Kerkez Milos miatt aggódnak Liverpoolban, már a klub vezetőségében is téma lehetett
Angliai forrás szerint az is kiderült, hogy Andoni Iraola vezetőedző hogyan viszonyul a magyar játékoshoz.
Angliai forrás szerint az is kiderült, hogy Andoni Iraola vezetőedző hogyan viszonyul a magyar játékoshoz.
Összegyűltek Orbán és Navracsics vezetésével, és országgyűlési határozati javaslatot készítettek arról, hogy meg kell erősíteni az önkormányzatok finanszírozási rendszerét.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, Gulyás Balázs és Jakab Roland havi szinten kilencmillió forintot megközelítő jövedelemben és kiemelkedő luxusjuttatásokban részesültek.
A korábbi főigazgató szerint súlyos hiba volt megválni Főző Virágtól.
Santiago Peñát hivatali visszaéléssel vádolják.
A Pénzcentrum 2026. november 7.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Molnár Viktor Soós Dávid képébe vágta: nem szeretné, hogy a fia olyan legyen, mint ő.
A háttérben komoly előkészületek, tudatos óvatosság és egy olyan év állt, amelynek elején még az is kérdéses volt, folytathatja-e Jázmin a pályafutását.
Nem mindegy, hol tárolod a paradicsomot, a hideg ugyanis ronthatja az ízét, az illatát és az állagát is. Mutatjuk, hol a helye!
Jáksó László ugyanazzal a laza, mégis figyelemfelkeltő stílussal létezik a képernyőn, mint a 2000-es években.
A régészek összesen nyolc vekni ötezer éves kenyeret fedeztek fel Törökországban, amelyek ritka betekintést engednek a bronzkori közösségek élelmiszertárolási szokásaiba. The post Ötezer éves kenyerekre bukkantak egy bronzkori lelőhelyen first appeared on 24.hu.
Az adatközpontok memóriaéhsége mellett az energiaigénye is abszurd.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is hasonló esetről számoltak be.
Leiner Laura, Mácsai Pál, Saiid és sokan mások: délutántól éjfélig beszélgetésekkel, filmmel, tánccal, workshopokkal és bulival várunk. Mutatjuk, mikor mire érdemes benézni.
Ebben az időszakban az előre fizetős villanyórák feltöltése sem lesz folyamatosan elérhető.
A hazai porondon a fővárosi rangadó kerül a középpontba, miközben az európai topligákban is egymást követik az izgalmas mérkőzések.
A zeller, a cékla, a gyömbér és a koriander különleges kombinációjából készül ez az egyszerű de hatásos ital.
Regenerálható lehet a fogzománc, mutatjuk, hogyan.
Jelentős személyi változások történtek két tárca, a Szociális és Családügyi, valamint a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium vezetésében.
A futsalválogatott szövetségi kapitányaként 132 meccsen ült a kispadon.
Jelentős béremelés jön az egészségügyben: 15 százalékkal nőhet a szakdolgozók alapbére, új bértábla is érkezik
Több országban is elszabadultak az indulatok.
Európában nincs párja Borbély Balázs csapata sikerének a nemzetközi porondon jelenleg ebben az idényben.
Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott annak a pickupnak a sofőrje, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség. Az esetről videó is készült.
Neve is van: Claudivium.
Számít egyáltalán, hogy sikerül az új Harry Potter-feldolgozás?
Hiába érkeztek ki gyorsan a mentőegységek, a gép utasait már nem lehetett megmenteni.
Komoly bizonytalanságokat okozhat az új adó bevezetése.
Eleanor Roosevelt first ladyként és az emberi jogok szószólójaként is történelmet írt.
Mit árulnak el a héten megnyitott adatbázisban megtalálható fedőnevek? Adidastól a kommunistagyűlölő katolikus miniszterelnökön és Motörheaden át a 231. számú találkozó lakásig.
A kétüléses roadsterek közt egyáltalán nem alapértelmezett választás a Mercedes SLK, pedig a második generáció már rendesen meg is komolyodott, akár V8-as motorokkal, 55 AMG-ként is meg lehetett venni. Hengerszámban a felét, piacilag viszont sokkal relevánsabb példányt hoztunk a mai műsorba, ez itt egy SLK200 Kompressor, a többit pedig elmeséli a tulajdonosa.
A Ceed mindig is a legeurópaibb Kia volt, nálunk és nekünk tervezték, nem véletlen, hogy a vásárlók ráharaptak, és a flottapiac egyik szent tehenévé vált. Éppen ezért elsőre nehéz megérteni, miért engedték el a kezét, de jobb, ha megbarátkozunk a gondolattal: a Kia kompakt modellje mostantól a K4, ami optikai nyakatekertsége ellenére valójában egy meglepően old school autó.
Felipe Massa nyerte a 2008-as Brazil Nagydíjat, a díjátadón azonban nem örömében sírt, éppenhogy bánatában.
Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa? Illés, Omega, LGT – és a többiek. The post Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján! first appeared on 24.hu.
Az 1956-os forradalom „áldozatai” közé tartoznak azok a fiatal kutatók is, akik az emigrációban később a világhírig jutottak. Természetesen ők csak érzelmi áldozataink, hiszen szülőföldjük számára is dicsőséget hoztak az életművükkel. The post „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban first appeared on 24.hu.