Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij találkozója után miniszteri szinten folytatódnak az egyeztetések
A magyar külügyminiszter szerint új fejezet nyílt a magyar–ukrán kapcsolatokban.
A magyar külügyminiszter szerint új fejezet nyílt a magyar–ukrán kapcsolatokban.
Az HBO Maxon lesz majd látható Az igazság mániákusai, amiben elhivatott nyomozók beszélnek a konkrét esetekről.
Sokmindent megtehetnek a hatóságok a tudta nélkül.
A gyermeknevelés akkor is komoly megterhelést jelenthet, ha az anya minden idejét a családjának szenteli.
Ukrajna súlyos hiánnyal küzd a Patriot légvédelmi rakétákból, mivel a PAC-2 és PAC-3 típusú elfogórakéták jelentős része a Közel-Keletre áramlik - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben.
Egyik olvasónk kétségbeesett levelet írt.
Látványos képeken a gyakorlás pillanatai.
Jó formában van a zalaegerszegiek fiatal brazil támadója.
Az utóbbi évtizedek egyik sokat emlegetett hívószava nem véletlenül a deep tech, amely térnyerésének köszönhetően 2030-ra olyan, ma még alig létező termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek globális értékteremtési potenciálja eléri az uniós államok GDP-jének felét. Itt olyan technológiai innovációkról beszélünk, amelyek mögött jellemzően jelentős tudományos vagy mérnöki áttörés áll, és nem pusztán egy új digi…
Magyar Péter miniszterelnök szerint viszont a magas energiaárak kezelése kapcsán értek el áttörést. The post Fidesz: új adóról vitáztak az EU-csúcson first appeared on 24.hu.
A színésznő egy videóüzenetben mondta el, hogy „A menopauza megérdemli a megértést” elnevezésű reklámkampány része volt a tévés alakítása.
A gyanúsított először egy házaspárhoz ment át, ahol többször rálőtt a férjre és a feleségre is, majd kiment az utcára és ott is tüzet nyitott. The post Egy volt ortodox pap lőfegyverrel végzett ki három idős embert Kárpátalján first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Egy brit vadasparkban vesztette életét egy fiatal férfi, aki bejutott a tigrisek kifutójába. A történtek mögött megrázó személyes történet húzódik.
Willi Orbán a nyáron még távozóban volt, most viszont a szerződéshosszabbítása is a levegőben lóg Lipcsében.
Enyhítésért fellebbezett a sofőr. The post Elítélték a csincsei tragédiát okozó sofőr first appeared on 24.hu.
Az utolsó Honvéd az utolsó előtti Nyíregyházához látogat – egy győzelemmel előzhet ♦ Kilenc és fél év után lesz újra MTK–Vasas találkozó az élvonalban.
Vízió végre saját történetet kapott, és Ultron visszatérése csak a kezdet.
Jobban összefonódik a jövőben a két olasz márka.
Hortay Olivér jelentősen árnyalta a miniszterelnök győzelmi jelentését.
A volt főpolgármester Magyar Péter kormányzásáról és az NVVH-ról is elmondta a véleményét.
Villámrajtot vett az iPhone Duo előrendelése, az első készletek pedig percek alatt kimerültek, így a szállítási határidők már november végére tolódtak. Az Apple egyelőre nem közölte, mekkora készlettel készült a piaci bevezetésre - tudósított az Apple Insider.
Járatkésések és -törlések okoztak fennakadásokat a római Fiumicino repülőtéren október 16-án, pénteken, miután meghibásodott az olasz országos légiirányítás adatátviteli hálózata.
Az ukrán elnök azt mondta, nagyon jó találkozója volt Magyar Péterrel.
A külügyminiszter pénteken Brüsszelben tárgyalt ukrán kollégájával, Andrij Szibihával.
Néhány héten belül elindítja első digitáliseszköz-szolgáltatását a Deutsche Bank, amellyel Németország legnagyobb hitelintézete a kriptovaluta-letétkezelési piacra lép – jelentette be a bank vállalati banki üzletágának társvezetője, Gerald Podobnik a Reutersnek adott interjúban.
A dinamikus árazás miatt magasra szökött jegyáraknak maga a színész sem örül, szilveszterkor ráadásul még durvábbak az összegek. The post Stohl András az Alföldivel közös előadásról: Őrület ez a harminckilencezer forintos jegyár! first appeared on 24.hu.
Abij Ahmed etióp miniszterelnök ideiglenes kormányt nevezett ki az északi Tigré régió stabilizálására, miután a múlt hónapban a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) vezette lázadószövetség újabb offenzívát indított a szövetségi erők ellen, kirobbantva a 2020 és 2022 között több százezer halálos áldozatot követelő polgárháború újabb hullámát – írja a Reuters.
Előbb egy ház udvarában, majd az utcán lövöldözött.
Az Aston Villával Európa-ligát, a Chelsea-vel Konferencialigát nyert.
Figyelemreméltó a tudása, mégis hiányzik belőle valami, amitől igazán lelkesedni tudnék érte. Kipróbáltam, mit tud a Huawei „újdonsága".
A kereskedők rávették az állatorvosokat, hogy az állatútlevelekben szereplő adatokat meghamisítsák.
Lezárult a hulladékgazdálkodás felülvizsgálatának első szakasza, Gajdos László továbblépne.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
A korábbi magyar és német válogatott röplabdázó szeptember 11-én hunyt el.