Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek. A különbségek ráadásul nem csak a vállalkozói pálya k…
Németh Antal szövetségi edző lapunknak elmondta, az eredményesség mellett a játékosok A-válogatottba vezető útja is meghatározó szempont a fiatal futballistáknál.
Ha egy AI-ügynök válogat helyettünk termékek, állások vagy lakások között, akkor már nemcsak minket lehet meggyőzni, hanem az ügynököt is. Egy friss workshop-tanulmány laboratóriumi körülmények között megmutatta, hogy az ügynök rangsora egy ártatlannak látszó mondattal és kitalált, veszélyt sugalló háttértartalommal eltéríthető volt. Ha az ember az ajánlásra hagyatkozik, ez a döntését is befolyásolhatja.
Noha nagyon is a szavak embere, Katz Dávid egész életében olvasási nehézségekkel küzdött. Lassan The post Bármi is okozza az olvasási nehézséget, van lehetőség a helyzet javítására! – Katz Dávid is kivizsgáltatta magát first appeared on 24.hu.
Húsz éve húzódik a palini zajvédő fal ügye. A Nagykanizsa Palin városrészében élők az M7-es autópálya 2007-es átadása óta jelzik, hogy a forgalom jelentős zajterhelést okoz a környéken.
Az országjárás első két állomását Veszprémben és Pécsen tartották. The post Magyar Péter Szolnokon folytatja miniszterelnöki országjárását first appeared on 24.hu.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
A kutatók szerint mivel a szem közeli kapcsolatban áll az aggyal és a keringési rendszerrel, a retina állapota jelzője a szervezet általános egészségének. The post A szemünk árulhatja el, milyen gyorsan öregszünk first appeared on 24.hu.