Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Bocsánatot kért az OMSZ frissen kinevezett főigazgatója, amiért a temetése napján posztoltak egy beteg megmentéséről
A mentőszolgálat később módosította a bejegyzést, illetve elnézést kért a hibáért, majd bejelentette, hogy felülvizsgálja közlési rendszerét.
Ledőlt az első dominó, felgyorsult a verseny az Európai Központi Bank elnöki székéért
Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank (EKB) Igazgatóságának német tagja bejelentette, hogy januárban, mandátuma lejárta előtt egy évvel távozik a jegybankból, és a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) igazol. Lépése felgyorsítja az EKB vezetőségének régóta esedékes személycseréjét, és gyors cselekvésre kényszeríti az uniós kormányokat - tudósított a Bloomberg.
Váratlan bejelentést tettek az üzemeltetők: végleg bezár a magyarok egyik kedvenc síterepe
Végleg beszünteti a sífelvonók üzemeltetését az alsó-ausztriai Unterberg síterep, a döntés hátterében az egyre súlyosbodó hóhiány áll.
Bedurvult Ukrajna: nagyon súlyos támadás érte Oroszországot, egész éjjel hullottak a drónok
Az orosz védelmi tárca tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán az orosz légvédelem 592 ukrán drónt semmisített meg több tucat régió felett. Ez az utóbbi időszak egyik legnagyobb szabású támadása volt - számolt be a News.ru.
Felismered az ősz legszebb virágait? Csak keveseknek sikerül mindet eltalálni
A természet ősszel sem fogy ki a látványos növényekből – de vajon felismered őket?
Sebestyén Balázsról mintázták a TV2 bunkó szereplőjét: ezt nem láttuk jönni
A TV2 sorozata októberben kerül képernyőre, amelynek főszereplőjét Sebestyén Balázsról mintázták.
„Orbán Viktor idején ellenséges fogadtatásra lehetett volna számítani, most reméljük, nem lesz incidens” – így látják a magyarok elleni NL-meccset Ukrajnában
Újságíró segítségével jártunk utána, hogyan gondolkodnak hazánkról, a magyar futballról, Marco Rossi válogatottjáról Ukrajnában. The post „Orbán Viktor idején ellenséges fogadtatásra lehetett volna számítani, most reméljük, nem lesz incidens” – így látják a magyarok elleni NL-meccset Ukrajnában first appeared on 24.hu.
Megtisztul az Árpád híd
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken.
A pokol lángjai másfél hónapig nyaldosták Délvidék természeti kincsét
Képes lesz-e újjászületni a Delibláti-homokpuszta?
Meglepő dolog befolyásolhatja, melyik nassolnivalót választjuk
A termék neve is becsaphatja az agyunkat vásárlás közben.
Beindult az ország legnagyobb hibrid erőműve, amit később szélerőművekkel bővítenének
Átadták Hódmezővásárhelyen Magyarország legnagyobb hibrid naperőművét, amely 70 megawatt beépített napelem-teljesítményt és 80 megawattóra akkumulátoros tárolót kombinál. A tudatos túlméretezés és az energiatárolás révén a projekt a hálózati csatlakozási pont maximális kihasználására törekszik, az esti csúcsidőszakban is értékesítve a megtermelt áramot. A támogatás nélkül, piaci alapon működő erőmű áramát fix árú sz…
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Csődeljárás indult a magyar építőipari óriás, a Bayer Construct ellen
Komoly bajba került a cég.
Már jövőre megkezdi készülő új csúcs-node-jának kísérleti gyártását a TSMC
Az A14-et látszólag gyorsan vezetné be a cég, sőt, az A13 is befut ebben az évtizedben.
Végleg befellegzett a vidéki belvárosi üzleteknek? Elkeseredett harcot vívnak a magyar kereskedők a túlélésért
Mégis mi történik Szombathely belvárosában? Már 16 üzlethelyiség áll üresen a Fő tér környékén, és ez senkinek sem jó hír.
Interneten rendelte a kapszulákat, majd az utcán lett rosszul – halálos adag koffein volt a 25 éves férfi szervezetében
Mezítláb, zavart állapotban bolyongott az utcán és vért hányt egy 25 éves férfi, mielőtt kórházba szállították.
„Végig arra készültem, hogy válogatott szemtelenségekkel köszöntöm az elsőkötetes költőt” – Simon Márton adja ki Nádas Péter verseit
Simon Márton költő már egy éve megbeszélte Nádas Péterrel, hogy Simon kiadója, az Okapi Press adja majd ki az író első verseskötetét. Simon Márton azóta a Nádassal közös könyvbemutatót várta – „ehelyett az van, ami van”.
Az NBA egyik sztárjátékosa szerint a GTA 6 egy időre a profi sportot is szétveri
Azt mondja, november 22-én nem lesz érdemes nézni a Liverpool - Manchester United rangadóját?
Majdnem kétszer annyi magyar halt meg, mint amennyi született
5922 gyermek született, és 9452 fő vesztette életét.
Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon
Számára a helyszín az egyik lehető legjobb, hiszen múlt hétvégén ugyanezen a pályán a Ducati V2 Future Champ sorozatban kétszer is dobogós volt.
Navracsics odaszúrt az őt a HVG-ben kritizáló polgármestereknek
A volt miniszer szerint se Balassagyarmat, se Debrecen első embere nem vette magának a fáradságot, hogy először vele közöljék a kifogásaikat, ehelyett rögtön az újságíróknak nyilatkoztak.
A YouTube rengeteg újdonságot hoz nézőknek és alkotóknak egyaránt, és mindegyik funkciót AI hajtja
Oké, igazából van három darab újdonság, amihez az AI-nak nincs köze... még.
Újabb húszi támadások Szaúd-Arábia ellen, Franciaország beavatkozik
Yanbu sivatagi a királyság első számú nyersolaj-exportterminálja a Vörös-tengeren, amelyet az öböl menti olajtermelő térségekkel az East–West, más néven Petroline vezeték kapcsol össze.
A jövő orvoslása Gyulán találkozik
Az október 8. és 11. között Gyulán zajló, hazánkban egyedülálló tudományos eseményen a szakma teljes palettája felvonul.
Micsoda? Kiderült a volt szegedi kézilabdázó brutális fizetése!
Amikor a svéd Jim Gottfridsson Szegeden játszott, éppen ő volt a világ legjobban fizetett férfi kézilabdázója.
Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben
A címvédő felfelé lóg ki, de ez nem garancia a sikerére, veszélyes lehet a végső győzelmére a Paks és a Szolnok is, ha jól összeállnak új edzőjük irányításával.
Baka András az ENSZ-ben: Az 1956-ban követelt szabadságot ma az ukránok számára is meg kell védenünk
A köztársasági elnök felidézte, hogy hetven évvel ezelőtt a magyarok maguk akartak dönteni a sorsukról, ezt a reményt azonban szovjet tankok tiporták el.
Inside the Orbán government's space war
Experts in foreign policy and defence in Hungary’s previous government drew up a plan for the country's development of its own satellite programme. Viktor Orbán liked the idea, but according to an investigation by Direkt36, he later handed the project to 4iG, a company with close ties to the Fidesz government, despite internal opposition.
Kerékpárokat visznek el, utcákat zárnak le Párizsban XIV. Leó pápa érkezésére
A rendőrség eltávolítja a kerékpárokat és lezárja az utcákat Párizsban Leo XIV. pápa látogatása és tervezett fővárosi sétája előtt.
Magyar válogatott: Irány az A-liga vagy a bennmaradásért küzdünk? - Így látják a Nemzetek Ligája-esélyeinket
Így látják a Csakfoci-olvasók a válogatott esélyeit az Nemzetek Ligája-rajt előtt.
Magyar kutatók oldhatják meg a kórházi fertőzések okozta problémát
Baktériumölő vírusokat (bakteriofágokat) fejlesztenek a Debreceni Egyetemen (DE). Siker esetén megoldódhatnak a kórházi fertőzések okozta problémák. A kutatások hamarosan a termékfejlesztés fázisába lépnek.
Karácsony Gergely elmondat, hogyan állnak a tárgyalások a főváros és a kormány között
A nyári szünet után elkezdődött az ősz első Fővárosi Közgyűlése.
Villámgyorsan apadnak a szénkészletek, éles fordulat jöhet Indiában
A Reuters értesülése szerint India azt mérlegeli, hogy 2024 óta először ismét kötelezővé tegye az importált szén bekeverését a hazai szénnel működő hőerőművekben, miután a készletek gyors apadása és a tartósan magas villamosenergia-kereslet komoly ellátási zavarokat okozott az országban.