Vészjóslóan sötét hangulatú a legújabb Cadillac Escalade
Limitált szériás új változat érkezett a jókora V8-as benzinpusztítóval szerelt amerikai SUV-ból.
Limitált szériás új változat érkezett a jókora V8-as benzinpusztítóval szerelt amerikai SUV-ból.
Kisebb mezőgazdasági visszaesésre számított a kormány is, de a pénzügyminiszter szerint tartható az idei növekedési terv.
A magyar kapus már hatodszor, klubja viszont először játszhat a párizsiak ellen.
Egy brutál plug-in hibrid rendszert, illetve tisztességes V8-at fordítottak bele egy négyajtós sportautóba.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfői hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
A kamara több vezetője megkérdőjelezte az ügyletek szabályosságát. Nagy Elek elnök szerint minden jogszerűen történt.
A miniszterelnök megígérte, ha bárkinél kiderül hasonló, ott is ugyanilyen következmények lesznek.
A Nagy Elek vezette kamarai szervezetek összesen 9,2 milliárd forintot költöttek három ingatlanra. A belső ellenőrzés mindent szabályosnak talált. Mi történt? A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – írta a HVG. Az országos kamara 4,2 milliárd forintért vásárolt székházat a XII. kerületi Pethényi közben, további 3,3 […] Th…
Egy külföldi állampolgár életét vesztette kedden, amikor két helikopter összeütközött, majd lezuhant Nepálban, miközben megpróbáltak leszállni a Mount Everest térségében.
Több az Andokban talált gyermekmúmiát is megvizsgáltak a kutatók, melynek során nemcsak azt tudták meg, mit fogyasztottak, de azt is, miért. The post Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek first appeared on 24.hu.
A Pénzcentrum 2026. november 3.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Andy Weir a SlashFilmmel beszélgetve elárulta, hogy ha rajta múlna, a franchise soha nem lépne ki a Galaktikus polgárháború időszakából.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Új adatvédelmi funkcióval bővül az alkalmazás.
Egy magyar kutatás szerint több tényező is befolyásolja, mi lesz a levegőt szennyező mikroszkopikus szemcsékkel, miután bekerülnek az emberi légzőrendszerbe. The post Kiderült, mi történik a levegőt szennyező részecskékkel, miután belélegezzük őket first appeared on 24.hu.
Feledy Botond három hónapig vezette az intézményt.
Feledy Botond eltitkolta a Lázár János minisztériumától kapott 84 millió forintot, hétfő este mentették fel.
Hosszú Facebook-bejegyzésben reagált Magyar Péter miniszterelnök Feledy Botond menesztésére. A kormányfő szerint a Magyar Külügyi Intézet korábbi vezetőjének nem a fideszes múltja vagy a korábbi kormányzati megbízásai jelentettek problémát, hanem az, hogy ezekről nem számolt be a kinevezésekor. Magyar Péter az átvilágítással kapcsolatos kritikákra is válaszolt, és jelezte, hogy más intézményeknél is zajlanak vizsgál…
A helyszín: Abu-Dzabi. Előtte az amerikai tárgyalók Brüsszelben találkoznak az európai partnerekkel, hogy a biztonsági garanciákról tárgyaljanak.
Kiderült, milyen magángéppel utazott haza Dubajból Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc.
Komoly esély van arra, hogy a demokrata párti Mary Peltola még a győzelme esetén sem foglalhatja el a helyét az amerikai szenátusban – jelentette ki James Comer republikánus képviselő, a felügyeleti bizottság elnöke. Peltola kampánycsapata sajtóhírek szerint egy névrokon elindításával próbálta megosztani a republikánus szavazatokat - írta a The Hill.
Nápoly alatt nemcsak pincék és járatok húzódnak, hanem egy különös, többrétegű történelmi világ is. A Bourbon-alagút egykor királyi menekülőútnak indult, később autóraktár, háborús óvóhely és kórház lett, ma pedig a város egyik legizgalmasabb föld alatti látványossága.
A miniszterelnök hosszú bejegyzésben reagált a kritikákra, és azt is megírta, hogy miután az információk eljutottak hozzájuk Feledy Botondról, felajánlották neki a lemondás lehetőségét.
Felejtsd el a cicafüleket: az új Kraken kutyafülekkel próbál lenyűgözni mindnyájunkat.
Felejtsd el a cicafüleket: az új Kraken kutyafülekkel próbál lenyűgözni mindnyájunkat.
D'Andre Swift három TD-t szerzett, remekül sikerült Jeffery Simmons chicagói debütálása.
Az intézkedés mögött szakemberhiány áll, jelenleg 148 beteg vár elhelyezésre.
A hangoskönyvek hallgatása és a hagyományos olvasás több azonos agyi folyamatot aktivál, de a szakértők szerint vannak fontos különbségek. Neurológusok és neuropszichológusok elmondták, milyen előnyökkel járhat az egyik vagy a másik forma, és mi számít valójában a leginkább az agy egészsége szempontjából.
Kilencven év távlatából is érdemes megállni egy pillanatra, és felidézni a XX. század egyik legérzékenyebb írójának az emlékét.
Hónapok óta nem jutottak előre a béketárgyalások, most amerikai közvetítéssel próbálhatnak áttörést elérni.
Egyszerű közúti ellenőrzésnek indult.
Magyar hangsúlyozta, nem az a kizáró ok, ha valaki fideszes volt, vagy ha transzparens módon szakmai munkát végzett az előző kormánynak. The post Magyar Péter: Felajánlottuk Feledy Botondnak a lemondás lehetőségét, aki ezzel nem élt first appeared on 24.hu.
Az elemzői várakozásokat felülmúló negyedéves eredményeket közölt az Apple, amely az iPhone-ok iránti erős keresletnek köszönhetően újabb bevételi rekordot döntött. A befektetők azonban nem fogadták kitörő lelkesedéssel a számokat, a részvények ugyanis közel 3 százalékot estek a zárás utáni kereskedésben.
Ez már a kerületek önállóságáról is szól – mondta a polgármester az Origónak.
A keddi félidős választások nemcsak a következő két év politikai erőviszonyait határozhatják meg, hanem Trump elnökségének folytatását is alapvetően befolyásolhatják. Mi történt? Komoly politikai feszültségek közepette érkezett el az amerikai félidős választások előestéje. Michigan államban Haley Stevens demokrata képviselő váratlanul a republikánus Mike Rogers támogatására szólította fel a választókat – írta meg a…
Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott hétfőn bejelentette, hogy Abu-Dzabiban november 10-én és 11-én amerikai közvetítéssel tárgyalásokat tartanak Oroszország és Ukrajna között.