Ő Liptai Claudia férjének szép tini lánya: Anna az édesapjával futotta le a maratont
Liptai Claudia férjének két lánya van, közülük Anna most egy versenyen vett részt apukájával.
Liptai Claudia férjének két lánya van, közülük Anna most egy versenyen vett részt apukájával.
Így vágnak neki a csütörtöki FTC-Plzen találkozónak.
Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelbe utazott az uniós csúcsra, először folytat hivatalos, négyszemközti megbeszélést Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel. Karácsony Gergely szerint ideje nagyot álmodni, a főpolgármester arról beszélt, szerinte vágjunk bele egy budapesti olimpiába. Személyes okora hivatkozva benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára.…
A Ferencváros ma olyan riválist fogad, amellyel egymás után a harmadik El-kiírásban csap össze.
A Jablanicába tervezett hidat a magyarok építették túl rövidre, úgyhogy az első változatot végül máshol rakták össze. Az új verziót a háború is megviselte, de egy filmforgatás számolt le vele végleg.
A Mol szerdán adta át az első biometánüzemét Szarvason. Már eddig is a településen működött a cég biogázüzeme, most azonban olyan metánt is képesek lesznek előállítani, ami a hálózatba táplálva évi 7 millió köbméter fosszilis földgázt lesz képes kiváltani.
A fejletlenebb országrészekben látszik összefüggés az infrastrukturális fejlesztésekre kifizetett uniós támogatások és a Fidesz–KDNP egyéni jelöltjeinek 2022-es választási eredményei között.
Polt szerint.
A Villarreal kapusa azt írta, hogy szeretnék maguk mögött hagyni az esetet, és vissza akarnak térni a mindennapi életükhöz.
A magyar villamosenergia-termelésben továbbra is az atomenergia játssza a főszerepet, miközben a napenergia néhány év alatt robbanásszerű növekedést mutatott.
Egyik legjobb játékosa biztosan nem játszhat az október 25-i, Barcelona elleni csúcsrangadón. The post Óriási veszteség érte a Real Madridot az El Clásico előtt first appeared on 24.hu.
Hat gólt és remek focit hozott a Manchester City és a PSG rangadója a Bajnokok Ligájában.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Magyar Péter az EU-csúcson, Orbán valóságérzékelése, Trump besokallása és elszabaduló AI-férgek a 444 reggeli hírlevelében.
Mi történik, ha az egónk és a fizika találkozik?
Észre sem vesszük, ahogy a napjaink belenyúlnak az éjszakába. The post „Egy órát lecsípek, majd bepótolom máskor” – az alváshiány korunk népbetegsége (x) first appeared on 24.hu.
Ez a nyár nem kedvezett a süteménysütésnek, a hőkupola alatt senkinek sem volt igazán kedve a sütő The post Sütiszezon: akár féláron az ALDI-ban! first appeared on 24.hu.
A férfiakra különösen jellemző, hogy a nátha első jeleinél csak legyintenek, és lábon hordják ki a fertőzést, az orrfújást pedig felesleges nyűgnek tekintik. The post „Ez csak egy kis nátha” – ha férfi mondja, még inkább legyünk résen (x) first appeared on 24.hu.
Megérkezett a HUAWEI WATCH D3
A magyar irányító tizenegy lövésből tíz gólt szerzett a Longrono ellen.
El- és Kl-játéknap, a férfi kézilabda BL-ben a Szeged a portugál Sportinghoz látogat.
Takács-Kiss Virág a Valencia legeredményesebb játékosa volt a címvédő Fenerbahce ellen.
ALAPVONAL. Egyértelmű, hogy jó döntés született, Vinícius Júniort ki kellett állítani, de ő ezt akkor és azóta sem hagyta, hagyja annyiban, ami kicsit sem újszerű, mégis elgondolkodtató probléma.
NS-VÉLEMÉNY. Jobb komolyan venni a Ferencvárost az Európa-ligában.
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk: Hosszú szünet után újra Európa-liga-meccset játszik az FTC. Az Üllői úton remélik, hogy az európai forma tér vissza a Groupama Arénába, nem pedig a bajnokikon látott botladozás. Corbu Máriusz a Nemzeti Sportnak adott interjúban is elismeri, hogy valamiért az NB I-ben hiányzik a pontosság a támadójátékból, de majd csütörtökön másként lesz. Beharangozó két oldalon.
Az Aston Villa 6–0-ra kiütötte a Fenerbahcét, két fordítást is láthattunk a Betis–Portón.
Rangadót nyert a PSG, nagyot fordított a Real Madrid.
Varga Barnabás csereként bő 10 percet kapott a Sahtar Donyeck ellen.
Milán hamar kiöntötte a lelkét egy kísértőnek.
A Dortmund Norvégiában vérzett el, Varga Barnabásék a Sahtartól kaptak ki. The post Parádés meccsen nyert Manchesterben a PSG, Rómában elképesztőt hajrázott a Real Madrid first appeared on 24.hu.
A Real hét, a City a PSG-vel hatgólos meccset játszott.
Kicsit tényleg olyan, mintha egy földönkívüli először találkozna sörrel, és nem tudná, mit kell csinálni vele.
A kazah Kairat Almaty magabiztos, 13-1-es gólkülönbséggel jutott tovább a montenegrói Mladost Donja Gorica ellen.
Szinte évről évre állnak elő kutatók, szakemberek és kalandorok azzal, hogy a női pilóták úttörőjének, Amelia Earhartnak az 1937-ben eltűnt gépére vagy maradványaira bukkanhattak. Eddig minden vakvágánynak bizonyult, ami csak tovább táplálta a konteókat. Egy 17 fős kutatócsapat most fogadkozik, hogy jó nyomon járnak – vagy benéztek egy kidőlt fát.
Fúrás, uniós pénzek és parlamenti mélypont a Vezércikkben.
Már nem kell sokat várni a folytatásra.