Beteg „bajnokságot” indítottak a londoni bandák: a gyilkosság három pontot ér
Az eredményeket is futballnyelven emlegetik.
Személyre szabható hírfolyam
Az eredményeket is futballnyelven emlegetik.
A magyar kormány meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Az OTP mobilappjában és internetbankjában is szünetelni fog.
Még Lázár János idejében ítélték oda a szakasz üzemeltetését Mészároséknak, amit az új kormány meg tudott akadályozni.
Kritika, belső háború, újabb ígéretek. Ma a hitelességet mérjük.
A 92 éves korában meghalt Gloria Steinem semmiben nem követte a számára hagyományosan kijelölt utat, halálával az egyik legnagyobb hatású újságírót és nőjogi aktivistát veszítette el a világ.
Az NB I 7. fordulója Vasas-Nyíregyháza (3-2) találkozóval indult - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Négy évre kötelezte el magát a spanyol edző.
Zajlik a felkészülés mindkét ICEHL-es magyar csapatnál.
A férfit a saját kakasa szúrta ágyékon, a kórházba érkezés előtt elvérzett.
Egy szövetségi bíró döntése, miszerint a szabályok betartása „gyakorlatilag lehetetlen”, egy leleplező figyelmeztetésével együtt, hogy szavazólapok milliói nem érkezhetnek meg, jogi káoszba taszította a sorsdöntő félidős választás előkészületeit.
A Starbucks az év elején megváltoztatta a chai latte receptjét, ami heves vásárlói tiltakozást váltott ki. A törzsvendégek petíciókat indítottak, panaszleveleket írtak a cégvezetésnek, és a közösségi médiában osztják meg egymással a régi íz visszaállítására szolgáló házi megoldásokat - számolt be a Quartz.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A Berettyóújfalu odahaza ikszelt a DEAC-cal, a Nyíregyháza kikapott a Nyírbátor vendégeként.
Donald Trump amerikai elnök ismét kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok hamarosan csapást mérhet Irán Pickaxe-hegy néven ismert nukleáris létesítményére - tudósított a Times of Israel.
A Dispatch mögött álló AdHoc most a horror műfajában is kipróbálja magát.
Egyelőre nem dőlt el, lesz-e újabb tárgyalás.
A minisztérium több kekvás kuratóriumnál is változtatott a szenátusoktól kapott listán.
Az akkumulátorgyártástól kezdve a hulladékkezelésen át mindent ellenőriz.
Több tízmilliárd forintos megtakarítást hoz a beruházás áttervezése, ám Orbán Balázs szerint a döntés túlmutat a költségeken.
Pszichológus szerint érdemes tudatosan készülni.
Az amerikai rendszerben egyhangú döntésre van szükség emberölés tárgyalása esetén.
Több mint 37 órányi tanácskozás után sem tudtak egyhangú döntést hozni.
Az RTL Híradó szerint idén tavasszal a cseh miniszterelnöknek, Andrej Babišnak is itt foglaltak szobát, aki a jobboldali konferenciára, a CPAC Hungaryre érkezett volna Budapestre.
Fordulatos mérkőzés a labdarúgó NB I-ben.
A mieink ahogy tavaly Mexikóban, úgy most is a rávezetések után búcsúztak.
Attól tartanak, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható adatok az Egyesült Államok ellenségeihez jutnak, és azok alapján választanak célpontokat.
Az ukrán elnök is a légicsapások mellőzését kérte Oroszországtól, amíg Steve Witkoff és Jared Kushner Ukrajnában van.
Mandiner után jöhet a Konfront.
Halálos medvetámadás áldozata lett egy 67 éves férfi, miután az állat augusztus 20-án betört az otthonába.
Exkluzív helyszíni beszámolónk az év utolsó Grand Slam-tornájáról.
A tiszás lincskommentelők korán örültek, új lapot indítanak a Magyar Péterék által beszántott jobboldali szerkesztőség munkatársai.
Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai különmegbízottak szombaton Moszkvába, majd várhatóan vasárnap Kijevbe utaznak, hogy az orosz–ukrán háború lezárásáról tárgyaljanak. A Bloomberg orosz forrásai rendkívül szkeptikusan állnak hozzá a tárgyaláshoz: szerintük nem lesz semmilyen áttörés a béke felé.
A természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében. The post Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot first appeared on 24.hu.