Éjszakára csak némítod a mobilod? Van egy beállítás, amivel jobban jársz
Mutatjuk, mivel nyerhetsz még egy kis üzemidőt úgy, hogy zavartalan marad a pihenésed.
Mutatjuk, mivel nyerhetsz még egy kis üzemidőt úgy, hogy zavartalan marad a pihenésed.
Mostantól a MÁVPlusz alkalmazásban is kiválaszthatjuk, pontosan melyik ülésre szeretnénk helyjegyet váltani, így könnyebb egymás mellé foglalni egy családnak is. A funkció bizonyos távolsági buszokon is működik.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Uniós jóváhagyásra is vár az új közbeszerzés kiírása.
Manapság divat kritizálni Európát, de a kontinens igazi vezető nélkül épített valami egyedülállót - mondta a Portfolionak adott interjúban Tomás Sedlacek cseh közgazdász-filozófus, aki a múlt héten a Budapest Economic Forum konferencián tartott nagysikerű előadást. A világhírű szakember szerint a következő évtizedek akár az Európai Unió évtizedei is lehetnek, Magyarország pedig olyan vezére lehet Közép-Kelet-Európán…
Andoni Iraola együttesének nagy árat kell fizetnie, ha el akarja érni a célját.
A strómanok nevén lévő dobható cégeken napok alatt tízmilliárdokat folyattak át, a pénz szlovák cégeken át Nagy-Britanniába került, további sorsa ismeretlen. Az ügy valódi haszonhúzóihoz 2024 nyara óta nem jutottak közelebb a hatóságok. 41 gyanúsítottból kettőt tartóztattak le, egyikük előzetesét alkotmányos aggályokat felvető módon hosszabbították meg.
A varsói biztonsági fórumon a NATO európai főparancsnoka először beszélt nyilvánosan az új stratégiáról, amely azonnal megállítaná Oroszországot. Miközben Trump Ukrajna ellen fordul, a republikánusok közül is többen sürgetnek keményebb fellépést Moszkvával szemben.
A tizedik és ötvenkettedik leggazdagabb magyar kaszinós érdekeltsége csendben várja sorát, miközben a Tisza a kormányváltás után is koncessziós szerződést hosszabbító szervezettel csatározik. Összegyűjtöttük, mennyi pénz forog kockán, és hol tart az ügy. The post A koncessziós rendszerhez már hozzányúlt a Tisza, de mikor jön Garancsi és Habony 135 milliárdos kaszinóbiznisze? appeared first on Forbes.hu.
Szebenjuharos, vagyis a legendás Hohe Rinne vidékére röpítenek az 1895 körül készült értékes, keményhátú fotográfiák.
A hétvégén új játékadaptáció kerül a mozikba Street Fighter címmel, de ez a hasonszőrű Mortal Kombat II-t nem fogja felülmúlni, legalábbis az USA-ban nem.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Délután 14–19 fokig emelkedik a hőmérséklet.
A drog elleni küzdelem elsősorban rendészeti kérdés, a dílereket kell kiszorítani a közösségekből.
– Ne hangoskodjunk, uraim! – teremtette le vendégeit a mátyásföldi ivóban jó Szódás Sanyi még valamikor a kilencvenes évek derekán; majd magyarázatképp hozzátette: – Ez egy kocsma, nem a parlament.
Giró-Szász Áron, az Axióma elnöke az Origónak elmondta, miért tartja veszélyesnek az új gyermekvédelmi törvényt és szerinte milyen konkrét változás miatt kellene aggódniuk a szülőknek.
Az uniós bürokrácia rekordsebességre kapcsolt.
Erling Haaland kétszer is villant, de ez nem volt elég a Manchesternek.
Sőt még rosszabb forgatókönyv is van.
Vajon mennyire lesz hasonló a következő négy év bérdinamikája, mint a mögöttünk lévőé?
Az Európai Unió versenyképessége, a magas energiaárak, a következő többéves költségvetés, Ukrajna támogatása és a migráció kezelése is napirendre kerül az október 15–16-i brüsszeli EU-csúcson. António Costa, az Európai Tanács elnöke konkrét eredményeket sürget, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig a migrációs politika szigorítására és az uniós szabályok nemzeti végrehajtásakor keletkező többletter…
Vajon egyetlen képkocka alapján is felismered a legendás komédiákat? Teszteld a filmes memóriádat tíz kérdéssel! Képek alapján kell felismerni a filmeket. The post Kvíz: felismered a ’80-as évek vígjátékait egyetlen pillanatképről? first appeared on 24.hu.
Negyven évvel ezelőtt, 1986. október 15-én a holland labdarúgó-válogatott 1-0-ra nyert Budapesten, ezzel pedig mind a csapat, mind a szövetségi kapitány sorsát megpecsételte.
Közel 90 ezer embert vizsgáltak, aggasztó eredményt kaptak.
Tűz ütött ki az albán oktatási minisztériumban szerdán a már második napja tartó diáktüntetések során.
A magyarok kétharmada egyedül küzd problémáival.
Ellenzékben Magyar Péter még átláthatóságot ígért, ám ezt most már nem érzi fontosnak.
Kellemetlen helyzetbe hozhatja a magyar lakossági állampapírokat az Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás, amely a hazai papírok adóelőnyét kifogásolja.
A nyugati világban minden választás arról szól, hogy ki tud biztatót-reménykeltőt mondani a szabadságról és állandóan megújuló tartalmat adni a szabadságnak.
Az Alzheimer-kór kutatásában is segíthet.
Megkezdődött Hamburgban a modern európai történelem legnagyobb infrastrukturális szabotázsakciójának első bírósági pere.
Olaszliszka az értelmetlen erőszak szinonimájává vált.
Liptai Claudia férjének két lánya van, közülük Anna most egy versenyen vett részt apukájával.
Így vágnak neki a csütörtöki FTC-Plzen találkozónak.
Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelbe utazott az uniós csúcsra, először folytat hivatalos, négyszemközti megbeszélést Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel. Karácsony Gergely szerint ideje nagyot álmodni, a főpolgármester arról beszélt, szerinte vágjunk bele egy budapesti olimpiába. Személyes okora hivatkozva benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára.…