A minimálnyugdíj összege 2027. január 1-jétől a jelenlegi 28 500 forintról 120 ezer forintra emelkedik. A változás biztosan közel 130 ezer nyugdíjast érint, azonban az intézkedés kapcsán számos kérdést még kezelni kellene. Egyebek mellett tisztázni kell, hogy az emelés pontosan mely ellátásokra terjed ki, hogyan alakuljon a 120 ezer forint fölötti nyugdíjak emelése, és miként lehet elkerülni, hogy a minimálnyugdíj ö…
A csapat egykori producere mondta el, hogy milyen nagy áldozatokat követelt tőlük a Revelations, aminek a megjelenését követően rengeteg embert kirúgtak.
Látványos fékezés jellemezte a magyar építőipart 2026 második negyedévében, hiszen az elindított kivitelezések értéke drasztikusan, nagyjából a felére esett vissza az év eleji lendülethez képest. Bár az első negyedéves óriásberuházások megmentették a féléves statisztikát, április és június között a magas- és mélyépítések, valamint a társasház-fejlesztések is többéves mélypontra zuhantak, a beruházások területi fókus…
A kormányfő még beugrott a Sándor-palotába, hogy személyesen tájékoztass a köztársasági elnököt. The post Baka András előbb tudta meg a híreket, mint mi first appeared on 24.hu.
Alapjaiban alakítaná át a kormány a korábbi koncessziós rendszert: megszüntetné a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát és a Koncessziós Tanácsot, felülvizsgálja a kaszinó- és dohánykoncessziókat, valamint a MOHU működését is. Magyar Péter emellett jelentős szociális és környezetvédelmi intézkedéseket jelentett be: pluszforrásokat kap a gyermekvédelem, emelik a megváltozott munkaképességűek ellátását, öná…
Németországban kezdi meg európai terjeszkedését a Xiaomi autóipari üzletága, amely 2027-től nyolc nagy kereskedőcsoport segítségével építene ki országos értékesítési és szervizhálózatot. A kínai vállalat egyelőre nem árulta el, mely modelleket és milyen áron hozza Európába, de a müncheni fejlesztőközpont, a németországi tesztek és az új partneri megállapodások alapján a belépés előkészítése már előrehaladott szakasz…
Egy rövid szakaszon már feloldották a korlátozást, a többi helyen novemberben indulhat a javítás. The post Csak 10 km/h-val közlekedhet a 41-es villamos egy szakaszon, 4-5 perc a menetidő-növekedés first appeared on 24.hu.
Élő szöveges tudósításunk a bejelentésekről és az elhangzottakról. The post Döntött a kormány: újra kötelező lesz az orvoskamarai tagság first appeared on 24.hu.
Egy brutális nőgyilkosság, egy 30 éve halogatott nyomozás és a mélyebb igazság. A színész, rendező legemlékezetesebb olvasmányélménye a gyász pokolian fájdalmas tájain át a megértés felé vezet.
Magyar Péter a választási kampányban azt ígérte, hogy a Tisza Párt győzelme esetén már 2027-ben megduplázzák a minimálbért. Ennek azonban a jelenlegi gazdasági környezetben semmilyen realitása nincs.