A vállalat tulajdonosai közt van olyan cég, amelyik NAV-végrehajtás alatt áll, és olyan is, amit Észtországban alapítottak 1 euró tőkével. Továbbá feltűnt egy volt titkosszolgálati vezető fiának érdekeltsége is. The post Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött first appeared on 24.hu.
Azt a fideszes képviselők is elismerték, hogy kiüresedett az intézmény, azonban szerintük a megyékre továbbra is szükség van a fejlesztési források elosztásához.
A Fehér Házban csütörtökön találkozott két vezetőnek bőven lesznek átbeszélendő, rázós témái kezdve Irántól a Tajvannak való amerikai fegyverszállításokig.
Az agrártárca átvilágítási ügyekért is felelős miniszteri biztosa szerint mintegy 14 milliárd forintot költött politikai tevékenységre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Az Európai Bizottság lezártnak tekinti a Magyarországgal szemben folyó jogállamisági eljárást, ám a források jelentős részénél még várni kell arra, hogy a kormány teljesített-e minden feltételt.
Vízpótlás helyett inkább a part újragondolása lehet a megoldás: új építések helyett a beton visszabontását, fövenyt, sok nádast és valódi természetvédelmet kér a Balatont kutató intézet ledöbbent vezetője.
Néhány héttel a választások előtt megszaporodtak a mesterséges intelligenciával dolgozó, tevékenységüket önállóan végző AI-ügynökök az izraeli online térben.
Nem elég szeretni a macskánkat, azt is érdemes tudnunk, mire van valójában szüksége. Egy állatorvos öt fontos tanácsot ad, amelyekkel boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tehetjük kedvencünk mindennapjait.
A pénzhez való viszonyunkat nem csak az életkorunk határozza meg, fontosak a családból hozott minták és az a technológiai környezet is, amelyben felnövünk.
Késes támadás történt egy bencés kolostorban a kelet-lengyelországi Jaroslawban. Öt ember megsebesült, egy pap meghalt, a 31 éves feltételezett elkövetőt elfogták. The post Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban first appeared on 24.hu.