100 éve született a tolvajok királynője: minden, amit eddig nem tudtál Repülős Giziről!
Még matuzsálemi korban is tetten érték.
Még matuzsálemi korban is tetten érték.
A listavezető Puskás Akadémia ezúttal sem tudott hibázni.
A céges érdekeltség elhallgatása akár súlyos jogi következményekkel is járhat
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Több kontinensen is ünnepi programok lesznek.
A C-vitamin jóval több, mint egy immunerősítő. Mutatjuk, miért nélkülözhetetlen a szervezet számára, és milyen jelek figyelmeztethetnek a hiányára.
Horváth Éva előtte-utána képeken mutatta meg a 10 kilós fogyását.
Statisztikai bizonyítékot találtaka a magyar kutatók arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része keletkezése után kilökődött a helyéről.
Jobban járt volna a Frontier, ha a kisbálna faterjához hasonlóan kicsit hagyta volna még érni "gyermekét".
A rendőrök eléggé meglepődtek a „Figyelj az útra” razzián.
A megélhetési költségek miatt tartott szombati tüntetéseken a szervezők szerint Franciaország-szerte 800 ezren vettek részt, több városban gyújtogattak és fosztogattak.
A KSH számai alapján a mezőgazdaságban dolgozók átlagos bérszínvonala még az építőiparétól is elmarad.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Mekis Péter filozófus 18 évig tanított az ELTE-n, aztán kalandos úton eljutott Ugandába, ahol a túlzsúfolt állami iskolákból érkező gyerekeknek oktat programozást és robotikát. A digitális készségek fejlesztése csak a program felszíne – az igazi cél a tanuláshoz elengedhetetlen készségek fejlesztése.
Budapesten és vidéken is túltengett a hülyeség.
A magyar startup-ökoszisztéma vezető szereplői szignózták a javaslatcsomagot. The post Az unikornisok így nem fogják leváltani a zebrákat – a startupszektor javaslatokat készített a vagyonadóhoz first appeared on 24.hu.
Egy házaspár üzemeltette az illegális szolgáltatást, átverték, kényszerítették a lányokat. A szalon területén kamerák működtek. The post Bordélyházat szálltak meg a kommandósok Oroszországban – videó first appeared on 24.hu.
1956 – A 70 éves Martina Navratilova útja Csehszlovákiától Amerikáig és a Szovjetunió szépéig.
A sötétben ragyogó óraszámlapok egykor a modern technika csodájának számítottak. A festék mögött azonban tragikus titok rejtőzött.
Virginia Evans műve megrendítő, mély történet a családi kapcsolatokról, megbocsátásról és az írott szó erejéről, a számvetéséről és az új kezdet lehetőségéről. Olvasson bele!
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
Főszabály szerint minden hónapban a második munkanapon érkezik meg az előző hónapra járó családi pótlék, vannak azonban kivételes hónapok.
Giorgia Meloni sem hagyta szó nélkül.
Radnóti Dániel nem mindennapi esélyt kapott.
Több lemondás és majdnem lemondás borzolta a kedélyeket; tovább tárgyaltak az EU költségvetéséről; Trump nagy segítséget adott Putyinnak. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Mintha hivatalos kiegészítő lenne, végre megérkezett a Fallout 4: Detour!
Egyhavi fizetést is elvihetett az „önkéntes” békekölcsön, a boltokból alapvető áruk hiányoztak, egy munkahelyi panaszból politikai ügy lehetett. Rákosiék ragyogó jövőt ígértek, miközben újabb áldozatokat követeltek. Az 1956. október 23. előzményeit bemutató társadalomtörténeti sorozatunk második része.
Ott lesz az első DPK-táborban a Fidesz elnöke.
Tarr Zoltán miniszter a Transtelexnek beszélt arról, hogyan kezelik az RMDSZ-szel való viszonyt, mikor pótolják a miniszterelnöki látogatást, és miért nem akarják lemásolni az orbáni receptet.
A megdöbbentő eset Kansas államban történt szombaton.
Gray Sinise felejthetetlen alakítást nyújtott a Forrest Gump-ban, mára teljesen visszavonult a színészettől.
Egy alattomos kórokozó évről évre hatalmas pusztítást végez.
Két hónapot kért az amerikai elnök arra, hogy átgondolja, milyen gazdasági hatásai lesznek, ha eltörli az oroszok elleni szankciókat. Nem idegen tőle az időhúzás.
Több száz ember több száz napnyi munkája veszhetett oda.
Egy vallási ünnepen tört ki a káosz, rengetem ember megsérült.
Az ország nagy részében érdemes lesz szabadtéri programokat választani. The post Kellemes időjárással búcsúzik a hét first appeared on 24.hu.