy angliai vadasparkban first appeared on 24.hu.
Az egyszeres magyar válogatott játékos végigjátszotta a meccset a címvédő ellen.
Az Orbán-kormány alatt megkezdett fejlesztésnek köszönhetően Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is lesz újra állandó katonai alakulat, mégpedig egy huszárezred.
Az még nem világos, hogy hogyan jutott be.
Mutatjuk a Jokert is.
Latorcai Csaba felszólította a Tisza Pártot, vegyék ki a vagyonadó tervezetéből a gazdák megélhetéséhez szükséges vagyonelemeket.
A magyar csapat szinte végig futott az eredmény után, de a végén ki tudta hozni döntetlenre az összecsapást.
Igor Sesztyorkin súlyos térdsérülés miatt dőlt ki.
A katolikus egyházfő a halálbüntetés elleni világnap alkalmából fejtette ki gondolatait.
Harminc éves csillagászati rejtélyre derülhetett fény.
Magyar Péter pénteken megpróbálta elmagyarázni, hogy a KATA járulékainak felemelése miért is nem adóemelés.