Drámai meccsen intézte el az ETO az Odensét
Pedig finoman szólva sem indult jól a mérkőzés...
Pedig finoman szólva sem indult jól a mérkőzés...
Az előrendelhetők már nyüstölhetik a Modern Warfare 4 kampányát, a számok alapján pedig nagyon bejön nekik az Infinity Ward lövöldéje.
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn mutatja be a 2027-es költségvetést, amelyben a kormány 500 milliárd forintos többletforrást biztosít az egészségügy számára. A történelmi léptékű finanszírozás célja az évtizedes lemaradások behozása, a betegellátás felgyorsítása, valamint az ágazatban dolgozók megbecsülésének növelése - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egy Facebook-bejegyzésben.
Az egyenruhások szerint a rendfokozatok átalakítása mit sem ér érdemi béremelés és kiszámítható előmenetel nélkül.
Az Internazionale hátrányba került idegenben a Bologna ellen, de így is nyert.
Emiliano Martínezt tíz percig ápolták, hordágyon vitték le, és azonnal kórházba szállították. The post Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa first appeared on 24.hu.
Mindkét vendég együttes egymás követő második bajnokiján győzött.
Rettegnek a helyiek Csarodán.
Váradi Enikő átvilágította a kórház működését.
Egy év múlva lehet kész.
A részletekről még egyeztetnek. The post Újranyithat Iványi Gábor szegedi iskolája is first appeared on 24.hu.
„Elsimítom az ügyed, ha megcsókolhatlak” – ezzel zaklathatott egy diáklányt a rendőr.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Azt akarták, hogy vonzóbban nézzenek ki az ételek a kínai magánóvodában. Több száz kisgyereket is megmérgeztek.
Az olaszok az utolsó percben egyenlítettek, de Trevor Cheek a ráadás elején döntött.
Mintegy 116 millió forintnyi kár keletkezett a balesetben.
Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett a közpénzek felhasználása miatt, Koncz Zsófia pert indít rágalmazás miatt.
A fideszes országgyűlési képviselő Kátai-Németh Vilmosról azt mondta, „nem az a baj vele, hogy vak, hanem az, hogy gonosz”.
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
Gaál Bálint a Csakfocinak elmondta, mire hivatkozott az asszisztens és a játékvezető az igen furcsa szituáció kapcsán.
A mamutfenyők sem bírják korlátlanul a hőséget.
Az MTK elleni bajnokin sérült meg Tóth Milán.
2026. október 17-én a következő számokat húzták ki az ötöslottón.
Öt szám, ötmilliárd forint. The post Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét first appeared on 24.hu.
A brüsszeli uniós csúcs a tervezettnél jóval tovább tartott, a miniszterelnök ezért hazafelé, a repülőgépen nyilatkozott az RTL Híradónak. Az interjú során szóba került a hétéves költségvetés, a napi egymillió eurós migrációs bírság és az ukrán elnökkel folytatott négyszemközti megbeszélés is.
Két lapáttal a problémára.
Jól érzed magadat? Ez még nem jelenti azt, hogy egészséges vagy.
Nincs olyan ország a világon, amely ne kísérletezne hadi szimulációkkal. Forgatókönyveket adnak a gépnek, az dolgozik, számol, majd alkot – sokszor millió alkalommal egymás után. A végkimenetelek sokaságából az egyik a valóság lehet. A kismillió szimulációból minták rajzolódnak ki, ezek alapján kutatók, stratégák dolgozzák ki, hogy pontosan mire és pontosan hogyan érdemes készülni. Van, amikor viszont a gép kevés. E…
Az épületek nagyon rossz állapotban vannak, és nagy az orvoshiány.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) közös imát szervezett a politikai foglyokért.
A négynapos Fekete-tenger-kupa összdíjazása csaknem akkora, mint a Bajnokok Ligájáé
A Belföld rovat munkatársával a bűnügyi újságírásról és az elmúlt évek legfontosabb ügyeiről fogunk beszélgetni a közönség bevonásával.
Teljes egészében az AMG fejlesztése a vadonatúj elektromos szabadidő-autó. Technikai szempontból igazi ínyencfalat!
Rolly Walker brit vezérkari főnök arról beszélt, hogy a lakosságot fel kell készíteni egy esetleges háborúra.
Pinokkió története megtörténhetne a valóságban?
Andrej Babis pártja egyetlen mandátumot sem szerzett.