Miközben Európa tőkepiaci súlya látványosan csökken az Egyesült Államokhoz és Ázsiához képest, Magyarországon ezt a lemaradást több hazai tényező is súlyosbítja – mondta Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. Szerinte Magyarországon kevés a tőke, drága a finanszírozás, és olyan szabályozási elemek is működnek, amelyek inkább külföldi befe…
Mohács környékén találták őket, az egyiket kilőtték, a másik elhullott. The post Sertéspestist találtak két baranyai vaddisznóban first appeared on 24.hu.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
A nemzetközi hangulattal ellentétben, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde, noha a forintot rendesen kibillentették a nemzetközi események. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.
Csütörtökön újabb front érkezik Magyarország fölé: délutántól északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és többfelé fordulhat elő eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt, ám jelentős csapadékra nem kell számítani. Az éjszaka folyamán derült, hideg helyeken, különösen az északi völgyekben és a Homokhátságon akár gyenge fagy is előfordulhat. Pénteken és szombaton ismét több órás napsütésre számíthatunk, csapad…
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Megjelent a szerdai Checklist. Adásunk első felében egy rég, egészen pontosan 20 éve nem látott eseményről számolunk be: kedden az MNB Monetáris Tanácsa az inflációs cél csökkentéséről döntött, ami 2028-tól lesz érvényes. Hasonlóra 2005 óta nem volt példa - hogy most mi történt, és mi a helyzet az alapkamattal, arról Beke Károlyt, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdezzük. A folytatásban a magyar vendéglátás ke…
Reklámfogásnak indult Frankie LaPenna összecsapása a humanoid robotokkal, de a szervezők szerint a közönséget éppen az ember-gép párharc érdekli igazán.
📰 2 forrás ugyanerről2 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
A Project Seed kódnéven emlegetett koncepció több régiót, közös világot és időjárásfüggő Pokémon-megjelenéseket ígér – de egyelőre nagyon messze van a hivatalos bejelentéstől.
Az elhunyt férfi felesége kommentben jelezte a pozitív hangvételű poszt alatt, hogy a férjét épp aznap temették el. A Mentőszolgálat ekkor nem kért bocsánatot, most megtették. The post Bocsánatot kért az Országos Mentőszolgálat, amiért sikersztoriként tálalta a férfi esetét, akit aznap temettek el first appeared on 24.hu.
Az állami tulajdonos Salgó Istvánt nevezte ki a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) felügyelőbizottságának elnökévé ötéves időtartamra azonnal hatállyal, egyben az auditbizottság tagjává is, a négy korábbi felügyelőbizottsági tagot pedig visszahívták - közölte az Eximbank a BÉT honlapján szerdán.
Számos kihívással néz szembe jelenleg a Balaton, és ezek közül bőven nem az a legjelentősebb, hogy jelenleg éppen kevés benne a víz. Néhány hete óriási építkezés kezdődött meg az egyik befolyójánál, ami az amúgy is egyre gyakrabban negatív vízmérlegű tó vízellátását tovább veszélyeztetheti. The post Kétségbeejtő a Balaton vízmérlege, miközben óriási építkezés kezdődött az egyik befolyójánál first appeared on 24.hu.
Szép profitot hajtott fel az idei első félévben a K&H-csoport, a belga KBC magyar leányvállalata. A cégcsoport vezetői azonban kiemelik: a különböző kormányzati különadók nélkül nagyságrendekkel jobban menne, akár a vállalatcsoport legjobban teljesítő cége is lehetne. Megkérdeztük, milyen várakozásaik vannak a magyar működésükben, és a kormányváltás esetleges hatása is szóba került.
A korábbi, egyensúlytalanságokra épülő globalizációs modell mélyreható átalakuláson megy keresztül, miközben a stratégiai függetlenség új korszaka tartósan magasabb inflációt, magasabb reálkamatokat és óriási beruházási igényt hoz majd – mondta Arnaud Marès, a Citi vezető európai közgazdásza a Portfolio Future of Finance konferenciáján, Budapesten. Európa alapvető választás előtt áll: vagy egységes hatalmi blokként…