Döntött Leó pápa: kiderült, kit választott a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új érsekének
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből érkezett az új érsek.
Személyre szabható hírfolyam
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből érkezett az új érsek.
A brit pilóta érzi, hogy ez a hétvége teljesen más.
Idén augusztus harmadik hetéig több erdő- és avartűz volt Magyarországon, mint tavaly egész évben összesen. Ez nem független a forró és száraz nyártól, ám a tűzoltók szerint a szabadtéri tüzek 97–98 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza.
Chilében a sérült Humboldt-pingvinek gyógyászati mellényt kapnak, amely védi sebeiket, és gyógyulás közben megakadályozza a varratok sérülését.
Még jobb lett a Huawei okosórája, amely szinte példátlan eszköztárral képes figyelni az ember egészségét.
A 2024/25-ös szezon NB II-es gólkirályával erősített a Videoton.
235 példány élt tavaly, azóta 90 fióka kelt ki a kétezres évek legvadabb buliszezonjának következtében.
Az őszi leárazások és akciók messze a legerősebb ösztönzői a nyár utáni vásárlásnak, ez derül ki egy friss vásárlói kutatásból.
A svéd bútoróriás egy rúnákkal díszített imbuszkulccsal és egy Kallax polccal harangozta be a szeptember 9-én érkező meglepetést.
Én magam is láttam a Schadl Györgyhöz kötödő, ma reggel megjelent híreket – mondta Magyar Péter. The post A kormány a 24.hu cikke hatására felgyorsítja a végrehajtási rendszer átalakítását first appeared on 24.hu.
A Fitch kiemelte, hogy ugyan a nyáron többletet produkált a költségvetés, a következő hónapokban biztosan romlani fog az uniós kiadások miatt.
Több évtized videojátékos nosztalgiája egyetlen hordozható készülékben.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Szegeden kezdte Ádám Martin, most visszatért. The post „Innen származom, itt születtem” – az NB II-be szerződött a magyar válogatott csatár first appeared on 24.hu.
A magyar versenyző női 100 méterben lesz érdekelt.
Magyar Péter azt mondta, évi 90 milliárdjába fáj Magyarországnak, hogy a Mohu nem teljesíti megfelelően a célszámokat és vállalásokat, amiket a koncesszió alapján kéne neki.
Bejelentést tett a honvédelmi miniszter.
A Lloyd’s of London becslései szerint mintegy 1,4 milliárd font veszteséget okozott az amerikai-iráni háború, miközben a biztosítási piactér féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak az egy évvel korábbi adatokhoz képest – számolt be a Bloomberg.
További fejlesztéseket készítenek elő a fővárosban.
„Játszottam edzőmérkőzéseken és bajnoki meccseken is, tehát azonnal bevethető állapotban vagyok.”
Magyar Péter államosítaná a dohánytermékek kiskereskedelmi árusítását – derült ki a miniszerelnök HVG-nek adott válaszából. The post Magyar Péter államosítaná a trafikokat first appeared on 24.hu.
Az erdőnek már csaknem a fele kiszáradt.
A 31 éves, korábbi NB I-es gólkirály, Ádám Martin a Pakstól érkezett a csongrádiakhoz.
28-szoros magyar válogatott támadóval erősített az NB II-es Szeged.
Egy szelet Vice City, ami elfér a kezedben.
Megjelent az ISM szolgáltatószektorra vonatkozó augusztusi beszerzésimenedzser-index adata, amely megerősítette az amerikai gazdaság ellenállóságát. Az árnyomás érezhetően erősödött, a foglalkoztatottság azonban csak minimálisan tudott bővülni és még mindig a zsugorodást jelző tartományban van. A gyorsuló inflációs dinamika és továbbra is gyengélkedő foglalkoztatási kilátások együttesen a stagflácós kockázatokat erő…
A kultikus szerepjátékot feldolgozó trilógia záró epizódjában bőven lesz mit csinálni.
Ezt kérdezte a HVG újságírója. The post Mit vár a kormány, hogy csatlakozhasson Ukrajna az EU-hoz? first appeared on 24.hu.
Ezzel lesz az igazi Vice City utcáit járni a Rockstar közelgő nagyágyújában.
A nyaralók piaca alapvető átalakuláson megy keresztül, a klasszikus, évente csupán néhány hétig használt ingatlanok helyét ugyanis átvették az egész évben kihasználható, befektetésként is funkcionáló második otthonok. A tehetősebb magyar vásárlók ma már nemcsak a hazai kínálatot vizsgálják, hanem tudatos befektetőként a horvát, spanyol vagy éppen távol-keleti ingatlanpiacokat is összevetik a hazai lehetőségekkel.
A holland élvonaltól búcsúzó Heracles Almelo csapatától vett kölcsön bosnyák támadót az ETO.