1,5 millió tonna áru szállítását kellett törölni a Duna alacsony vízállása miatt
Az atomerőmű továbbra is gond nélkül működik.
Az atomerőmű továbbra is gond nélkül működik.
Varga Barnabásék kikaptak a Sahtartól, míg a Stuttgart hármat vágott a Slovannak.
Erzsébetváros nem utalja át a szolidaritási hozzájárulás következő részletét, jelentette be szerdán Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere. Szerinte a hozzájárulás valójában büntetőadó, hiszen senki sem tudott elszámolni azzal, hogy az önkormányzat által befizetett 2,7 milliárd forintból mely településeket támogatták. A polgármester úgy fogalmazott, hogy bár áprilisban a Fidesz távozott, a rendszer megmara…
Egy visszautasított kábítószer-ajánlatból lett fenyegetőzés.
Ez történt a szerda kora esti BL-meccseken.
Újabb briliáns meccset és újabb 4–2-es párizsi győzelmet hozott a két csapat rangadója. A vendégeknek még egy kihagyott 11-es is belefért.
Az idegenbeli 11 gólos siker után hazai pályán tízzel nyertek a Bajnokok Ligájában. The post A veszprémi kézisek Belgrád után otthon is lesimázták a Partizant first appeared on 24.hu.
A sablonostól minden téren elszakadni igyekvő városi ferdehátút tervezett a DS Automobiles. A következő generációs DS3 előfutára nem csak látványos, de eredeti is.
Röviden, azt is kérdezhetnénk: újkommunisták-e akkor a tiszások, újkommunista-e Magyar Péter kormányának programja és működése? The post Zárug Péter Farkas: Kik azok az újkommunisták? Szócikk Orbán boomer-szótárából first appeared on 24.hu.
Sok cél, egy költségvetés: nagy alku kezdődik Brüsszelben.
A sportpszichológus szerint érdemes minél előbb szakemberhez fordulni, aki segít feldolgozni a történteket.
Gajdos László szerint az önkormányzati telepek korszerűsítése mellett a felelős állattartás erősítésére is szükség van a kóbor állatok számának csökkentése érdekében. The post Az ebrendészeti rendszer korszerűsítését szorgalmazza Gajdos László first appeared on 24.hu.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Az olasz klubbal Kl-t nyerő José Mourinhót a meccs elején a rómaiak, a végén a spanyolok ünnepelték.
Ennek több mint felét a fizetésekre fordítanák.
VIDEÓ! Az NFC-ből a Seahawkst, a 49erst és a Ramst is megnéznénk jövő februárban, de egy csoportból jöttek, miközben az AFC-ben tovább menetel a Bills...
A bukaresti parlament legnagyobb frakciójával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaiból és független szakértőkből álló kormány számára kérhet bizalmat a parlamenttől Luca Niculescu független miniszterelnök-jelölt, miután a PSD országos tanácsa szerdán jóváhagyta a párt kormányra lépését.
Az Afrika legmagasabb hegyéről elnevezett Monjaro a kínai márka negyedik modellje lesz a magyar piacon.
Új szint a szexuális visszaélésekben.
Bradley Barcola megszerezte első góljait új csapatában.
A helyszínelés teljese vágányzár mellett folyik.
Az üzemanyagárakról és a Paksi Atomerőműről is beszélt a gazdasági és energetikai miniszter.
Magyar játékosai nélkül nyert az angol csapat.
Ezen a BL-meccsen igazán kár lett volna kockáztatni Szoboszlai játékát.
A Remnants egy kísértetkastély sötét titkait tárja fel, térhatású képpel és hanggal.
Tartalékos felállásban, Szoboszlai Dominik nélkül sem okozott gondot a LASK a Bajnokok Ligájában. The post BL: triplázott az eddig betliző csatár, hatot vágott Linzben a Liverpool first appeared on 24.hu.
Az érintett vonalon teljes vágányzár van érvényben. The post Halálra gázolt a vonat egy embert Nagykanizsánál first appeared on 24.hu.
Zuckerbergéknek úgy kellett dönteniük a hatalmas beruházásról, hogy senki sem tudta biztosan, sikerrel jár-e a fejlesztés.
A magyarok továbbra is a gyorsabb és kiszámíthatóbb ellátás miatt fordulnak a magánegészségügy felé.
Számos ponton hasonló következtetésekre jutott a Blochamps Capital és a BDO Magyarország.
Kétmilliárd eurós kompenzációt szeretne Magyar Péter kiharcolni az Európai Unió következő hétéves költségvetéséből a korábban elveszített magyar támogatások miatt.
Két új funkciót jelentettek be, de továbbiakon is dolgoznak.
A Trials és a Skull & Bones fejlesztői sem ússzák meg az Ubisoft átszervezéseit.
Újabb kérdések merültek fel a sötét anyaggal kapcsolatban.
Az egybegyűlteknek a belvárosi közbiztonság romlása miatt demonstráltak. Egy ügyvéd még azt is elmondta, hogyan érdemes bejelentést tenni úgy, hogy foglalkozzon is vele a rendőrség.