Betegségéről vallott Cserpes Laura: „Komoly elhatározásra jutottam”
Az utóbbi másfél év kifejezetten nehéz volt az énekesnő számára.
Az utóbbi másfél év kifejezetten nehéz volt az énekesnő számára.
A hibázó adózóknak is üzent az adóhatóság új elnöke.
Szerinte az európai országok lábon lövik magukat, ha lemondanak az orosz energiahordozókat.
Adatbázishiba, milliárdos szerződések és feljelentés.
A milánói dóm előtti téren a Green Monsters szurkolói csoport tagjai gyűltek össze, akik több alkalommal is provokatív módon hívták fel magukra a figyelmet.
A milánói dóm előtti téren a Green Monsters szurkolói csoport tagjai gyűltek össze, akik több alkalommal is provokatív módon hívták fel magukra a figyelmet.
A reklámpiac újbóli megadóztatása a költségvetésnek viszonylag kevés bevételt hozhat, a hazai szerkesztőségek működését viszont komolyan megnehezítheti.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Januártól megszüntetné a magyar aranyvízumprogramot a Belügyminisztérium, a már kiadott engedélyeket pedig lejáratuk után nem lehetne meghosszabbítani. A csütörtökön társadalmi egyeztetésre küldtöt salátatörvény-tervezet a külföldi felvásárlások ellenőrzését is átírná: hat ágazatban a megvásárolni kívánt cég árbevétele vagy az ügylet értéke döntené el, hogy be kell-e jelenteni a többségi befolyás megszerzését.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen német politikus lemondta a részvételt a Karol Nawrocki államfővel közös sajtótájékoztatón csütörtökön, ami a Bloomberg szerint Donald Tusk miniszterelnök támogatásaként értelmezhető az alkotmányos válságban.
Megszűnnek a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kiváltságos jogkörei a kulturális támogatásokról szóló döntésekben. The post Elkezdődött az NKA teljeskörű átalakítása, itt vannak a részletek first appeared on 24.hu.
Viszket, kipirosodik, megduzzad a bőröd, ha egy bizonyos fémmel érintkezik? Az allergológus szakorvos szerint ez tipikus reakció fémallergia esetén. Ugyanakkor nem csak ez jelezheti a fémekkel szembeni érzékenységet: mutatjuk, milyen tünetek kelthetik még allergia gyanúját.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy vagyont ér az anno csodafegyverként emlegetett Intel videókártya, mert a működő drivere is előkerült.
Az olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok Ana Barbosu egy éven belül három doppingvizsgálatot is elmulasztott.
Márton-nap közeledtével az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny, a Spar és a Tesco kínálatában is megjelentek a liba- és kacsatermékek.
A hosszú Covidban szenvedők változatos tüneteket tapasztalhatnak, de egy dolog közös: mindegyik rontja az ember életminőségét. Amerikai kutatók vizsgálata azonban visszaadhatja számukra a reményt.
Egy hazai szabályozási probléma késztethette arra a fintech vállalatot, hogy visszavonulót fújjon.
Az eddiginél nagyobb szerepet kapnának a kulturális szakmai szervezetek delegáltjai.
Legnagyobb álmuk már nem válhatott valóra.
A gyilkos narancssárga unikornis idehaza is nézhető lesz a nagyvásznon.
A Magnyitszkij Emberi Jogi Díj „kiemelkedő újságírói” díját kapja a Vsquare munkatársa. The post Nemzetközi díjat ítéltek Panyi Szabolcs újságírónak first appeared on 24.hu.
Tim Walz, Minnesota állam Demokrata párti kormányzója is megállt rövid időre az emlékhelyeknél.
Kifogásolják a hatásvizsgálat hiányát is.
A demokráciapárti aktivista a 2014-es hongkongi tiltakozások egyik kulcsfigujára volt. 2017 óta többször is börtönbe került politikai szerepvállalása miatt.
A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - közölte az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szak…
Arról is beszélt, hogy gondoskodott róla már-már apaként Hugh Jackman.
A legnagyobb nyomás Győr-Moson-Sopron megyén van.
Befejeződött az összmagyarság egyik legfontosabb templomának a felújítása.
A Match TV szakkommentátora szerint elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
Jelentős közlekedési fejlesztések előkészítése indulhat Keszthely térségében: a tervek szerint hétt kilométeres, kétszer kétsávos út kapcsolná össze az M76-os gyorsforgalmi utat a keszthelyi elkerülővel.
Gigantikus, több várostömbnyi méretű földönkívüli bázis rejtőzhet az óceán mélyén egy volt amerikai hírszerzési tiszt állítása szerint.
Mit jelent, hogy valakit hazafias alapon szerveztek be és, hogy találták ki ügynökök sokszor fura fedőneveit? Többek között erről beszélgettünk Szekér Nóra történésszel, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában dolgozik.
Az elnök tavalyig részvényese volt a bankot tulajdonló vállalatnak. A pénzintézet többek között nyugdíjakat is kezelt.