Ritkaságszámba ment ez a hétvége, mert nem egyetlen film dominálta az amerikai mozikat, hanem négy is volt, melyek nagyjából ugyanannyi pénzt gyűjtöttek össze.
A kapitány azt ígéri, a hiányzók nélkül is versenyképes lesz a csapat az északírek ellen. The post Rossi: Legutóbb beszéltünk a szerencséről és a pechről, de ezzel nem akarok többet foglalkozni first appeared on 24.hu.
Tüntetők Madridban már második éjszaka vernek tábort a Puerta del Solon, a főteret lakhatási tiltakozótáborrá alakítva a 87 éves, „Maricarmen” néven ismert María del Carmen Abascal kilakoltatása után.
A holland válogatott Mexx Meerdink duplájával 2-1-re nyert Szerbiában a Nemzetek Ligája A-divíziójának második fordulójában, míg Dánia és Ausztria is begyűjtötte a három pontot. A D-divízióban Litvánia és Azerbajdzsán döntetlent játszott.
Az amerikai és a kínai elnök idén másodjára találkozott, a látványos ceremóniák azonban nem tudták elfedni a tényt, hogy semmi érdemlegesben nem tudtak komoly eredményeket felmutatni. Egy, a vámok kölcsönös csökkentéséről szóló megegyezés és kommunikációs csatornák felállítása mellett a geopolitikai kérdések kifejezetten takaréklángra kerültek.
A magyar válogatott hétfő este Belfastban, Észak-Írország ellen folytatja Nemzetek Ligája-szereplését. A hazaiak pénteken 1-0-ra nyertek Georgiában, ugyanakkor elveszítették egyik kulcsemberüket, Daniel Ballardot. A Belfast Telegraph öt fontos szempontot szedett össze a mérkőzés előtt.
Eldőlt az M49-es gyorsforgalmi út sorsa, ugyanis a kormány döntése értelmében folytatódik a beruházás második üteme. Ennek köszönhetően 2029 közepére közvetlen gyorsforgalmi kapcsolat épül ki az M3-as autópálya és a román határ, ezáltal Szatmárnémeti között. A fejlesztés részleteiről Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter számolt be egy Facebook-bejegyzésben.
Minden egyes alkalommal, hogy meglátjuk a Pokémon TCG nevét egy jelentésben, mély sóhajtásokba kezdünk, mert az általában nagyon szomorú történeteket vetít előre.