Olcsó 5G-s okostelefonnal indítja az őszt a Honor Magyarországon
Nagyképernyős táblagéppel is erősít a gyártó itthon.
Személyre szabható hírfolyam
Nagyképernyős táblagéppel is erősít a gyártó itthon.
Egy sor juttatást is kap a volt alkotmánybírósági elnök.
Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant.
Hatalmas erővel csapódott a pálya szélén lévő gumifalba.
Sevgi Uzun 24 pontot termelt a mérkőzésen, amely gyakorlatilag már az első negyed végén eldőlt.
Csütörtökön többfelé van esély esőre, záporra, zivatarra. The post A hét elején még visszatér a kánikula, majd megérkezik a kora őszies idő first appeared on 24.hu.
Nem az EU által vizionált nulla az elektromos autók környezeti terhelése.
Úgy tűnik, az MI nagyon jó az állatoknak.
A nyugdíjba vonulás után országonként óriási különbség lehet abban, hogy az ellátás a korábbi fizetés mekkora részét képes pótolni.
Egy kamu e-maillel kezdődik, majd a számítógép fájljainak zárolásával végződik az a támadás, amit ismeretlenek indítottak, és amiben Magyarország Ügyészsége nevével élnek vissza.
A Rockstar továbbra is Rockstar, és a polgárpukkasztást nem engedték el – ehhez pedig hozzátartozik az explicit tartalom is.
Az elnök indulni fog a 2027-es választáson, miközben több jelentős szervezet már nyíltan szembefordult vele.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Adásba került a pillanat, amin nemcsak Tóth Gabi, de sok néző is kiborult. The post „Csalódás, kicsinyes, undorító” – nem tetszett a nézőknek Dallos Bogi Tóth Gabi-paródiája a Megasztárban first appeared on 24.hu.
Mindketten a Magyar-kormányt okolják ezért.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint az előző kormány alatt széttagolttá vált a képzés, ezt szeretné egységesíteni.
A jövő hét elején még visszatér a kánikula és szerdán 30 és 36 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, majd erős széllel hidegfront érkezik, ami többfelé okozhat esőt, záport, zivatart. A front mögött megérkezik a kora őszies idő: a hétvégén már csak 20 és 26 fok között alakul a csúcshőmérséklet, derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
A harmadik helyen Verstappen következik, majd Piastri és Hamilton alkotja a top 5-öt. Leclerc már a második körben összetörte a Ferrarit.
A szakemberek vizsgálata után derült ki, hogy nem kell aggódni.
Magabiztosan, veretlenül vezeti a szlovák bajnokságot a dunaszerdahelyi DAC.
A folyamatosan érkező kritikák ellenére újraindul a tavaszi választáson.
A lakosság segítségét kérik a hozzátartozók felkutatásához.
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter szerint azon is el kell gondolkodni, hogy mekkora vadállományt bír eltartani az ország.
Elképesztő helyzet alakult ki a magyar piacokon és zöldségeseknél.
Megszorítás jöhet a szaktárcánál.
A TrendForce szerint 10-20 százalékkal nőhetnek az új iPhone-ok árai.
Fegyver híján egy vasrudat adtak a sérültnek, amíg megérkezett a rendőrség.
Schiff András világhírű zongoraművész 2011-ben jelentette be: nem jön vissza Magyarországra, amíg Orbán Viktor van hatalmon. The post Ókovács Szilveszter a 16 év után itthon koncertező Schiff Andrásról: Elégtételt venni jött-e, vagy elnézést kérni? first appeared on 24.hu.
Elmondjuk a részleteket.
„Olyan poszton játszik, ami napjaink futballjában kulcspozíció, egyszerre támadni, védekezni, erőt és figyelmet, koncentrációt jól beosztani kevesen tudnak.”
A pedagógusszervezetek hallgatnak.
Véget ért a nyári szezon a Balatonnál, de a vendéglátósoknak idén nemcsak a hőséggel, a tömeggel és a munkaerőhiánnyal kellett megküzdeniük.
A Backrooms internetes horrorszenzációk egész sorára rúgta rá az ajtót.
A rendőrség a bejelentést követően az érintett területet 250 méter sugarú körben lezárta. The post Vaklárma: Úgy tűnt, világháborús bombák kerültek elő a Dunából, de csak egy régi szemetes volt first appeared on 24.hu.
Újraszerveződik a nemzeti oldal? Renge Zsoltot kérdezzük élőben.
Újra Diana hercegné kerülhet a brit királyi családi viszály középpontjába, miután Harry herceg filmet készít tragikusan elhunyt édesanyjáról.