Történelmi fordulat a katolikusoknál: lehagyta a fekete kontinens az egyház egykori bölcsőjét
A Vatikán által közzétett legújabb statisztikák szerint a katolikusok száma Afrikában már meghaladta az európai katolikusokét – írja a Reuters.
A Vatikán által közzétett legújabb statisztikák szerint a katolikusok száma Afrikában már meghaladta az európai katolikusokét – írja a Reuters.
Egy kicsivel közelebb kerültünk a kedvenc poklunkhoz.
Sorozatos meghibásodások léptek fel az ország légi forgalmi irányításáért felelős rendszerben.
A választás előtt még jóváhagytak a Lezsák Sándor-féle lakitelki birodalomnak ötmilliárd forint támogatást, most ott tartja kihelyezett ülését a Fidesz-frakció. A 27 hektáros luxusparkban a kényelem adott lesz a képviselőknek, bizonyos szempontból mégis meglepő helyszín ez a frakcióülésnek.
Az ukrán elnökkel a magyar kisebbség jogai mellett a két ország kapcsolatának új alapokra helyezéséről is tárgyaltak. The post Összejött Magyar Péter rég húzódó találkozója, Zelenszkijjel több kérdésben is egyetértettek appeared first on Forbes.hu.
Ráadásul nem is akárhogy, még a cég várakozásait is felülmúlta a gyakorlati eredmény.
Az Orbán-kormány tízmilliárd forintokkal támogatta a lakiteleki Népfőiskola Alapítványt. A Tisza Párt áprilisi győzelme után Lezsák meg is kongatta a vészharangot. A Fidesz–KDNP most oda szervezte a frakcióülését, a hétvégén pedig a DPK-tábor érkezik Lakitelekre. A Fidesz szerint azért választották ezt a helyszínt, mert Forsthoffer Ágnes szállodájában nem férnének el.
A legtöbb esetben a tervezők mélyebb jelentést sejtetnek a kollekciók ruhadarabjai mögött.
A londoni csapatra nehéz időszak vár: a következő fordulóban az Everton vendége lesz, majd a Tottenham Hotspurt és a Manchester Unitedot fogadja a Premier League-ben.
Az október eleji tűzben elpusztult műemlék újjáépítésére országszerte gyűjtenek adományt, a kormány is támogatást ígért.
Esküt tesz a Fidesz új képviselője is.
Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem volt olyan meleg szeptember, mint idén, amely a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) szerint egy hónappal meghosszabbította a nyarat. A havi átlaghőmérséklet 22,5 Celsius-fok volt, ami 3,4 fokkal haladta meg a megszokott értéket, és 0,7 fokkal döntötte meg az 1987-es rekordot. Először fordult elő, hogy a szeptemberi átlag magasabb lett a nyári átlagnál, a hónap eleji hőhull…
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az ítélet nem jogerős, a felek fellebbeztek.
A 37 éves férfi bűnösnek vallotta magát gondatlanságáért.
Péntek délelőtt tovább erősödött a forint, az euró jegyzése átmenetileg 363 alá került, a dolláré pedig 323 környékére süllyedt.
Uniós és nemzetközi forrásokból mintegy 300 millió forint támogatáshoz jutott három év alatt az Emberség Erejével Alapítvány.
Hivatalosan is kommentálta a Kreml a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közti nézeteltérést.
A Wizz Air vezérigazgatója szerint nem arról van szó, hogy a légitársaság imád éjszaka repülni, hogy felébresztenek háromszáz vagy háromezer embert, de vannak helyzetek, amikor csak rossz döntés tud születni. The post Váradi József az éjszakai repülési tilalomról: Ezt 100 százalékosan nem lehet menedzselni first appeared on 24.hu.
Deák Bill Gyula után egy újabb magyar legendát formál meg.
Az iskolai genderlobbi ellen tüntetést tartanak a mai napon 17 órától az Oktatási Hivatal előtt.
Október elején került fel a listára.
A Fidesz-KDNP szerint Magyar Péter a genderlobbi hőse lett.
Gondok az EU-csúcs előtt.
Két HÉV is rövidített útvonalon fog járni november 6-áig.
A miniszterelnök üdvözölte a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött megállapodást.
Egy, a vezetéstől mindössze két hete eltiltott szabolcsi sofőr még június 18-án úgy döntött, hogy a jogi korlátok helyett inkább a teljes abszurdba kormányozza át az életét néhány óra leforgása alatt.
„Nem szeretem bántani őket, de ilyenkor sajnos ez a dolgom velük” – mondta az elkövető. The post Beismerte tettét a fiatal, aki vascsővel verte agyon a kismalacokat – videón a felkavaró eset first appeared on 24.hu.
Nagykanizsára érkezik, de országos terjeszkedésre készül az ismert lánc.
Súlyos következményekre figyelmeztetnek a kormány vagyonadó tervei kapcsán hazai érdekképviseletek.
Heves viharok nyomán földcsuszamlás történt Rodoszon, ahol egy lezuhanó szikla elzárta az Anthony Quinn-öbölhöz vezető egyetlen utat, és több autót is súlyosan megrongált. A csütörtöki eset miatt sok ember és mintegy száz jármű órákig az öböl partján rekedt, az utat csak pénteken tudták ismét megnyitni. A festői öböl a hollywoodi színészről kapta a nevét, aki 1961-ben itt forgatta a Navarone ágyúi című filmet. A tur…
A párt segélyvonalat indított azoknak, akik úgy érzik, a gyerekük környékén megjelentek a „szivárványos szervezetek”.
A 88 éves korában elhunyt újságíró, író, szerkesztő több mint húsz könyvet írt, dolgozott a Szomszédok című sorozaton, pályáját Aranytoll-díjjal is elismerték. The post Meghalt Miskolczi Miklós író, a Kiskegyed alapító főszerkesztője first appeared on 24.hu.
Német gép lőtte le 1944-ben egy légiharcban, az orosz pilóta túlélte a zuhanást. A maradványokat kiállítják.
Harmadik gyerekét várja a kétszeres Oscar-díjas színésznő.