Zemplén-rali: László Martin az abszolút magyar bajnok, Turán nyerte a futamot
László Martinnak a harmadik pozíció elegendő volt ahhoz, hogy a pontversenyben minimális előnyét megőrizve diadalmaskodjon.
László Martinnak a harmadik pozíció elegendő volt ahhoz, hogy a pontversenyben minimális előnyét megőrizve diadalmaskodjon.
Szoboszlai Dominik szabadrúgása után szerzett vezetést a Liverpool a Crystal Palace ellen, a magyar középpályás ezzel a brit kritikákra is válaszolt.
A szervezőknek egyértelmű követelései vannak.
Lesznek nehéz helyzetbe kerülő vállalattulajdonosok az új vagyonadó törvény hatályba lépését követően.
Más kontójára ígért Tarr Zoltán, külön pénzügyi támogatás sem állt a bejelentés mögött.
Beadását a világbajnok Alexis Mac Allister fejelte a Crystal Palace kapujába, a „vörösök” így szereztek vezetést.
Az ukrán fegyveres erők négy orosz drónirányító központra mértek csapást a megszállt ukrajnai területeken és az oroszországi Brjanszki területen. A művelet során az elfoglalt Bergyanszkban eltalálták a Moszkva által kiemelten kezelt Rubikon drónegység egyik bázisát is - írta meg a United24.
Az akciót végrehajtó férfiakat a rendőrök előállították, a palesztin zászlót pedig eltávolították.
Kiderült, mely számokkal lehetett nyerni ezen a héten.
Na, vajon elvitte valaki az 500 millió forintos főnyereményt a 45. játékhéten most vasárnap? Kattints a nyerőszámokért és a nyereményekért!
A láz nem csupán kellemetlen tünet: valójában fontos szerepet játszik a szervezet fertőzések elleni védekezésében. Vajon mikor érdemes tehát csillapítani, és mikor jobb, ha hagyjuk, hogy az immunrendszer végezze a dolgát? A szakértők szerint a válasz nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.
A női kézilabda BL 7. körében szenvedett először vereséget szezonban a Ferencváros. The post Esbjergben kikaptak, már nem veretlenek a Fradi kézisei first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Megvillant a magyar középpályás.
A sevillaiak Rodrigo Riquelme és Marc Bartra góljainak köszönthetően zsebelték be a három pontot.
A Godzilla Minus One folytatásában az óriásszörny csak a jéghegy csúcsa, és Takasi Jamazaki rendező szerint ez nem lenne ugyanolyan gyerekkori "traumája" nélkül.
A széria 2028-ban debütál a streamingplatformon.
Egy gyárban le lehet állítani a gyártósort, az iskolákat viszont szeptemberben akkor is ki kell nyitni, ha közben magát a rendszert alakítják át. A siker kulcsa az intézményvezetők és a középvezetők felkészültsége, valamint a pedagógusok és a szülők bizalma.
Az európai integráció II. világháború utáni megalkotói közismerten a válsághelyzeteket használták fel arra, hogy kiterjedtebb intézményeket hozzanak létre. Ezzel szemben a fokozatos, lépésről lépésre haladó reformok sikeréhez viszonylag kisebb kihívások is elegendők. Európa jelenlegi helyzetére azonban ez aligha igaz.
Miközben a legtöbb új videojáték nehézségét lejjebb veszik, a Silent Hill: Townfall csapata úgy gondolta, hogy túl könnyű Simon pokoljárása.
A nehézségek ellenére legendává vált.
Egy jelentés szerint leállították a sokat kritizált fejlesztéseket.
A negyedik pontos beadásából már eredményes volt egy liverpooli társ, aztán leült a földre a magyar középpályás.
Több mint nyolcvan sérültről tudni.
A minisztérium részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. The post Külügy: Nincs magyar érintettje a krakkói lövöldözésnek first appeared on 24.hu.
Bemutatjuk a cowboyt, aki meghódította Hollywoodot.
A KDNP korábbi alelnöke, illetve volt miniszter neve is megjelent a most megnyílt aktákban, ám az ügynökvádakat határozottan visszautasítja. The post Nógrádi László: Nem én jelentettem, hanem rólam jelentettek first appeared on 24.hu.
A vaddisznót már egy játszótér közelében is látták.
A történteket a térfigyelő-kamerarendszer is rögzítette.
Kiderült, kiknek a holtteste volt az ámokfutó otthonában.
A honvédelmi miniszter elmondta, miért van szükség a vadászgépek bevetésére.
Az év végéhez közeledve ismét jelentősen megélénkül a szezonális munkaerő iránti kereslet.
Egy németországi asztalosműhelyben bárki elkészítheti azt a koporsót vagy urnát, amelyben majd eltemetik vagy elhamvasztják. De miért? A Deutsche Welle riportja. The post „Jó móka volt elkészíteni a koporsómat” – aki szeretné, a temetésig könyvesszekrényként is használhatja first appeared on 24.hu.
A drónok a vasúttársaság vezérigazgatója szerint „magyar AI-technológiának köszönhetően felismerik a kritikus mozgást és értesítik a helyszínt őrző kollégáinkat”.
Az Irán elleni blokád kijátszásával gyanúsított egyik teherhajóra mértek csapást az amerikai erők az Ománi-öbölben - közölte az amerikai középső parancsnokság (CENTCOM) az X-en.
Figyelmeztet a minisztérium.
📅 Programajánló
Budapest · Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ
Budapest · Andrássy út
Budapest · MVM Dome
Budapest · Papp László Sportaréna