Egy megmaradt a Milan háromgólos előnyéből, a piros-feketék legyőzték az Atalantát
Remek mérkőzésen csaknem eltapsolta komoly előnyét az AC Milan a hajrára feljavuló bergamóiak ellen.
Remek mérkőzésen csaknem eltapsolta komoly előnyét az AC Milan a hajrára feljavuló bergamóiak ellen.
A Unitree H2 modell 182 centi magas, hetven kilót nyom, és a legerősebb változatában saját AI-modelleket is futtathat.
Értékes három ponttal gazdagodtak Mikel Artetáék.
Kettő dollárt ítélt meg az amerikai chipgyártó Qualcommnak egy delaware-i szövetségi esküdtszék, amely szerint az Arm valóban megszegte a felperessel szembeni egyes szerződéses kötelezettségeit, és szándékosan beavatkozott a chipgyártó Metával való üzleti kapcsolatába. Az ügy azonban nem ért véget ezzel, és most dollármilliók forognak kockán.
Az Nvidia rendszerére épülő technológia bonyolult városi helyzeteket is kezelne, de a sofőrnek továbbra is figyelnie kell.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.
Hiába uralta a mérkőzést Borbély Balázs csapata.
Újabb pályák és versenygépek jöhetnek? A Galactic Racer fejlesztői gőzerővel dolgoznak.
A Kisvárda továbbra is nyeretlen hazai pályán.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a közösségi médiában vázolta fel az elképzelését.
Részletes élménybeszámoló és komplett útikalauz Kína császári fővárosához: hasznos tippek, tudnivalók és saját tapasztalatok egy helyen. The post Mennyire jó úti cél a színes-szagos Peking, ha előtte még sosem jártunk Ázsiában? first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A szezon első világkupaversenyén ott folytatták, ahol a hongkongi világbajnokságon zárták az előző évet. A férfiak négyese a negyedik helyen zárt.
A sokáig vezető Kisvárdának még egy rontott büntető is belefért a pontszerzéshez.
Három keréken gurult el egy kínai luxus szabadidő-autó, amelynek az egyik kerekére bilincs került. Nem kitört, hanem valami egész más történt.
Az egymást követő negyedik bajnokiján ikszelt a Borbély-csapat. The post Nem tudott nyerni a Fradi Kisvárdán, otthon simáztak Dzsudzsákék first appeared on 24.hu.
Zsinórban negyedik döntetlenjét játszotta az NB I-ben a Ferencváros, amely ezúttal Kisvárdán végzett 1-1-re.
Vannak olyan támogatói, akik csalódtak benne a "migránsozás" miatt.
Feszült a helyzet a két ország között, de az ukrán elnök háláját fejezte ki.
A helyiek szerint egy fiatal pár lehet az áldozat.
Új korában órákig bírta, pár év múlva viszont már ebéd után töltőt keresel hozzá. A kopást leginkább a hő és a tartósan magas töltöttség gyorsítja, ezekre pedig néhány egyszerű szokással hatni lehet.
Skócia vidéki részei is tartogatnak mesébe illő úti célokat.
A természet évszázadok óta kínál megoldásokat.
A Hoffenheim a második győzelmét aratta a bajnoki idényben.
Andrew Puzder, az Egyesült Államok EU-nagykövete élesen bírálta az Európai Bizottság frekvenciakiosztási terveit, és "pusztító" megtorlást helyezett kilátásba arra az esetre, ha Brüsszel a terveinek megfelelően az európai szolgáltatók számára tartaná fenn a frekvenciasáv egy részét - írta meg a Finanial Times.
Élet-halál harcot vívott az X-Faktor új kedvence.
A NEKA az első félidő végén négy gólt lőtt egymás után, de a folytatásban nem bírta tartani a lépést a vendégekkel.
Két fáradt csapat csatáját az olaszok nyerték meg.
A változás a meglévő ügyfeleket is érinti, az új előfizetéseknél már életbe is lépett.
Scott Bessent, az Egyesült Államok pénzügyminisztere kijelentette, hogy a háború lezárulását követően jöhet el a fordulat – írja az Iran International.
Orbán Viktor vasárnap esti Facebook-bejegyzésében a be nem tartott választási ígéretekről, az elmaradt béremelésekről és az országban zajló rombolásról beszélt.
Nem mindegy, mikor és hogyan kerülnek földbe az eperpalánták. Az eper ültetése ősszel néhány egyszerű szabály betartásával sikeres lehet, mutatjuk a legfontosabb lépéseket.
A vendégek már a harmadik vereségüket gyűjtötték be a bajnokságban.
Amikor már úgy tűnt, hogy a Forest kihúzhatja döntetlennel, jött Noni Madueke.