Személyre szabható hírfolyam
A kiválasztott forrásaid hírei egy helyen.
Reagált a Fidesz Ruszin-Szendi Romolusz állításaira: a magyar katonák lehető legmagasabb színvonalú felkészítése volt a cél
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke közölte: az angol céggel kötött katonai tanácsadói szerződés értéke nem érte el a 8 milliárd forintot.
Összetörte a Mercedest, Kimi Antonelli a mezőny végéről rajtol az Azeri Nagydíjon
George Russell hatalmas fölénnyel nyerte a pénteki időmérőt.
Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re
„A megszokottaknak megfelelően Csepelen készültünk a világbajnokságra heti két alkalommal” – fogalmazott a magyar szövetség honlapján Reményi Péter.
David Beckham hálás lehet az idei focivébének: 51 millió dollár osztalékot vett ki a cégéből
Öltöny, napszemüveg, focicsuka, hamburger – mind Beckhamnek fialtak.
Hollandia kivezetné az uniós gáztárolási célokat, amivel Magyarország is jól járhatna
A holland kormány az uniós gáztárolási feltöltési célok jelenlegi formájának kivezetését sürgeti, mivel azok aránytalanul nagy terhet rónak a jelentős tárolókapacitással rendelkező tagállamokra. Hollandia azt javasolja, hogy a célokat ne a tárolókapacitáshoz, hanem a tényleges gázigényhez kössék. A holland tárolók jelenleg 57 százalékon állnak, miközben az európai irányadó gázár éppen a holland piachoz kötődő TTF-en…
Elindult a termelés az új autógyárban: kiderült mikor kezdődik Volvo sorozatgyártása – a kínai óriásnak is kapóra jön
Mérföldkőhöz érkezett a Volvo szlovákiai beruházása.
Ghibli-koncerttel és egy anime premierjével várja a közönséget az Őszi MondoCon
A kétnapos rendezvényen sok különféle programmal várják a mangák, animék, cosplay és kelet-ázsiai popkultúra rajongóit.
Hatalmas visszahívási bomba robbant a Volkswagennél: milliók kedvenc autóival van komoly probléma
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió járművet visszahív kormánymű-problémák miatt.
Száraz
Legalább egy hétig nem várható csapadék az országban, és a sokévi átlaghoz képest melegebb időben lesz részünk.
Közel 3 millió autót hív vissza a Volkswagen egy balesetveszélyes hiba miatt
A visszahívás Audi és Volkswagen gépjárműveket érint. A hibát egy kormányösszekötőben található csavar okozza, ami korrodálhat és el is törhet. The post Közel 3 millió autót hív vissza a Volkswagen egy balesetveszélyes hiba miatt first appeared on 24.hu.
Dráma Bakuban: az F1-es éllovas a falban kötött ki, idő előtt véget ért az időmérője
Csapattársa indulhat az élről a Forma–1-es Azeri Nagydíjon.
Turbózd fel vállalkozásod új weboldallal
A PandaPress.hu olvasói most ajándék weboldalhoz juthatnak! Olvasd el a részleteket!
Május óta 209 ezerről 229 ezerre nőtt a munkanélküliek száma
Május óta húszezerrel nőtt a munkanélküliek száma.
Russell brutális körrel vert agyon mindenkit Bakuban, Antonelli már az elején odaverte a Mercedest
Russell mindenkit 8 tizeddel vert az Azeri Nagydíj időmérőjén, Verstappen 1,5 másodpercet kapott.
Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
Megvizsgáltuk, milyen következményei lehetnek, ha végigmegy a miniszterelnök ellen indított büntetőeljárás, előfordulhat-e, hogy Magyar Péternek távoznia kell a közéletből. The post Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság first appeared on 24.hu.
Antonelli korai balesete után fölényes brit győzelem a Forma–1-es időmérőn
Hattal kevesebbszer volt piros zászlós fázis a szeles bakui kvalifikáción, mint tavaly.
Berobbant az őszi magyarfilm-szezon, de miért vagdossák le a vagyon-visszaszerzési hivatal pribékjei Mészáros Lőrinc ujjperceit?
Jött két szexkomédia egymás után, de kinek és mire jó ez? Ingyen tanulság a Félrelépni szabad és a 10 éjszakás kaland után: nemcsak az állami támogatás, annak hiánya sem boldogít.
Súlyosabban sérülhetett meg, mint hitték, átminősíthetik az eljárást a Nagykörúton ájultra vert férfi ügyében
Az áldozat első körben saját lábán távozott a kórházból, ám később rosszabbodott az állapota.
Pogány Induló a Vígszínház kocsmai előadásában fog játszani
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezi a 4-6 című generációs előadást a nagykörúti színházban arról, hogy mit jelent ma magyarnak lenni. Az előadás egyik főszereplője Kovács Patrícia lesz.
Egész napos razzia után több ezer oldal iratot vittek el a rendőrök az Alapjogokért Központtól
Egy volt lengyel politikus is érintett az ügyben.
Bevitték az étcsokoládét a konditerembe, nem várt hatása lett
A Malajziai Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, képes-e az étcsokoládé befolyásolni az edzésen nyújtott teljesítményt.
Silvio Berlusconi nevét viseli mostantól a milánói Malpensa repülőtér
Pont került a 2024 óta húzódó folyamat végére.
Komoly, 4K-s Razer webkamera egy csipet AI-jal
A 24, 30 vagy 60 fps-os mozgóképet produkáló, Camo Studióban kiteljeseső jószágban nincs mikrofon, de barátságot ápol a nagy dinamikatartománnyal.
Hónapokig tartó kálvária vár a beteg magyarokra: csak akkor kapnak segítséget, ha már kész a baj
Hónapokig várhatnak segítségre, megszakadhatnak a betegutak, és az sem mindegy, hogy valaki az ország melyik részén él.
Ismét Európa legerősebb gazdasága menti meg Magyarországot? Öt pontban a 2026-os fordulatról
Az ipar és az export talpra állásával fordulat kezdődött idén a magyar gazdaságban. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a fellendülést a hagyományos német konjunktúraciklus vezetheti, a háttérben viszont új folyamatok körvonalazódnak.
Szinte ingyen osztogatják Steamen a világ egyik legjobb metroidvaniáját
Néhány nap erejéig 90%-os kedvezménnyel lehet a tiétek az Ori and the Will of the Wisps, ami sokan a műfaj csúcsának tekintenek.
Jennifer Lopez elvitte a show-t a milánói divathéten: gyönyörű ruhában perdült táncra
Kétségkívül Jennifer Lopez volt az egyik fénypontja a milánói Vogue World divateseménynek, úgy festett, mintha egy régi olasz filmből lépett volna elő.
Rétvári Bence reagált Baka András ENSZ-ben elmondott beszédére
A politikus szerint a köztársasági elnök ismét megsértette az ’56-os forradalom emlékét.
A WoW: Forever közösségének új kedvenc addonja eltakarítja Asmongoldot és guildjének jelenlétét
Sokkal nyugodtabb az élet Azerothon, ha az Olymups guild tagjait kiszűri a rendszer.
Szájerezés, chemszexbulik, hullazsákok – ezek mind szóba kerültek a budapesti válság kapcsán a Fővárosi Közgyűlésben
Messzebbre jutottunk, mint amire bárki számíthatott, pedig eredetileg csak a palackvisszaváltásról és a közbiztonságról lett volna szó.
Az Integritás Hatóság Seszták Miklóst és Hankó Balázst is a legkockázatosabb személyek közé sorolta
Alaposabb hatósági vizsgálatot tartanak indokoltnak.
Leó pápa a „gépek paradicsoma” helyett inkább újragondolná a mesterséges intelligencia fejlesztését
Franciaországi látogatásának központi üzenete a mesterséges intelligencia fejlesztésének újragondolása, de az életvédelem és a katolikus visszaélések is téma. The post Leó pápa a „gépek paradicsoma” helyett inkább újragondolná a mesterséges intelligencia fejlesztését first appeared on 24.hu.
Breaking: jönnek az új lakossági állampapírok a piacra
Október elején két új sorozat is kijön.