Elhunyt Richard „Levelord” Gray, a Duke Nukem 3D legendás pályatervezője
68 éves korában meghalt a játéktervező, aki a Duke Nukem 3D és a SiN pályáival írta be magát a videójátékok történetébe.
68 éves korában meghalt a játéktervező, aki a Duke Nukem 3D és a SiN pályáival írta be magát a videójátékok történetébe.
Bár a rezsicsökkentés fenntartásáért mindent megtesz, az üzemanyagoknál nem avatkozna be a piaci árakba a kormány – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A tárcavezető a nyári energiakrízis után fókuszba került Paksi Atomerőmű üzemidő-hosszabbítási esélyeit kedvezőnek látja, de hangsúlyozta, hogy ez még nem ígéret - még úgy sem, hogy eközben Paks II. óriási kés…
Szoboszlai terhelése ismét téma lett Liverpoolban.
Az európai dízelhiány miatt a termékimport lényegében megszűnt, így a Mol nagykereskedőként a kínálati oldalon is hatalmas erőfölényre tett szert. Legnagyobb kiskereskedőként az árai igazodási pontként szolgálnak, busás finomítói nyeresége mellett pedig könnyen alkalmazhat nyomott kiskerárakat. Csak az a kérdés: a nyomott árak meddig tarthatók fenn.
Hivatalos iratok alapján tártuk fel Bayer Zsolt és cége korábbi végrehajtási ügyeit, valamint annak történetét, miként kapott az 1100ÉV Kft. újabb és újabb haladékokat egy végül meg sem valósult NKA-s könyvprojektre. The post Bár Bayer Zsolt az akkurátus adófizetésével büszkélkedett, többmilliós köztartozást és sorozatos végrehajtásokat találtunk körülötte first appeared on 24.hu.
Dánia új, szigorú kitoloncolási szabályai azokat a súlyos bűnelkövetőket is érintik, akik korábban pozitív menedékjogi döntést kaptak.
A kocsik felvették a katonák mozgását és biztonsági kódokat is rögzítettek.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
A világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks a Large Urban Parks Award 2026-os európai díját ítélte oda a mi ligetünknek az isztambuli díjátadón.
Sam Mendesék egyetlen hónapba sűrítik a négy filmet, hogy lendületből darálhassuk le a teljes sztorit.
A Tisza-kormány új támogatási formák mellett dönthet.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Bajnokok Ligája második fordulójának keddi játéknapján óriási meglepetésre kikapott az Inter a belga Club Brugge ellen.
Újabb olyan felmérés érkezett, amely nem nagyon okozhat örömöt a kormánypárt soraiban.
A kormányváltás után fél évvel az EU véget vethet a lakossági kötvények aranykorának.
A fociból az egész világ leképezhető és megérthető. Itt van mindjárt Kerkez Milos labdarúgó esete, aki halállistára került Ukrajnában.
Rendkívüli közgyűlést hívnak össze a Fidesz kezdeményezésére.
Figyelmeztetést adtak ki.
Az OKSZ szerint az árréstop és a kiskereskedelmi különadó kivezetése, a plázastop lazítása, a hulladékgazdálkodási törvény és a palackvisszaváltás rendezése elengedhetetlen.
A csodagyerek nemet mondott Zuckerbergnek – a Snap nem lett felsőkategóriás cég, a legújabb nagy dobását pedig kiröhögte az internet. The post 3 milliárdot ajánlott neki Zuckerberg, kikosarazta. A jövőbe látó csodagyerek, akinek az egyik legnagyobb baja, hogy igaza van appeared first on Forbes.hu.
A Konferencialiga eredetileg azért jött létre, hogy esélyt adjon a kis csapatoknak. Az idei sorozat csütörtökön kezdődik, a főtáblán magyar csapat nélkül.
Brutális sérüléseket találtak a csontjaikon.
Komoly kockázatok állnak a háttérben.
Az előrelátható negatív tendenciák miatt a nagyvállalkozók zaklatása helyett a kormánynak végig kellene gondolnia az ország előtt álló nyilvánvaló feladatokat.
A megszorításokról igyekszik elterelni a figyelmet a kormány azzal, hogy vállalhatatlan stílusban támadják az ellenzéket.
Kovács Kati két évvel a második válása után esett szerelembe versenysportoló párjával, akit féltve óv a nyilvánosság elől.
Megvannak a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökhelyettesei, Pócs Jánosért aggódott a miniszterelnök, lezártak egy jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Milliárdok mentek a kipcsakolásra, Balásy Gyula kiszállt két cégéből is, és hiába Trump „energiatűzszünete”: az oroszok továbbra is lőnek. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Mindkét játékos sérüléssel küzdött az elmúlt napokban.
Óvatosnak kell lenni, mert 2-3 hét kihagyásból hónapok lehetnek.
A fideszes képviselő szerint a teljesítményértékelési rendszer eltörlésével csökkent bizonyos pedagógusok fizetése. Utánajártunk, mi igaz ebből.
Kuroszava Kijosi Gyógymód című 1997-es filmje első ránézésre egy sorozatgyilkos utáni nyomozás történetét mutatja be, de aztán fokozatosan valami egészen mássá alakul, hogy a végére az ember már a hétköznapi zajoktól is frászt kapjon.
Nem a következő tél a legnagyobb energiagond. A hálózatfejlesztések, a magas energiaárak és Magyarország energetikai kihívásai kerültek előtérbe Brüsszelben.
A belga csapat jogosulatlanul szerepelt a selejtezőkön. A magyarok azt próbálják elintézni, hogy kárpótolják őket a történtek miatt. The post „Egyedülálló élménytől, ismertségtől fosztottak meg minket” – csalással ütötték el a magyar 3×3-as kosárválogatottat az olimpiától first appeared on 24.hu.
Kérdés, hogy a mesterséges intelligencia mennyiben változtatja meg, hogy hogyan keresünk.
A dualizmus az a kor volt, amikor a gőzmozdony füstje végre elhomályosította a délibábot. Erről The post Ganz-kerekek, Unicum, Pick-szalámi és robbanás a Lövölde téren: a zseniális magyar gyárosok kora first appeared on 24.hu.