Egy másik Orbán
Oh, Prime Minister Orban! – csillant fel a szeme az Egyesült Államok külügyminiszterének, amikor a naptárjára nézett. Rég találkoztunk – gondolta –, jólesik majd egy kis beszélgetés.
Oh, Prime Minister Orban! – csillant fel a szeme az Egyesült Államok külügyminiszterének, amikor a naptárjára nézett. Rég találkoztunk – gondolta –, jólesik majd egy kis beszélgetés.
Egy-egy rosszul átaludt éjszaka még nem jelent veszélyt a szívedre, a tartósan kevés vagy rossz minőségű alvás viszont már a vérnyomásra és a szív-érrendszer működésére is hatással lehet.
Ne vedd félvállról a szűrést!
B-kategóriás jogosítvánnyal nem vezethető a Tesla pickup.
A szakmai kamara szerint legalább 58 milliárddal kevesebb jut béremelésre a korábban ígértnél.
Milák Kristóf és Tótka Sándor sorsa kivételes, de a másik 16 aranyérmesünkből többen nem jártak sikerrel.
Kimi Antonelli betegsége miatt kihagyta a Mexikói Nagydíj csütörtöki sajtónapját.
Azzal indokolták az egyéves halasztást, hogy a parkolóőrök nem tudnák ellenőrizni az autók súlyát. Pedig ezt bárki ingyenesen lekérdezheti egy internetes adatbázisból.
Nem tartott sokáig, hogy a Barca feltörje az Alavés védelmét, a 8. percben Pedri tette a labdát a The post Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával first appeared on 24.hu.
Egy-egy rossz éjszaka bárkinél előfordulhat, a rendszeressé váló alvászavar azonban már olyan jelzés, amire érdemes odafigyelni. A megfelelő alvási szokások sokat segíthetnek, átmeneti panaszok esetén pedig bizonyos gyógynövények is támogathatják a nyugodtabb éjszakákat.
A stressz az életünk természetes része. Egy fontos vizsga, egy munkahelyi prezentáció vagy akár egy váratlan veszélyhelyzet is kiválthatja. A szervezet stresszreakciója alapvetően a túlélést szolgálja: segít gyorsan reagálni a kihívásokra. A probléma akkor kezdődik, amikor a stressz nem múlik el, hanem tartósan velünk marad.
A 2023-as Magyar Nagydíj óta először indulhat az első rajtkockából. The post Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Mexikói Nagydíj időmérője lement, a kérdés már csak az: ki nyeri a futamot? Szavazz!
Nem Lewis Hamilton volt a favorit a Mexikói Nagydíj időmérőjén, de behúzta.
A bajnokavatás kapujában álló Antonelli elismerte, hogy a történelmi hétvége súlya is hatással volt a teljesítményére
Világbajnokot avathatnak a Formula–1-ben; a Serie A-ban Juventus–Napoli összecsapásra kerül sor.
A Forma-1-es Mexikóvárosi Nagydíj időmérőjén meglepetésre a ferraris Lewis Hamilton győzött, nem is tudta, mint mondjon. A top 3 nyilatkozatai.
Diego Moreira két gólpassza után szerzett egy pazar szabadrúgásgólt a derbin. The post A Milan az Inter legyőzésével hangolt a Fradi elleni meccsre first appeared on 24.hu.
Mindkét félidőben egy-egy gól esett.
Kilenc ezred döntött arról, ki kezdi az élről a Mexikói Nagydíjat. Kimi Antonelli a negyedik helyről indulhat a futamon, ahol jó eséllyel megszerezheti a világbajnoki címet.
A favoritnak látszó Charles Leclerc és a bajnokjelölt Kimi Antonelli sem volt jó a végén, Lewis Hamilton viszont hosszú szünet nyert Forma-1-es kvalifikációt Mexikóvárosban
Tíz év után indulhat újra az élről Lewis Hamilton a Forma–1-es Mexikóvárosi Nagydíjon – a hétszeres világbajnok mindössze 9 ezredmásodperccel győzte le korábbi csapattársát, George Russellt, míg a listavezető Andrea Kimi Antonelli kényelmes pozícióból nyerheti meg a vb-címét.
Fordulatos és meglepetésekkel teli időmérőt hozott a vasárnapi futam kvalifikációja.
A Fulham két győzelem után ismét pontot szerzett.
Volt, aki aknamezőkön kelt át az élelemért, mások gyomokat főztek, hogy ne haljanak éhen a fronton fekvő városban.
Erős Gábor a duplázó Urblík Józsefről: Most nagyon mérges – Efraín Juárez nagyon elégedett a játékosok reakciójával – Maurizio Jacobacci szerint a játékosai bizonyították, hogy tudnak futballozni.
Úgy gondolja, a fegyveres erőkre jellemző fegyelem erősebb vezetők kineveléséhez járulhat hozzá.
Hanusz Egon hat találatot és hét gólpasszt jegyzett Franciaországban, Farkas Johanna 12-szer vette be az ellenfél kapuját Németországban.
Az olasz futball egyik leghíresebb rangadója komoly csatát hozott.
A ZTE folytatta komoly hazai menetelését, Győrben az Urblíkok voltak a főszereplők. The post Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr first appeared on 24.hu.
Az átverés költségvetése – jellemezte a büdzsét a Fidesz országgyűlési képviselője.
A költségvetési pénzek mellett uniós, nemzetközi és pénzintézeti forrásokat, valamint magántőkét is bevonnak.
Sivák Zsófia vidéki kocsmákról és presszókról készült sorozata nyerte az idei Capa-díjat. Kortalan képek, elpárolgó közösségek, omladozó falak, ott maradt dekorációk, és emberek, akiknek nemsokára már nincs hova menni.
Nagy Gábor képeiből válogattunk.
Átrendeződés indult el az államháztartási elgondolásokban. Például gazdaságfejlesztésre kevesebbet szán a kormány. The post Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett first appeared on 24.hu.