A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát
A szlovák szövetség tájékoztatása szerint Matús Bero lábfejében fáradásos törés keletkezett.
Személyre szabható hírfolyam
A szlovák szövetség tájékoztatása szerint Matús Bero lábfejében fáradásos törés keletkezett.
Viszont csak a Tisza és a Mi Hazánk által jelölt tanácstagokat választották meg.
A három fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a bíróság kérte a Szőlő utcai gyermekbántalmazási ügyekhez kapcsolódó rágalmazási ügyek miatt.
„Ha lehet, akkor végeztessen is ki” – üzente Pócs János Magyar Péternek.
Az osztogatás máris visszalőtt, pedig hol van még a választás?
A közvetítés az elnöki adminisztráció legfontosabb eseményeit, beszédeit és videóit mutatja be.
Az egykori iparterületen tavaszra már fizikailag is megkezdődött a munka, ami magyar–olasz együttműködésben zajlik. Vitézyék most átnézik a megalapozottságát.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az első alkalommal megrendezett Világdöntő mekkora bevételt hozott Magyarországnak.
A változás több járatot érint a Székesfehérvár–Veszprém–Ajka vonalon is.
Óvatosan indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a magyar piac pedig kisebb mínuszban nyitott a hétfői amerikai rali után.
Visszaállította a kötelező kamarai tagságot az orvosoknak, fogorvosoknak, egészségügyi szakdolgozóknak kedden az Országgyűlés az egészségügyről szóló törvény és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szólójogszabály módosításával a kormány kezdeményezésére.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A parlament 132 igen szavazattal 52 nem szavazattal tartózkodás nélkül választotta meg Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökének. The post Polyák Gábor a Médiatanács új elnöke first appeared on 24.hu.
A helyreállítás mintegy 18 milliárd forintba került.
Az új rendszerfrissítés a korábbinál gyorsabb töltést tesz lehetővé.
Két, 27 országot vizsgáló exit poll szerint az Új Emberek 45%-kal vezet, az Egységes Oroszország 2,8%-on áll; szerintük ez a rés „lerombolja a hatalom vélt támogatottságát”.
Egy üres táblázat volt a pontozólap.
A Szőlő utcai gyermekbántalmazási botrányhoz kapcsolódó ügyekben.
Virágzik a retró, lehet, hogy nem kellene a padlásra száműzni a régi kazettáidat.
Kis Grófo és testvére, Gyémi viszálya a nyilvánosság előtt zajlott.
A jemeni húszik hétvégén már a szaúdi fővárost támadták ballisztikus rakétákkal és drónokkal, és egy kulcsfontosságú olajterminált is célba vettek a Vörös-tengernél. A múlt héten Irakból indítottak drónokat egy vezeték ellen, ez pedig már több európai olajfinomítót is súlyosan érint. Rijád hiába kérte, Trump végül nem segít nekik.
Pócs János nem kívánt élni a felszólalás lehetőségével. The post Pócs János mentelmi jogát is felfüggesztették first appeared on 24.hu.
„Sem szakmai szempontból, sem a labdarúgás szellemiségéből fakadó megközelítés tekintetében.”
A legmagasabb részeken már többcentis hó van.
Varga Barnabás és Sallai Roland kidőlésével Marco Rossi két kulcsemberét kényszerül nélkülözni a válogatottban. Varga válogatottbeli debütálása óta ez a páros az 50 magyar gólból 21-et szerzett, azaz a találatok 41 százalékát. A Csakfoci azt nézte meg, kik milyen eséllyel pótolhatják a két labdarúgót, és mi szól egyik-másik alternatíva mellett és ellen.
A szavazás előtt a képviselő kijelentette, hogy vállalja a szavait a bíróság előtt. The post Panyi Miklós mentelmi jogát is felfüggesztették first appeared on 24.hu.
Az óbudai Epicurean fine dining étterem új menüje, „A láthatatlan körforgás – A bőségtől a csendig” nem egy ország vagy egy séf életútja köré épül, hanem a természet láthatatlan folyamatait követi végig a tányéron.
Mindezt úgy, hogy jogosítványa sosem volt.
Az érdekképviseleti szervezetek a KSH adataira és az MNB elemzéseire hivatkozva jelentették ki, hogy az árrésstop további fenntartása szükségtelen. The post Az árrésstop azonnali kivezetését kéri a kormánytól több szakmai érdekképviselet is first appeared on 24.hu.
A Vivo három X500-at mutatott be, a Pro Max 200 MP-es zoomkamerával indult meg Európa felé.
Úgy tűnik, Mike Flanagan ismét nem nyúlt mellé Stephen Kinggel.
A kormány a piaci árnál kedvezőbben szeretne földgázt beszerezni.
Donald Trump elnök kedden találkozik Grönland és Dánia vezetőivel.
Panyi Miklós képviselő a mentelmi jogával kapcsolatban elmondta, hogy a felszólalásában a „Zsolti bácsi-ügyet” idézi fel, amelyet az egész jobboldal megbélyegzését szolgáló alaptalan pedofilvádnak tart. The post Panyi Miklós szerint a „Zsolti bácsi-ügy” politikai lejárató akció volt first appeared on 24.hu.