Kiutasítottak az olaszok egy moldáv trappert, aki dugót okozott az autópályán a klipforgatása miatt
Bratan nem kért engedélyt a forgatásra, erre válaszul visszatoloncolták a származási országába.
Személyre szabható hírfolyam
Bratan nem kért engedélyt a forgatásra, erre válaszul visszatoloncolták a származási országába.
„Megbántam, hogy hozzámentem” – jelentette ki határozottan a nő.
Egyre gyakrabban kapnak a vendéglők nagy összegű hamis megrendeléseket.
Szemerey Zsófi átjáróháznak érezte a magyar védelmet.
Az Odüsszeia, a Megszállottság és a Michael bevételei vastagon benne vannak.
Az ukránok először szerepeltek a sorozat döntőjében, a csehek 12. alkalommal nyerték meg a trófeát.
A Megasztár énekese elfelejtett közölni egy apró részletet.
Kiélezett mérkőzés után francia siker született.
A feszültség napok óta tart az összecsapás miatt, az ír játékosok között még a bojkott lehetősége is felmerült.
Huszonhét év után újult ki a katolikus-protestáns szembenállás.
Ez migrénnel, vérnyomásproblémákkal és fáradékonysággal is járhat.
Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A robotporszívók 25 éves története nemcsak izgalmas innovációkkal van tele, de egy olyan bukással is, mint amilyet a Nokia produkált a telefonok világában. The post Amerikának köszönhetjük a robotporszívókat, de ma már Kína aratja le a babérokat first appeared on 24.hu.
Az emberi nyelv használatának megvannak a maga hatékonysági problémái, amit most az AI-modellek egymás között kiküszöbölnek.
Barcelonáig hallatszódott, ahogy legördült a kő a Real-drukkerek szívéről. The post Pánik után megnyugtató hír: kiderült, mennyit kell kihagynia Mbappénak first appeared on 24.hu.
A lépés ugyan jelentős megkönnyebbülést hoz az autósoknak, de komoly piaci feszültséget, átmeneti ellátási akadásokat és akár egy országos fuvarozói sztrájkot is kiválthat.
Levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez a Fidesz frakcióvezetője.
Óriási érdeklődés mellett, több mint 300 fő részvételével rendezte meg szerdán a Portfolio az év egyik legnagyobb pénzügyi konferenciáját, a Future of Finance 2026-ot, amelyről itt tudósítottunk. A pénzügyi szektor szereplői és a vállalati pénzügyesek rendezvényén a publikum közönségszavazás segítségével nyilvánított véleményt a pénzügyek jelenéről és jövőjéről; ennek a szavazásnak az eredményeit mutatjuk most be 17…
Ybl Miklós mesterműve 142 éve nyűgözi le a látogatókat.
Az ételosztásra ezúttal is sok gyermekes család érkezett.
Egyre közelebb érünk a következő GTA megjelenéséhez, ez pedig azt jelenti, hogy a hozzá kapcsolódó információk is elkezdtek szállingózni.
Egy amerikai republikánus aktivista és egy olasz konzervatív újságíró is ott lesz majd a képzésen.
Tévedések vígjátéka a magyar-ukrán diplomáciai csetepatéban, pedig ez a játék nem babra megy.
Most még a Sole-Mizo Zrt. a legnagyobb ipari vízfogyasztó, a teljes kapacitással működő BYD várható átlagos napi vízfogyasztása pedig legfeljebb 7000 köbméter lehet. Szerencsére a készletek ennél nagyobbak, és a város az ivóvizét nem a Tiszából vagy a talajvízből nyeri.
Névtelenséget garantálnak, a 06-80-555-111-es számon hívhatók.
Családi vita közben konyhakéssel mellkason szúrta. A fiú belehalt a sérüléseibe. The post Leszúrta a fiát egy apa Győrben first appeared on 24.hu.
Bár az elmúlt évtizedek egyik legkisebb kiterjedésű antarktiszi ózonlyukát regisztrálták 2025-ben, az ózonréteg fokozatos regenerálódása ellenére az ultraibolyasugárzás változásai továbbra is komoly egészségügyi kockázatot jelentenek, különösen Európában – derül ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) legfrissebb jelentéséből.
A fiatalok várnak, a lakásépítések állnak.
Elárulta a helyi önkormányzat, hogy mik a tervek a huszárlaktanyával.
Második alkalommal diadalmaskodott a megmérettetésen honfitársunk.
Sandra Bullock és Nicole Kidman 28 év után tért vissza az Átkozott boszorkák folytatásában.
Robbanóanyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanújával öt férfit őrizetbe vettek.
A szerencsétlenség akkor történt, amikor a katonák egy járőrhajóról partra szálltak. Kaszim-Zsomart Tokajev elnök már ki is nevezte a menesztett Dauren Kosanov utódját.
A 23 éves sztár koncert közben, mesterséges esőben szabadult meg fehér ruhájától, amely a víz hatására egyszerűen leolvadt róla. The post Szó szerint leolvadt a ruha Olivia Rodrigo testéről legutóbbi koncertjén first appeared on 24.hu.
A vegán bűntudatkeltés piacvezető akciócsoportja a tyúkok ketrecben tartása ellen tüntetett a tojástermelés piacvezetőjének tésztagyáránál.