Donald Trump és Hszi Csin-ping washingtoni csúcsát szorosan figyelte Európa, miközben XIV. Leó pápa először érkezett Franciaországba. A műsorban a Grönlandról szóló amerikai–dán megállapodás és a ceutai migrációs válság is terítéken.
Aki szeret reggelente kávézni, az biztosan tapasztalta már, hogy már önmagában a frissen főtt kávé puszta illata is képes egy kis életet verni az emberbe. Kutatók most azt próbálták meg kideríteni, hogy milyen módon képes a kávénak pusztán az illata megváltoztatni az ember közérzetét.
A BYD, a Chery és az MG együttesen a kínai márkák magyarországi forgalmának nagyjából háromnegyedét adta. A legnagyobb darabszámban eladott kínai modell a Chery Tiggo 7 volt, ebből 672 áll forgalomban 2026 első felében.
Kevés technológiai téma körül van ma akkora politikai verseny, mint a mesterséges intelligencia körül. A kormányok egyszerre akarnak innovációt, versenyképes hazai cégeket, erős nemzetbiztonsági képességeket és biztonságos, emberi jogokat tiszteletben tartó mesterségesintelligencia-rendszereket. Ezt a négy célt azonban nem mindig könnyű egyszerre teljesíteni.
A Wardogs című FPS-t jegyző Bulkhead CEO-ja szerint azért van annyi leépítés és stúdióbezárás, mert a cégek túl keveset kérnek a játékokért, miközben a költségek rendre az egekbe szöknek.
Valószínűleg igaza volt, mert a bolíviai szövetség eltiltotta utólag a bírót. The post Duzzogott a kapus, a kapufát támasztva háttal állt a tizenegyesnek first appeared on 24.hu.
Kambodzsa bizonyítékokat gyűjt az országban működő, kiterjedt online csalási hálózatok feltételezett irányítói ellen – közölte az illetékes miniszter, miközben a kormányt egyre több kritika éri amiatt, hogy az eljárások eddig nem érték el a valódi felelősöket.
Osztályonként harminc százalékban szabták meg a külföldi tanulók arányát Olaszországban, és szüleik számára kötelezővé tették az olasz nyelv megtanulását.
A dán katonai hírszerzés friss jelentést adott ki, melyben arra figyelmeztetnek, hogy pár hónapon belül Oroszország limitált támadást hajthat végre valamely keleti NATO-tagállam ellen - írta meg a Sky News.
Veszélyesen kevés üzemanyaggal ért földet egy Boeing 737-800-as utasszállító, miután a viharos időjárás miatt többször is meg kellett szakítania a leszállást.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
A Limitless Medicalt három nappal azelőtt alapították, hogy 120 lélegeztetőgép szállítására kapott megbízást. A tulajdonos addig az autóiparban mozgott, semmi köze nem volt az egészségügyhöz.
Bár a CNN és az MS NOW csütörtökön visszatérhetett a Fehér Ház területére, mindkét csatorna közölte, hogy újságíróikat nem engedték be Hszi Csin-ping kínai vezető állami díszvacsorájának érkezésére.
Magas a trigliceridszinted? Nemcsak az számít, mit eszel a nap folyamán: néhány egyszerű reggeli szokással is sokat tehetsz azért, hogy kedvezőbb irányba mozduljanak az értékeid.