Ókovács reagált a menesztésére: Tarr Zoltánék nem fogadták a hívásaimat, nem látták az előadásainkat
Ókovács Szlveszter szerint a minisztérium egyszer sem kereste meg az Operaház átvilágítása során.
Ókovács Szlveszter szerint a minisztérium egyszer sem kereste meg az Operaház átvilágítása során.
A Tisza-kormány első költségvetésében az Otthon Start Program helyébe a Wekerle Plusz lép, amellyel a kormány egy szűkebb kört szeretne célozni. Magyar Péter azzal indokolta a döntést, hogy a kedvezményes hitelek 59 százaléka a leggazdagabb jövedelmi tizedhez került, és sokan befektetési céllal vásároltak. Az új programmal a Tisza-kormány a vásárlási és építési hitel mellett visszahozza a lakás-takarékpénztárak álla…
A BIFF-en láthatták először a hazai nézők többek között Radu Jude, Martin McDonagh, Horvát Lili és Nemes László új filmjeit is.
Jelenleg elég képlékeny a helyzet, de nem valószínű, hogy az ominózus VGA-k már januárban megjönnek.
Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok…
A rajongók számára különösen érzelmes lehet a Szellemidézés, amelyet hosszú hallgatás után engedett útjára a zenekar.
A kulturális költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak – írták a nyílt levélben. The post Nem változott semmi – üzente Tarr Zoltánnak a hazai kulturális szektor first appeared on 24.hu.
Nem mindennapi helyen talált otthonra Demjén Ferenc: a Kossuth-díjas énekes közel negyven éve él feleségével a Szigetvár közelében fekvő Dióspusztán.
Az Operaház főigazgatója reagált a menesztésére.
Ezzel párhuzamosan a Financial Times arról írt, hogy az Európai Bizottság vizsgálhatja, kapott-e a BYD szabálytalan kínai állami támogatást az üzemhez. Mi történt? A BYD szegedi üzemének jelenleg nincsen aláírt, hatályos támogatási szerződése a magyar állammal, tájékoztatta a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) a HVG-t. A portál azt kérdezte az ügynökségről, hogy kapott-e már a kínai […] The post Munkahelyi konflik…
Az ütközés után gyalog próbált menekülni, de a rendőrök elfogták.
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
A két ismert személyiség új, háromrészes televíziós sorozatban foglalkozik a Duna televízió képernyőjén a múlt elhallgatott titkaival, a családi traumákkal és az ügynökakták nyilvánosságra kerülésének következményeivel. Mutatjuk, mikor és hol lesz látható a műsor.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György nemzetközi körözését.
Új stratégiai tervvel kívánja behozni az ország lemaradását a globális mesterségesintelligencia-versenyben a német kormány. A hétfőn megjelenő, a Politico által megszerzett dokumentum szerint Németországnak 2030-ra önálló, technológiailag szuverén AI-nemzetté kell válnia, csökkentve a lemaradást az Egyesült Államok és Kína vezető fejlesztési központjaihoz képest – írja a Politico.
A menesztett főigazgató szerint egyszer sem kérdezték meg az átvilágítás során. The post Ókovács Szilveszter reagált a menesztése hírére first appeared on 24.hu.
Októberben 55,5 pontra javult az amerikai feldolgozóipari ISM beszerzésimenedzser-index az előző havi 54,5 pontról, ami azt jelzi, hogy hosszú idő után a feldolgozóipar is magára talált. Az új megrendelések tovább emelkedtek, a foglalkoztatottsági alindex viszont kissé gyengült. Bár az árnyomás 77,9 pontról 75,2 pontra mérséklődött, továbbra is nagyon erős, és hasonló folyamatok figyelhetők meg a szolgáltatószektorb…
Robin Williams diszkréten támogatta a színésznő férjét.
Miközben Magyarországon már megtorpant a lakásárak emelkedése, Szlovákiában továbbra is két számjegyű a drágulás.
Svéd kutatók arra voltak kíváncsiak, mennyire sérülékenyek a modern autók szoftverei. Az eredmény egészen megdöbbentő.
Fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak, a járat folytathatja útját Szófiába.
Ehhez a korábbinál közelebb kerültek az utóbbi hónapok során, köszönhetően a mesterséges intelligenciának. A Sony viszont folyamatosan frissíti a rendszert.
Az alaposan átrajzolt Ferrari Mondial T a CART-ban pár évig felvezetőautó.
Tavaly a hitelezők 404 ezer alkalommal terelték jogi útra adósaik ügyét, ennyiszer indult eljárás például kiegyenlítetlen rezsiszámlák.
Michael Douglas megtörte a csendet, és elárulta, hogyan él a 89 éves hollywoodi legenda.
A Xiaomi meghívására egy virtuális hot lap kihíváson vettünk részt, miután meghallgattuk a Xiaomi Auto vezető dizájnerének történetét arról, hogyan vált a kínai cég a 36. olyan márkává, ami Vision Gran Turismot készíthetett a Polyphony Digital híres játékában.
A franciaországi tüntetéssorozat Bally Bagayoko, mali származású polgármester személyében olyan politikai szereplőt is új megvilágításba helyezett, aki csak idén lépett ki az országos színpadra.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (NNI) fejvadászai vették át Matolcsy Ádám és Stofa György körözését. A két férfit nemzetközi elfogatóparanccsal keresik egy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás gyanúja miatt, amelynek kapcsán a korábbi jegybankelnököt, Matolcsy Györgyöt már október végén letartóztatták – szúrta ki a Telex.
A frissített várólistaadatok novemberben válhatnak ismertté.
A kibertámadások egybeestek a Melania Trump amerikai first lady által közvetített hatnapos helyi tűzszünet lejártával.
Akár öt nap alatt bevezethető.