Házkutatás az Alapjogokért Központnál, a Fidesz tiltakozik
Házkutatást tartott az Alapjogokért Központ (AK) székhelyén, valamint az intézettel kapcsolatban álló egykori külföldi tisztségviselő lakcímén hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség szerdán.
Személyre szabható hírfolyam
Házkutatást tartott az Alapjogokért Központ (AK) székhelyén, valamint az intézettel kapcsolatban álló egykori külföldi tisztségviselő lakcímén hűtlen kezelés gyanújával a rendőrség szerdán.
A nemzetközi hangulattal ellentétben, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde, noha a forintot rendesen kibillentették a nemzetközi események. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.
Csütörtökön újabb front érkezik Magyarország fölé: délutántól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé fordulhat elő eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt, ám jelentős csapadékra nem kell számítani. Az éjszaka folyamán derült, hideg helyeken, különösen az északi völgyekben és a Homokhátságon akár gyenge fagy is előfordulhat. Pénteken és szombaton ismét több órás napsütésre számíthatunk, csapad…
Ezt jobb, ha tudod, mielőtt elindulsz!
Latorcai Csaba szerint a Tisza „engedett a nyomásnak”, és a KDNP győzelme a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító javaslat.
Hónapok óta először indult érdemi diplomáciai egyeztetés az Egyesült Államok és Irán között, ami új reményt adhat a közel-keleti háború lezárására.
Négyen bűnügyi felügyelet alatt állnak.
Szinte az iroda összes ügynökének adatait megszerezték.
Mostanában sok dolog miatt van bosszankodni valójuk.
Elfogadhatatlannak nevezték, hogy miközben a részben állami olajvállalat a diesel válság miatt rekord nyereséget tesz el, a független kiskereskedőket csődbe taszítják.
Bízd az AI-ra a konzolodat. Mi baj lehet?
Bízd az AI-ra a konzolodat. Mi baj lehet?
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Bízd az AI-ra a konzolodat. Mi baj lehet?
Bízd az AI-ra a konzolodat. Mi baj lehet?
Újabb influenszerre csapott le a Gazdasági Versenyhivatal, komoly hiányosságokat találtak Whisper Ton közösségi médiás reklámjainak jelölésében.
Bízd az AI-ra a konzolodat. Mi baj lehet?
Ezt követheti a parlamenti szavazás a mentelmi jogok kiadásáról, amihez viszont rendkívüli ülést kell még összehívni, mivel a hétfői ülésnap napirendjét már korábban elfogadták.
Megjelent a szerdai Checklist. Adásunk első felében egy rég, egészen pontosan 20 éve nem látott eseményről számolunk be: kedden az MNB Monetáris Tanácsa az inflációs cél csökkentéséről döntött, ami 2028-tól lesz érvényes. Hasonlóra 2005 óta nem volt példa - hogy most mi történt, és mi a helyzet az alapkamattal, arról Beke Károlyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdezzük. A folytatásban a magyar vendéglátás ke…
Amerikai kutatók szerint a BORG-trend ígéretével teljesen ellentétes a valóság, és ez több szempontból is probléma.
Az új elnök személyéről titkos szavazással döntenek.
Reklámfogásnak indult Frankie LaPenna összecsapása a humanoid robotokkal, de a szervezők szerint a közönséget éppen az ember-gép párharc érdekli igazán.
Reklámfogásnak indult Frankie LaPenna összecsapása a humanoid robotokkal, de a szervezők szerint a közönséget éppen az ember-gép párharc érdekli igazán.
A Project Seed kódnéven emlegetett koncepció több régiót, közös világot és időjárásfüggő Pokémon-megjelenéseket ígér – de egyelőre nagyon messze van a hivatalos bejelentéstől.
Elhunyt dr. Tary Erzsébet, a Heim Pál Gyermekkórház egykori vezetője.
Máté megjegyzése rosszul érintette Rolit.
Az elhunyt férfi felesége kommentben jelezte a pozitív hangvételű poszt alatt, hogy a férjét épp aznap temették el. A Mentőszolgálat ekkor nem kért bocsánatot, most megtették. The post Bocsánatot kért az Országos Mentőszolgálat, amiért sikersztoriként tálalta a férfi esetét, akit aznap temettek el first appeared on 24.hu.
A támadó középpályás a Videoton szombati bajnokiján szenvedett sérülést.
Az egyik döglött volt, a másikat kilőtték.
Az állami tulajdonos Salgó Istvánt nevezte ki a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) felügyelőbizottságának elnökévé ötéves időtartamra azonnal hatállyal, egyben az auditbizottság tagjává is, a négy korábbi felügyelőbizottsági tagot pedig visszahívták - közölte az Eximbank a BÉT honlapján szerdán.
A javaslat szerint az üzletek is zárva tartanának.
Számos kihívással néz szembe jelenleg a Balaton, és ezek közül bőven nem az a legjelentősebb, hogy jelenleg éppen kevés benne a víz. Néhány hete óriási építkezés kezdődött meg az egyik befolyójánál, ami az amúgy is egyre gyakrabban negatív vízmérlegű tó vízellátását tovább veszélyeztetheti. The post Kétségbeejtő a Balaton vízmérlege, miközben óriási építkezés kezdődött az egyik befolyójánál first appeared on 24.hu.
Csütörtökön újabb front érkezik, és ugyan a felhőzet erősen megnövekszik, és több helyen is eshet, de sok csapadék továbbra sem várható.
Nem biztos, hogy erre a válaszra várt Volodimir Zelenszkij, miután Donald Trumppal tárgyalt.
Kihirdették az új uniós vámkódexet.
Az amerikai elnök környezetében már elkezdték használni az új kifejezést, ám a szakemberek szerint kicsi az esély, hogy ez világszerte is elterjed.