A megszűnésig tartó egy évre választottak új vezetést az egyetemeket fenntartó alapítványok, kekvák kuratóriumaiba: a Corvinuson a Prezi társalapítója váltja a Mol vezérét, az SZFE-n bekerült a testületbe a korábbi megbízott rektor, aki a 2020-as egyetemfoglalás idején volt vezető, a Semmelweisen a Merkely-éra átvilágítására készül az új kuratóriumi és felügyelőbizottsági elnök.
Lépett a kormány a Bosnyák téri irodakomplexum beruházójának ügyében, stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítették a Bayer Construct és a ZVK Development csődeljárását.
Stéphane Séjourné, az Európai Unió iparért felelős biztosa az eredetileg tervezettnél jóval szélesebb körű hulladékexport-tilalmat javasol. Az eredeti elképzelés csak az alumíniumhulladék kivitelét korlátozta volna, ám a belső egyeztetések során kiderült, hogy ez a hulladékexportnak csupán a felét fedte volna le. A biztos ezért visszavonta a korábbi javaslatot, és a hulladékszállítási rendelet alapján egy átfogóbb,…
A férfi azt állítja, hogy egyedül hajtotta végre az akciókat, és tetteit klímavédelmi, valamint politikai indokokkal magyarázta. The post A lakosság segítségét kéri a német rendőrség az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének kézrekerítéséhez first appeared on 24.hu.
A szennyezés a vezetékes ivóvizet nem érinti. A cég nemrég százmilliós bírságot kapott, miután 65 munkavállaló egészségét és testi épségét súlyosan és közvetlenül veszélyeztette.
📰 6 forrás ugyanerről6 kapcsolódó hír · ugyanerről írnak
Egy új kutatás szerint a vegán étrend mérsékelheti a gyulladásos folyamatokat és lassíthatja a biológiai öregedést, ráadásul ezek a hatások akár már egy hónap alatt is megjelenhetnek.
A miniszter a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatói posztjára jelölt Szuvákot akarta bevédeni, miután a HVG arról írt, a szolgálaton belül komoly kifogások vannak vele szemben. Panyi arról írt, titkosszolgálati eszközökkel keresik a cikk forrásait, majd Ruszin-Szendi elmondta, kitől mehetett ki információ és kitől nem.
Kármán András pénzügyminiszter azonnali hatállyal felmentette a Mandinert kiadó cég vezérigazgatóját, és péntektől teljesen leállítják a lap állami finanszírozását. A döntést azzal indokolta, hogy a kormány meg kívánja szüntetni a propagandacélokat szolgáló médiumok közpénzből történő támogatását. A Mandiner tavaly fél év alatt közel 400 millió forintnyi állami hirdetéshez és 1,1 milliárd forintos MCC-támogatáshoz j…