Honnan tudhatjuk, hogy romlott a látásunk?
Trend Optika Csoport
Trend Optika Csoport
Számolni kell azzal, hogy a következő háború esetén már az Egyesült Államok területén található katonai bázisokat, utánpótlási útvonalakat és kommunikációs hálózatokat is támadás éri - idézi Christopher amerikai tábornokot a Fox News.
Kiemelkedő jelentőségű kétoldalú tárgyalásnak értékelte a találkozót.
Donald Trump lányának és vejének luxusprojektje, az országot átszövő korrupció és a rosszul működő oktatáshelyzet frusztrációja egy tüntetésben összpontosul, a diákok és a rendőrök összesapása napok óta tart.
A rendbontások miatt a klub is elnézést kért.
Az MTK játékosa azt reméli, korábbi csapata, a Vasas ellen nemcsak helyzeteket alakítanak majd ki, de azokból gólokat szerezve otthon is tartják a három pontot.
Az Xbox Nano Controller nem csak Xbox konzolokkal használható.
New York új, a másodlagos ingatlanokra kivetett különadója kellemetlen meglepetést okoz a város leggazdagabb ingatlantulajdonosainak – köztük Steve Witkoffnak, a Trump-adminisztráció különmegbízottjának. Közülük is főleg azoknak, akik most nemcsak újabb adót fizetnek, hanem olyan adókedvezményt is elveszítenek, amelyet éveken át jogosulatalanul vettek igénybe – írta meg a Wall Street Journal.
Ráadásul a góllövőlistát is vezeti – holtversenyben.
A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
A hétvégi labdarúgó-program pénteken indul, és ezúttal is több izgalmas összecsapást tartogat.
Akár 200 hajó is megsemmisülhetett.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az osztrák oldalon, a tó nyugati partjánál csaptak fel a lángok.
Úgy tűnik, hogy a Rockstar csapta még a legelső GTA-ra vonatkozóan is elrejtett egy kis utalást a launch trailerben.
A tiltakozó diákok barikádokat emeltek, valamint egy bankfiókba is betörtek, eközben pedig a miniszterelnök lemondását követelik.
Az október eleji online visszatérés után mától hetilapként is visszatér a Népszabadság. Megnéztük az első számot.
Videón a jelenet.
Egyetlen belépővel hét embert próbált átverni a jegyüzér, aki több tízezer forintot csalt ki a magyar–ír focimeccsre készülő szurkolóktól.
A Salve pizzéria-hálózat tulajdonosával Varga Giulietta-val beszélgettünk a befogadó vendéglátás kampányról.
Egyre nagyobb kihívást jelent az elhelyezkedés Magyarországon: a KSH legfrissebb adatai szerint 2026 júniusa és augusztusa között átlagosan 235 ezer fő volt a munkanélküliek száma, és minden harmadik munkanélküli több mint egy éve próbál elhelyezkedni.
Ukrán beszámolók szerint szinte lehetetlenné vált a drónküldetések végrehajtása, egy bizonyos sebesség felett ugyanis bontják a kapcsolatot a SpaceX termináljai.
A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok maximális védelmet kapjanak a gépjárműforgalomtól és a balesetveszélyes villamossínektől, miközben az utca parkolókapac…
Az Omoda frissíti az Európában kapható legnagyobb és legfényűzőbb modelljét, emellett hamarosan bemutat valami igazán különlegeset.
Zelenszkij a háború lezárásának az akadálya - jelentette ki az USA elnöke.
A Sopron KC saját weboldalán tette közzé az igazságot.
A NATO európai főparancsnoka bemutatta, hogyan állítanának meg egy támadást a szövetség ellen. A tervben drónok, nagy hatótávolságú fegyverek és az ellenséges utánpótlás szétzilálása kap szerepet. Egy korábbi főparancsnok szerint viszont a legfontosabb feltétel mégis a politikai elszántság.
A büntetőjog mellett más jogágak, a versenyjog, adójog, magánjog is nyújtanak a vagyoni igazságtételben és vagyonvisszaszerzésben használható megoldásokat. Hatályos jogunkban azonban nincs hatékony szabályozási modell a magyarországi korrupció legnagyobb károkat okozó típusára, az állam politikai foglyul ejtésével megvalósult rendszerszintű korrupcióra. A state capture nyomán kialakult válságos helyzet orvoslására é…
Paul Krugman szerint Donald Trump amerikai elnök egy esetleges félidős választási vereség után is jelentős károkat okozhat: vitathatja az eredményt, nyomást gyakorolhat Ukrajnára, átformálhatja a szövetségi apparátust, és végrehajtói eszközökkel folytathatja kereskedelmi háborúját. Megnéztük, mennyire támasztják alá a tények a Nobel-díjas közgazdász kirohanását. A kép vegyes: Trump mozgástere valóban jelentős maradn…
Állítható magasságú a kézi váltó karja.
6 játékkal tehetnek próbát az Xbox játékosok a hétvégén.
Egy kényelmi funkció is biztonsági kockázatot jelenthet. Ha iPhone-t használsz, érdemes átnézned a Wi-Fi-beállításokat, hogy elkerüld a gyanús hálózatokat.
A geopolitikai konfliktusok nagy kihívások elé állítják a légi közlekedés szereplőit.
A Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült az első címlapinterjú.
A világ jelenlegi „kistigrise” Guyana.
Berki Mazsi orrát nem győzték dicsérni a kommentelők, megmutatta, milyen lett a végeredmény.