Serie A: a hatodik vereség után menesztette edzőjét az újonc
Giovanni Stroppa 2025 nyarától irányította a Veneziát, amelyet első idényében az élvonalba vezetett.
Giovanni Stroppa 2025 nyarától irányította a Veneziát, amelyet első idényében az élvonalba vezetett.
Horvát vadászgépeket is riasztottak, eltéríthették a gépet.
A Wells Fargo nem tudott profitálni a megugró részvénypiaci volatilitásból, a hitelezés viszont továbbra is jól fut.
Nem az első eset, a durva sértegetés miatt vizsgálatot követel a Fidesz-KDNP.
A polgármester interjút adott az Indexnek, kiderült, mikor kapja vissza a város a strandfürdőt.
Lassan kezdődik az influenzaszezon, más betegségek is terjednek.
Tekintettel a füzet címére és a benne talált nevekre, azonnal kivizsgálást indítottak a tulajdonosa kapcsán.
Az illető később bocsánatot kért.
A párosban négyszeres Grand Slam-győztes teniszező idén januárban búcsúzott el szeretett sportágától meghatározatlan időre.
Rácz Jenő elárulta lapunknak, hogy egy országos gyorsétteremláncnak készülő termék fejlesztése milyen megközelítést igényel, mint a saját éttermeiben végzett munka.
Egyetlen hét alatt ez a második, súlyos károkat okozó, emberéleteket követő támadás.
A Fradi és a Győr szélsője is visszatér. The post Két klasszis visszakerült a női kéziválogatottba first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A HomeView, a frissített Apple TV 4K és a HomePod mini 2 mellett saját okosotthon-kiegészítőket is bemutatott a vállalat.
Új színek, új fényjáték és több házimozi-trükk a drágább HomePod mini 2-ben.
A leállások az azonnali átutalásokat, a mobilbanki alkalmazásokat, egyes bankkártyás műveleteket és az ATM-szolgáltatásokat is érinthetik.
A közmédia átalakítása új lépcsőfokához ért a vezérigazgatói poszt nyílt pályázatának kiírásával. The post Nyílt pályázaton keresik a közmédia új vezérigazgatóját, milliós fizetéssel csábítják a szakembereket appeared first on Forbes.hu.
A források egy része már lezárult projektek utólagos megtérítését szolgálja.
A román élvonalban szereplő klub Szabó Alex és Czékus Ádám átigazolási díjával is tartozik.
A valutaalap elképzelései között szerepel az adórendszer átalakítása, a rezsitámogatások felülvizsgálata és a nyugdíjkorhatár várható élettartamhoz igazítása is.
A katolikus egyházfőt tömeg fogadta a Gemelli-kórháznál. The post XIV. Leó pápa megérkezett a kórházba a tüdejében felfedezett csomó miatt first appeared on 24.hu.
Rakonczay Gábor a hatnapos világbajnokságon 707.829 kilométert megtéve a 11. helyen végzett.
A Trump-adminisztráció korábban a hírszerzési információk megosztásának felfüggesztésével fenyegetőzött.
Oroszország nem szerez közvetlen állami bevételt a dízelexportból, viszont az exportban résztvevő cégek adót fizetnek, amiből a költségvetés is profitálni fog – idézi Anton Sziluanov pénzügyminisztert a TASZSZ.
A hatodik osztályosoknak szánt, Triaxis feliratú emlékeztető oltóanyag teljesen megegyezik a hazánkban engedélyezett Adacel vakcinával. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatása szerint az eltérő elnevezés és az idegen nyelvű csomagolás nem jelent minőségi vagy biztonsági kockázatot, így a készítmény beadása a szokásos orvosi előírások szerint folytatódhat.
Tökéletes telefonos összhanggal és végre magyarra fordított, Gemini MI-vel felturbózott fitnesszel dolgozik a Google 2026-os órája.
Kedden az ötödik országos tiltakozónapot szervezték meg Franciaországban a diákok. The post Greta Thunberg is feltűnt a francia diáktüntetéseken – már az egyetemeken is tiltakoznak first appeared on 24.hu.
A dízelüzlet és a Lukoil külföldi vagyonának kiszemelése jelzi, hogy Donald Trump még Vlagyimir Putyinnal is hajlandó alkut kötni Ukrajna rovására, ha a saját politikai túlélése és családtagjainak, támogatóinak a gazdagodása a tét. Ez nemcsak Európának, pártja több politikusának sem tetszik.
Nem árt időben felkészülni és tájékozódni.
Visszautasítják, hogy felelőtlenül túlgyógyszerezik a gyermekeket.
A szülei előtt is titokban tartotta.
Miközben a mesterséges intelligenciába áramló beruházások segítenek életben tartani a világgazdaság növekedését, egyre komolyabb veszélyt jelent a nagy államok eladósodása.
Nem mondhatni, hogy példásan sikerült a rendőrség legutóbbi közlekedésbiztonsági ellenőrzése. Meghökkentő dolgokba futottak bele a járőrök.
Ez volt a magyar olajkitermelés legsúlyosabb katasztrófája, aminek elhárítása csak hősies erőfeszítések és összefogás árán sikerült.
A legnagyobbat a Xiaomi esett.