Rendőrök lepték el a gyöngyösi gimnáziumot: lőfegyverrel fenyegette társait három diák
A helyi televízió szerint már minden diák biztonságban van.
Személyre szabható hírfolyam
A helyi televízió szerint már minden diák biztonságban van.
Piers Morgan szólította fel a néhai walesi hercegné testvérét, hogy azonnal vonja ki a könyvet a forgalomból.
Boczkó Gábor vívóink szövetségi kapitánya a világkupa-sorozat előtt a párbajtőrözőkkel és a férfi kardozókkal már megjárta Mátraházát.
Egy limai kávézóban XIV. Leó pápát ábrázoló latte arttal szolgálják fel a kávét, miközben a baristák készülnek novemberi perui, uruguayi és argentínai látogatására.
Az Európai Bizottság javasolta, hogy szüntessék meg a 4,2 milliárd eurós jogállamisági eljárást. A testület szerint teljesültek a feltételek, amelyek más uniós pénzekhez is kellenek.
Az ágyra szorította, és csak akkor engedte el, amikor a nő barátnője segítségért kezdett kiabálni.
Nagyon furcsa irányba megy a gaming és csak mi terelhetjük vissza egy fogyasztóbarát útra.
Nem mond végleg búcsút az ötszörös világbajnok, profi szerződése hat hónapra szól.
Vadai Ágnes több mint bruttó 1 millió forintot kap havonta tanácsadói munkájáért. The post Vadai Ágnes az óbudai, Gréczy Zsolt az újbudai önkormányzatnál dolgozik a választás óta first appeared on 24.hu.
A 2026-os fesztivál jelentős veszteséget termelt.
Mintegy 70 alpaka ereszkedik le a svájci Berni-Alpok nyári legelőiről, hidakon és hegyi utakon átkelve vonul téli farmjára.
Dolly Parton augusztus 25-én halt meg 80 éves korában, később nyilvánosságra hozták, hogy daganatos betegségben szenvedett. The post Dolly Parton halálos ágyán kért utolsó kívánsága az egész családját megdöbbentette first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamoknak, hogy oldják fel a Magyarországgal szemben 2022-ben bevezetett uniós költségvetési védintézkedéseket. Ha a Tanács elfogadja a javaslatot, mintegy 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét hozzáférhetővé, és a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott magyar egyetemek előtt is megnyílhat az út az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz.
A pécsi autókereskedéséből két nagy értékű személygépkocsit vittek el fiatalok.
Az Operettszínház két egykori igazgatója is csatlakozott az intézménnyel kapcsolatos színészi tiltakozáshoz.
Szinte már hagyomány, hogyha egy gyermek születik, annak nevével egy rokon előtt tisztelegnek.
A szakember gyógykezelésének támogatására nyáron széles körű összefogás indult.
Már csak egy hét maradt az Ifjúsági Klímavédelmi Alap pályázatainak benyújtására, amelynek keretében projektenként akár másfél millió forintos zöldtámogatást is el lehet nyerni.
Faluvégi képes volt a maga javára fordítani a nehéz időszakot
2030-ra talán már nem is szavazólapokon adjuk le a voksunkat, hanem lájkokkal intézik el a választásokat.
Még nem tudni, mikorra javítják meg az elromlott berendezést.
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia.
A fiatal tehetség beszélt a patinás díjról, vetélytársairól, mentalitásáról és a Bajnokok Ligájáról is.
Rubold Emília is szerencsét próbált a Megasztárban.
Nagyjából ötezer ember vagyonosodását vizsgálnák, a politikusok mellett a családtagjaikét is. A 2021 után hivatalban lévőkkel kezdik.
Megérkezett az ősz első fagyos hajnala Magyarországra, a Nógrád vármegyei Zabaron ugyanis fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Egyre súlyosabb a konfliktus a miniszterelnök és a Legfőbb Ügyészség között, a kormányfő megkérdőjelezi a szervezet pártatlanságát.
Eurostat: augusztusan gyorsult az üzemanyagárak emelkedése éves szinten az EU-ban.
Az Unisoc chipet Granny Smith személyesen szállította.
Tavaly több év csökkenés után ismét emelkedett a munkabalesetek száma Magyarországon, a hatóság legutóbb 38 millió forintra bírságolta a Molt a tiszaújvárosi baleset miatt.
A világ egyik legsikeresebb filmje lett a hálószövő hős legújabb kalandja, nem csoda, hogy a cég nem akarja elengedni a készítőjét.
Az Azeri Nagydíjon visszatérhet a legutóbbi három futamot kihagyó Isack Hadjar.
Bóka János szerint egy ilyen súlyú ügyben elfogadhatatlan az összevisszaság.