Donald Trump amerikai elnök szombaton elutasította Irán javaslatát a Hormuzi-szoros újranyitására és a közel-keleti harcok befejezésére. A diplomáciai kezdeményezés az ENSZ-közgyűlésen merült fel, ám Washington egyelőre a katonai nyomásgyakorlás folytatása mellett áll ki.
A Habsburg-ház léte került veszélybe, Mária Terézia trónját a magyar katonai segítség mentette meg. The post Így ajánlották fel életüket és vérüket a magyar nemesek first appeared on 24.hu.
Magyar Péter miniszterelnök az országjárása szolnoki állomásán bejelentette, hogy a Tisza programjának megfelelően 2027. január elsejétől bevezetik a vagyonadót. A kormány az eredetileg vállaltaknál szigorúbb feltételeket szab: egy bizonyos összeghatár, például 500 milliárd forintos vagyon felett az adó mértéke az 1 százalékot is meghaladhatja.
📰 4 forrás ugyanerről4 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Napok helyett pár óra alatt fel lehet térképezni bármely területet, ha besegít a drón- és műholdfelvételeket elemző mesterséges intelligencia. A megoldás katasztrófahelyzetek idején is segíthet, illetve olyan közösségek is felkerülhetnek a térképre, amelyek eddig a digitális adatbázisokból is hiányoztak.
2020 óta egyre nagyobb részét adja a szolidaritási adó a költségvetés bevételeinek. A magas hiánnyal küzdő kormány a csődöt emlegető fővárossal tárgyal.
Vajon buborék-e a mesterséges intelligencia? Azt mondják, minden attól függ, hogy a technológiába fektetett hatalmas összegek jelentősen növelik-e majd a termelékenységet. Az optimisták meg vannak győződve arról, hogy a jövőben óriási termelékenységnövekedés következik be, még akkor is, ha piaci korrekcióra lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi fellendülésből a túlzott várakozásokat lefaragják. A pesszimisták – a Gol…