Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol
„Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója felhívott, hogy behívtak a válogatottba, igyekezzek, délután három órára legyek Telkiben.”
Személyre szabható hírfolyam
„Nagy Miklós, a Vasas sportigazgatója felhívott, hogy behívtak a válogatottba, igyekezzek, délután három órára legyek Telkiben.”
Az adás vendége Kiss Rajmund diplomáciai szakértő volt.
Évente akár 20-30 millió dollárt kereshet az üzlettel a francia támadó.
A napokban tettük közzé videónkat a HVG Címlapsztori rendezvényéről, ahol az NVVH elnöke, Unger Anna volt a vendégünk. Most kiválasztottunk néhány sokakat érdeklő témát és idézetet a 72 perces beszélgetésből.
Mindkét gyanúsítottnak indítványozták a letartóztatását. The post Már a földön volt az Akácfa utcában megölt férfi, amikor mellkason szúrták egy dísztőrrel first appeared on 24.hu.
Emellett megsemmisült egy bevásárlóközpont is, többen megsérültek.
A Tisza frakciója arra kéri Baka Andrást, állítson új jelöltet, hogy az országnak mielőbb legyen új legfőbb ügyésze.
Szentgyörgyvölgyi Péter gondatlan gazdának nevezte a fővárost, ami frekventált belvárosi területeket kapott vissza.
Összeférhetetlenség léphet fel a két tisztség között, emiatt az egyikről majd le kell mondania az energiajogásznak.
A miniszter szerint nem az adófizetőket kell terhelni, hanem célzottan kell segíteni.
Az első menetben számoltatva is ellenfelére, 5:0-s pontozással győzte le a lett Rozentalét.
Hamis mesének és elképzelhetetlennek nevezte Matolcsy György volt jegybankelnök, hogy az MNB pénzügyi felügyeletért felelős alelnöke megfenyegette volna az Erste magyarországi elnök-vezérigazgatóját arra az esetre, ha nem hívják vissza az Erste bécsi igazgatóságából elődjét, Simor Andrást.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Hosszú Katinka tíz évig tartotta a világcsúcsot ezen a távon.
A kínai Sunwoda olyan akkumulátortechnológiát mutatott be, ami nemcsak az ultragyors töltést teszi lehetővé, de a rendszer hatékonyságát az extrém hőingadozás se befolyásolja.
A következő napokban hidegek lesznek az éjszakák, egyes részeken talajmenti fagy sem kizárt. A szél veszít erejéből, de még nem áll le teljesen. Záporok péntekig még előfordulhatnak, de nagy csapadékot ne várjunk tőlük.
Van, amikor az ember sokáig agyal egy döntés meghozatalán, és van, amikor nem.
A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
A Tisza-frakció nem támogatja Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását. Magyar Péter szerint nincs szó alkotmányos konfliktusról, és új jelöltet kér Baka András államfőtől. The post Magyar Péter elmondta, miért nem támogatják az államfő legfőbbügyész-jelöltjét first appeared on 24.hu.
Egy hónap után ismét kamatdöntő ülést tartott a monetáris tanács.
Azt mondta a Sony, hogy csak kicserélték az aksit egy kisebbre az EU miatt, de ez ugyanaz a fejhallgató, mint a 2020-as. Ez nem egészen igaz.
Kedden 5,5%-on hagyta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, így a nyári „mini kamatcsökkentési ciklus” után egyelőre kivár a jegybank. A legfontosabb kérdésekre azonban egyelőre nem kaptunk választ, de hamarosan kiderülhet az MNB friss prognózisa, illetve akár az inflációs cél csökkentését is bejelenthetik.
Marad az 5,5 százalékos alapkamat.
Nem kizárt, hogy a projekt léptéke jóval nagyobb lesz az eredeti filmhez képest, a címben lévő többes szám legalábbis erre utalhat.
San Franciscóban megrendezték a világ első ember és humanoid robot közötti MMA mérkőzését.
Összesen 23 pályázat érkezett be, ami az államtitkár szerint az eddigi színháztörténetben példa nélkülien soknak számít.
Irán hét napon belül kész megnyitni a Hormuzi-szorost, ha az Egyesült Államok enyhíti a katonai nyomást és feloldja az iráni kikötők blokádját – közölte egy magas rangú iráni tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel kedden.
A Holtankoljak.hu keddi adatai szerint a benzin literenként átlagosan 636, a gázolaj pedig 709 forint.
A vámpíros RPG készítője szerint sokan kérték tőlük a könnyítést. Más új tartalmakat is belengettek, melyek a következő nagy frissítéssel érkeznek.
A szklerózis multiplexszel diagnosztizált színésznő március óta kórházban volt, augusztusban engedték ki, most adott magáról először életjelet. The post Christina Applegate először mutatta meg magát azóta, hogy hónapokon át kórházban volt first appeared on 24.hu.
Gianni Infantino a magyar szövetségnek is elküldte e heti levelét.
A játék lényei elképesztően lassan, de végül eljutottak az Ender Sárkányig.
Látványos előadásban kel életre Eva Perón története
Az alkoholfogyasztás visszaesése elsősorban a fiatalabb korosztályok érdeme, az 50 és 64 év közöttiek körében viszont tovább emelkedett a fogyasztás mértéke.
A hírre zuhanni kezdett a kőolaj ára.
A gyártó 10 gigabites LAN-nal megfejelt újdonsága az USB Type-C javára teljes mértékben búcsút intett az USB Type-A konnektoroknak.