A magyar válogatott edzőtáborában tűnt fel Böde Dániel kisfia, kiváltságos helyzetbe került
A kis Dávid külön szobát kapott a nagymamájával.
Személyre szabható hírfolyam
A kis Dávid külön szobát kapott a nagymamájával.
A kézilabdázó mostanra megtalálta a számításait Franciaországban, ám nem volt ez mindig így.
Átalakítják az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszert (EKR) az iparági egyeztetések alapján - mondta Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára csütörtökön háttérbeszélgetésen, Budapesten.
A magyar köztársaság újjáépítéséről és Magyarország nemzetközi szerepéről beszélt az államfő New Yorkban, az ENSZ 81. Közgyűlésén.
Russell fölényesen kezdett, míg Antonellit probléma hátráltatta. Hamilton és Lawson veszélyes pillanatokat élt át, a ferraris büntetést is kapott.
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki a HungaroMet zivatarok veszélye miatt.
Az olaszok 2:1-re nyertek Kína ellen, a legjobb négy között Ukrajnával mérkőznek meg.
Van olyan szakasz, ahol három évig csak azon ment a vita, hogy a nyomvonalat a dunai ártéren vagy a 6-os út mellett vezessék inkább. 2028-ban várhatóan megkezdik több szakasz építését.
A francia jobboldal vezetője nem kilépni akar az EU-ból, hanem belülről akarja átformálni a vezetést.
„Mint tudjátok, most egy kicsit több időm lett” – mondta a popsztár, akit kiraktak Ed Sheeran turnéjáról.
Akár 90 százalékos terméskiesést is okozhat a pöttyös lámpahordó-kabóca.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Nyíregyháza környékén több mint 26 százalékkal nőttek a négyzetméterárak, miközben Debrecenben és Szegeden lassabb volt a drágulás.
Készpénzzel toborozzák a munkásokat.
Íme az igazság a mítoszok mögött.
A Rockstar 400 dollárt kér ezért a GTA 6 csomagért, de még a játékot sem adják hozzá.
Felfoghatatlannak nevezte a kereskedelmi hajók ellen a Fekete-tengeren elkövetett ukrán és orosz támadásokat Recep Tayyip Erdogan török elnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalva az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alkalmával megtartott találkozójukon, és követelte, hogy azonnal állítsák le ezeket.
Az Egyesült Államok és Irán tárgyalói New Yorkban egy fokozatos megállapodás lehetőségét vizsgálják, amelynek értelmében Teherán megnyitná a Hormuzi-szorost, Washington pedig feloldaná az Irán ellen érvényben lévő gazdasági blokádot – értesült a Reuters a tárgyalásokhoz közel álló forrásokból.
Reisz Gábor negyedik nagyjátékfilmjét szeptemberben a Velencei Filmfesztiválon mutatták be, október 1-től pedig a magyar mozik is játsszák.
Giovanni Malagót júniusban óriási fölénnyel választották meg a FIGC élére.
Záporoztak a bejelentések, a munkálatok a helyi lakosok egészségét veszélyeztethették.
Történelmi mélypontra, mindössze 33 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása a csütörtöki mérések alapján.
Aki hozzászokott a forinterősödés híreihez, annak volt ideje lemondani róluk: ritkán látni olyat szabadon lebegő devizaárfolyamnál, amit a forint grafikonja rajzol ki immár több mint két hónapja.
Különleges járművek, tesztvezetés, áramszedő-kezelés, kerékcsere és kabrióbuszos utazás is várja a látogatókat.
Három évados borzongás, tökéletes az egyre borúsabb őszi hétköznapokra.
A magyar származású ukrán drónparancsnok szerint mindig lesz egy Orbán, aki akadályozza a NATO működését.
A legnagyobb brit bankok lebonyolították a szektor szerint világszinten is első, tokenizált betétekkel végrehajtott bankközi tranzakciókat.
Több mint 1300 mérkőzés lesz élőben követhető, egészen a Stanley Kupa döntőjéig.
A dán szolgálatok szerint Oroszország megpróbálhatja tesztelni a NATO 5. cikkelyét, ami a tagállamok kollektív védelmét írja elő.
A Megasztár mestere élete egyik legfájóbb időszakát idézte fel.
Belső monológok, amelyek gyakran segítenek, és a könyv, ami alapjaiban formálta azt, ahogyan a dalszerző-előadó a hűségről, a varázslatról és a szerelemről gondolkodik, és amit úgy szeret, ahogyan egy embert lehet.
Vatikán, Terror Háza és mentelmi ügyek kerülnek terítékre.
A Tisza-szavazók körében is többen támogatják az ügyészség lépését.
Enyhítő körülménynek számították a gyermeke elvesztése miatti lelki megterhelést is.
Éjfél után felébredő komment iránti vágy, veszélybe sodort búváréletek, feljelentés, sértődöttség Marci bácsi miatt, kamu dumák.