Netflix-dokumentum készült a párizsi olimpia egyik legtöbbet gúnyolt sportolójáról
Raygun elmondta, hogyan élte meg a világméretű gyűlölethullámot.
Személyre szabható hírfolyam
Raygun elmondta, hogyan élte meg a világméretű gyűlölethullámot.
A napokban közel két évtizedes csúcsra emelkedett a 30 éves amerikai államkötvény hozama, ami már lépésre kényszerítette az amerikai pénzügyminisztériumot.
A döntés már másodszor hiúsítja meg Trump nagyszabású tervét egy alkotmányos jog eltörlésére. Az amerikai legfelsőbb bíróság korábban megakadályozta, hogy rendelettel megvonják az állandó tartózkodási engedéllyel nem rendelkező szülők gyermekeinek jogait.
Görög Zitát betegsége nem csak mentálisan, de testileg is nagyon megviselte az elmúlt 1 évben.
„A múlt idény második helye után ismét meg akarjuk nyerni a bajnokságot, és jól tudjuk, ezek az összecsapások mennyire fontosak a végső sikerhez.”
Érkezőben a Porsche belsőégésű motoros középkategóriás vadonatúj SUV-ja.
Ügyvédje szerint a Maduro legitimitására vonatkozó amerikai álláspont nem releváns az ügyben: azzal érvelt, hogy az amerikai kormányzat nem vitatja, hogy Maduro Venezuela államfője volt, csak azt állítja, hogy 2019 után nem jogszerűen töltötte be ezt a tisztséget.
Igaz, a helyi törvények tiltják, hogy élő személyek portréja szerepeljen az amerikai pénzeken.
Az MP1st jóvoltából kaptunk néhány screenshotot a Ubisoft Toronto elátkozottnak tűnő felújításából, sok érdekesség azonban nem látható rajtuk.
A súlyfelesleg leadása a hosszú távú egészségmegőrzés egyik alappillére. De vajon mi történik a leadott kilókkal? Mutatjuk.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Lelépett az előző vezér, a kapitány nélkül maradt hajót pedig most a flotta parancsnoka próbálja navigálni. A Wizards teljesen átalakul.
Mit üzennek a bolygók?
„Nem lesz éhséglázadás. A szürke- és feketezónára épített túlélés fenntartja ezt a rendszert” – mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány tisztikereszttel kitüntetett szakmai vezetője, alapítója, aki másfél évtizeden át állandó kormányzati vegzálás közepette küzdött csapatával Toldon a gyerekszegénység ellen. Mint mondja, nem akar visszaütni, azt szeretné, hogy „egy másfajta, együttműködő attitűddel éljünk együ…
Az új uniós bevételi források nélkül nehéz lesz elfogadni.
Az UNICEF friss jelentése szerint az esetek több mint fele a legnépszerűbb közösségimédia-felületeken történt, de a hatóságok felé csupán 1 százalékukat jelentették.
A Vero 16 javíthatóságával és újrahasznosított anyagaival tűnik ki.
A Cybeprunk 2077 problémás fejlesztés után újjászületett, amivel együtt jött a Phantom Liberty, és ez most egy impozáns eladási mérföldkőhöz érkezett.
Kiáltották már ki szupervulkánnak, veszélyforrásnak Közép-Európára, de a német Lacher-See tűzhányó alatt hiába vannak kis földrengések, nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben ki akarna törni, még ha a nemzetközi sajtóban ezt gyakran meg is pendítik. Ugyanakkor Spanyolországban, Csehországban, de még a Kárpát-medencében is akad tűzhányó, amire érdemes odafigyelni
A mérések 1901-es kezdete óta. Történelmi rekordot döntött az idei augusztus.
A borpiacon sok minden változik, de a személyes találkozás értéke aligha. A szeptember 9–12. között megrendezett 35. Budapest Borfesztivál éppen erre épít.
Richard Gere felesége friss fotókat tett fel, így köszöntötte születésnapján férjét.
Ezekre inkább ne költs pénzt.
A Biden-kormányzat 17 állammal együtt még 2023-ban indított pert a Google ellen, mondván, a vállalat visszaélt hirdetési monopóliumával az online hirdetéstechnológiai piacon.
A játék hangalapú kommunikációs modulja még mindig nem került be az éles szerverekre, de egyesek érdekes funkciókat találtak a kódjában.
Két-három héttel korábban kezdődik 2026-ban a szüret, azonban ez egyáltalán nem jó hír, mert az aszály és az aranyszínű sárgaság együttesen okozza, hogy előre kell hozni a szőlő betakarítását. A klímaváltozás pedig alapjaiban írja át a magyar borászatok működését: előnybe kerülhetnek a prémium előállítók.
Lássuk, ki volt előrelátó, ki előzött meg kit, és volt-e köze hozzá Orbán Viktornak?
Vágtató basszusfutamok, ikergitárok, történelmi és irodalmi témák és a rocktörténet egyik legismertebb kabalafigurája, Eddie!
Anya a vonalban Gal Gadot ezúttal anyaként száll, sőt rohan harcba a Prime Video új akciófilmjében, ám hiába teper, nem tud már a kegyeinkbe férkőzni. Lássuk, mi a gond!
Soha többé nem lép pályára hazája válogatottjában, s ez a döntés lavinát is elindíthat.
A tavalyi nyárhoz képest olcsóbb lett többek között az alma, a körte, a barack, a dinnye, a meggy és a cseresznye is.
A kiállítássorozat a 19. században megszülető fotográfia történetét járja végig.
Mínusz 64 milliárd forinton áll a főváros számlája, és szeptember végén több mint 100 milliárdnyi hitele is lejár.
Az épületben található 32 lakásból 43 embernek kellett elhagynia az otthonát.